Vilma
-7 °C
4 °C

Az MTK nyerte az örökrangadót

2001.09.30. 20:35
Kapcsolódó cikkek (1)
Amióta Várszegi Gábor a Ferencváros és az MTK első embere, először találkozott egymással a két csapat. Ez a kétségkívül egyedülálló helyzet pedig rögtön találgatásokra adott okot, mondván: előre le van játszva a meccs, megegyeznek az eredményről a felek, ahogy éppen a "főnök" diktálja. Nos, az összecsapáson ennek a legcsekélyebb jelét sem lehetett észrevenni, sokkal inkább versenyeztek a felek a Fotex-vezér kegyeiért. A viadalon pedig a szerencsésebb és a kevesebbet hibázó MTK volt a jobb, így hét pontra növelte előnyét a második helyezett Fradival szemben.
A forduló rangadóját kétségkívül a két együttes játszotta, hiszen az MTK az első a bajnokságban, a Fradi négy ponttal mögötte a második helyen állt. A vendéglátók remekül játszanak ebben az évadban, nyomát sem lehet látni annak, hogy mennyien távoztak a nyáron a kék-fehérektől. A Fradi az utóbbi időben jött fel győzelmeivel Illésék nyakára, de a meccs esélyesei a hazaiak voltak, annál is inkább, mert tavaly 5-2-re iskolázták le ellenfelüket.

A Fradi Gerát még hetekig kénytelen nélkülözni, így Csank János azon gondjai, hogy melyik poszton szerepeltesse a támadót, megoldódtak. Horváth Péter is már teljes értékű harcos, az MTK-nál csak Füzit kellett pótolni. Minden adott volt tehát ahhoz, hogy jó meccset láthasson a sportszerűen viselkedő népes publikum. (Úgy látszik érdemes volt Várszeginek eszmecserére hívni a zöld-fehér híveket)

Az ex-fradista Zavadszky góljával szerzett vezetést az MTK

Nem kezdődött viszont egetrengető iramban az összecsapás, a mezőnyben viszont nagy harc folyt. Mígnem elérkezett a 25. perc, és az MTK megszerezte a vezetést. Egy jobboldali szögletet előbb, Győri fejelt vissza, majd Szmiljanics a kapu előtt négy méterrel - üresen - álló Zavadszkyhoz továbbított, aki a sarokba csúsztatott. Nagy védelmi hiba volt, hiszen hárman is belefejelhettek a labdába, nem beszélve arról, hogy az-exfradista középpályás senkitől sem zavartatva állt az ötösön belül.

Ezek után felpörgött a mérkőzés. A többnyire szabálytalan belépőivel kitűnő Kriston 18 méteres lövése centikkel süvített el a sarok mellett, Hajdu már verve volt. Csakúgy, mint a félóra végén Szűcs, ám ekkor Illés Ferenczi beadást nem találta el jól az ötösön belül. A Fradi még nagyobb sebességre kapcsolt, és Hrutka fejesénél nagy szerencséje volt a hazaiaknak. Nem különben egy perccel később, amikor Zavadszky nyilvánvaló kezezése felett szemet hunyt Szabó Zsolt játékvezető.

Dragóner kapufát fejelt

Lüktetett a játék, Bognár Györgynek pedig az idegei felmondták a szolgálatot. Vehemensen reklamált egy lényegében ártalmatlan szituációnál, és már mehetett is a lelátóra. Dragóner az utolsó percben a kapufára fejelt, a hosszabbításban Illés már Szűcs mellett is elvitte a labdát, de nem sikerült a kapuba továbbítania. Nagyon jókor jött a szünet, mert pattanásig feszült volt a helyzet. Részint az iram, részint a bírói baki miatt.

A második félidőt a Fradi kezdte jobban, és egész más taktikával futottak ki a gyepre Csank tanítványai. Csírájában igyekeztek elfojtani a kékek próbálkozásait. A letámadást siker koronázta: Hrutka hatalmas - megpattanó - szabadrúgásával egyenlítettek a zöldek.

A gól után tudatos helyzetek alig alakultak ki a kapuk előtt, közhelyesen fogalmazva a játék küzdő jellege domborodott ki, bár tegyük hozzá: a Fradi némiképp fölényben volt, ezt tükrözte Szkukalek két lövése is. Aztán váratlanul vezetéshez szerzett az MTK. Szmiljanics - kevéssel előtte hat méterről ugyanannyival fejelt mellé - lőtt rá jó harmincról egy legurított szabadrúgást, amelyik megpattant, és a dermedten álló - tehetetlen - Szűcs mellett a kapuba vánszorgott a labda.

Kriston hibáját Branezacs góllal büntette

Felocsúdni sem maradt ideje a Fradi-védelemnek, újabb gólt kaptak. Kriston utolsó emberként hozta ki a labdát, Szabóhoz passzolt - nem túl jól -, a középpályás nem tudta megszelídíteni a gömböt, Illés szerelte, vele együtt hárman vihették Szűcsre a labdát, és nem is hibáztak. A kék tízes önzetlenül a csereként beállt Branezaccsal lövetett gólt. Nemsokára a szerb támadó újabb találatot érhetett volna el, ám a védők ekkor közbeléptek.

Összességében egy kiegyenlített találkozót láthatott a publikum, és az MTK azért kerekedhetett felül ellenlábasán, mert a Fradi-védelem meglehetősen sokat hibázott, ezeket a bakikat pedig kihasználták a hazaiak. És persze azt is tegyük hozzá, hogy egy jogos tizenegyest nem kaptak meg a vendégek. Mindez azt jelenti, hogy Várszegi Gábor régebbi csapata pillanatnyilag jobb az újnál. Kérdés, hogy ő is így értékeli-e?

MTK Hungária-Ferencváros 3-1 (1-0)
Hungária krt., 8000 néző, V: Szabó Zs.

MTK Hungária: Hajdu - Komlósi, Smiljanic, Győri - Zavadszky, Lazic (Buzsáky, 57.), Jezdimirovic, Kanta - Czvitkovics (Branezac, 69.), Ferenczi (Bükszegi, 84.), Illés
Ferencváros: Szűcs - Balog (Jancula, 80.), Dragóner, Hrutka - Kriston, Pinte, Lipcsei (Szabó, 62.), Gyepes, Szkukalek - Jovic (Cheregi, 62.), Horváth P.

Gólszerzők: Zavadszky (25.), Smiljanic (78.), Branezac (81.), illetve Hrutka (50.)
Sárga lap: Smiljanic (50.), Jezdimirovic (72.), illetve Hrutka (37.), Dragóner (56.), Cheregi (75.), Kriston (87.)