Mária
-7 °C
3 °C

A hajrában fordított a Deportivo a Manchester ellen

2001.09.25. 20:27
A labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik fordulójának első játéknapján összesen nyolc mérkőzést játszottak. A Szpartak Moszkva-Bayern München összecsapáson a vendég BL-címvédő bajorok magabiztos, 3-1-es győzelmet arattak. A további mérkőzéseken a hajrában potyogtak a gólok, a Deportivo az utolsó négy percben lőtt két találatával fordította meg a Manchester elleni össszecsapást. A Leverkusen is a második félidőben remekelt, 0-1-ről álltak talpra a németek a Barcelonával szemben.
Az E csoportban a Rosenborg a Juventust fogadta. Az olaszok a múlt héten csak játékvezetői segédlettel tudtak nyerni otthon a skót Glasgow Celtic ellen, és most hétvégén pedig a hazai bajnokságban is botlottak: csak egy pontot tudtak elhozni Leccéből. Norvégiában majdnem nyertek, hiszen Del Piero góljával már-már győztesnek látszottak, de Skammelsrud utolsó pillanatban elrontotta az itáliaiak örömét. A Celticnél túltették már magukat a torinói vereségen, és a Porto elleni győzelmükkel bebizonyították, hogy igen is komolyan kell velük számolni.

CELTIC-PORTO 1-0 (1-0)
GÓLSZERZŐ: Henrik Larsson 37,

ROSENBORG-JUVENTUS 1-1 ( 0-0)
GÓLSZERZŐK: Skammelsrud 89 ( 11-esből)ill. Del Piero 85,

A CSOPORT ÁLLÁSA 1. Juventus 4 pont/2 mérkőzés, 2. Celtic 3/2 (3-3), 3. FC Porto 3/2 (2-2), 4. Rosenborg 1/2 (2/3)


F-CSOPORT

Az F-csoport - és talán a nap - rangadóján a Bayer Leverkusen fogadta a Barcelonát. Az előző körben mindkét gárda idegenben győzött. Az első félidőben úgy tűnt, hogy a Barca' folytatja sorozatát, és újból begyűjti a három pontot. A második negyvenöt percben a németek azonban húsz perc alatt fordítottak, és győztek 2-1-re. A másik párban, két csalódott csapat, a Lyon és Fenerbahce meccsén az utolsó percben szerzett találattal a franciák továbbjutási reményei maradtak meg.

FENERBAHCE-LYON 0-1 (0-0)
GÓLSZERZŐ: Delmotte 89,

LEVERKUSEN-BARCELONA 2-1 (0-1)
GÓLSZERZŐK: Bastürk 52, Neuville 69, ill. Luis Enrique 22,

A CSOPORT ÁLLÁSA: 1. Bayer Leverkusen 6 pont/2 mérkőzés, 2. Barcelona 3/2 (4-2), 3. Olympique Lyon 3/2 (1-1), 4. Fenerbahce 0/2

G-CSOPORT

A sokak által a végső győzelemre is esélyesnek tartott Manchester United Spanyolországba látogatott, ahol a Deportivo vendége volt. Mindkét csapat jó formában volt, igaz az előző fordulóban mindketten csak az utolsó pillanatokban szerzett góllal tudtak pontot, illetve pontokat menteni. Ez a bravúr ezúttal a hazaiknak sikerült, akik az utolsó négy percben lőtt két góllal tartották otthon a pontokat. A másik párban, a Manchesterben az utolsó utáni percben elbukó Lille simán, 3-1-re verte az előzetesen bravúrra készülő Olympiakosz Pireuszt.

DEPORIVO-MANCHESTER UNITED 2-1 (0-1)
GÓLSZERZŐ: Pandiani 86, Naybet 89,ill. Scholes 40,

LILLE-OLYMPIAKOSZ 3-1 (2-0)
GÓLSZERZŐK: Bakari 33, Cheyrou 44, Tafforeau 79, ill. Jannakopulosz 89,

A CSOPORT ÁLLÁSA: 1. Deportivo La Coruna 4 pont/2 mérkőzés, 2. Lille 3/2 (3-2), 3. Manchester United 3/2 (2-2), 4. Olimpiakosz 1/2

H-CSOPORT

A Bayern München a Sparta elllni döntetlen után mindenképpen győzni érkezett Moszkvába. Végül, ha szerencsés találatokkal is, de teljesítették tervüket. Főleg a brazil légiós, Elber volt elemében, kétszer is bevette a Szpartak kapuját. A csoport másik összecsapásán a müncheni bravúr után, ezúttal a Feyenoord ellen remekelt a Sparta Praha. A nagy gólkülönbségű győzelemben közrejátszott Van Gobbelnek, a 37. percben történt kiállítása is.

VÉGE: SPARTA PRAHA-FEYENOORD 4-0 (2-0)
GÓLSZERZŐK:Hartig 22, Labant 38 (11-es), Kincl 71, Michalik 74
KIÁLLÍTVA: Van Gobbel 37 (második sárga lap után)

SZPARTAK MOSZKVA-BAYERN MÜNCHEN 1-3 (0-2)
GÓLSZERZŐK: Baranov 65, ill Salihamidzic 16, Elber 41, 74

A CSOPORT ÁLLÁSA: 1. Sparta Praha 4 pont/2 mérkőzés (4-0), 2. Bayern München 4/2 (3-1), 3. Szpartak Moszkva 1/2 (3-5), 4. Feyenoord 1/2 (2-6)

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.