Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Puhl: Nem szélmalomharc az enyém

2001.10.20. 14:12
Forrong a magyar labdarúgás, egyre inkább fellángol a vita a változtatások szükségszerűségét illetőleg annak drasztikusságát illetően. A legmarkánsabb nézeteket Puhl Sándor MLSZ-alelnök vallja, aki harcot indított az "ingyenélés" ellen. A kapitánykérdésről is elmondta véleményét.
Puhl Sándort négyszer választották a világ legjobb játékvezetőjének, és a magyar futball utóbbi évtizedének a legjelentősebb sikereit ő érte el. Puhl pillanatnyilag az MLSZ alelnöki tisztét tölti be, és ebben a minőségében - harcot indított. Harcot a morális állapotok ellen, és a munka nélküli teljesítmények miatt is felemelte a szavát. Bicskei Bertalan leváltott kapitánnyal is kisebb pengeváltásba keveredett.

A játékoslicencről

Puhl, mint a Sport1 adásában tartott vitaműsorban is kifejtette, ő továbbra is szorgalmazni fogja, hogy bizonyos alapállóképesség - mindez benne a játékoslicencben is - nélkül ne játszhassanak az élvonalban a futballisták. Azt is megjegyezte, hogy időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a teljesítmények és a bérek arányban legyenek.

Úgy érzi, hogy nincs egyedük az elnökségben, aki ilyesfajta nézeteket vall, vagyis nem magányos farkasként kell szélmalomharcot fordítania. "Nem éltem soha a futballból, viszont rengeteget köszönhetek a játéknak, és addig nem fogok nyugodni, amíg valamilyen kézzelfogható eredményt nem leszünk képesek felmutatni" - összegzett.

Az Indexnek korábban azt is boncolgatta, hogy valóban nem lehet beleszólása, kit igazoljon le egy klub, de ha figyelmen kívül hagyják az előírásokat, akkor kölcsönért sem ildomos folyamodniuk a Ligához.

Mezeynek döntő szava lesz a kapitányválasztásban

A kapitánykérdésről szólva azt is elmagyarázta, hogy biztosan nem külföldről hoznak szakembert, egyrészt mert megfizethetetlen - egymillió dollár lenne az éves apanázsa -, másrészt a világ legjobb szakácsa sem képes jó ételt főzni, ha nincs hozzá megfelelő alapanyag. Ezzel az analógiával szemléltette, hogy hol tart jelenleg a futballunk.

Megerősítette, hogy az elnökség dr. Mezey György, mint az edzőbizottság vezetőjének a javaslatát tekinti majd irányadónak, de nem kíván az ő fejével gondolkodni abban a kérdésben, hogy Gellei Imre felnőtt-e már ahhoz a feladathoz, hogy a válogatott munkáját vezesse.

Hitet adhatna az Eb-rendezés

Az Eb-rendezéssel kapcsolatban kiemelte, hogy erkölcsi hitet is adhat egy felnövekvő generációnak az, ha megkapnánk a rendezést, emellett az infrastruktúrában bekövetkező változásokat is kiemelte, mind a stadionok, mind az utak valamint az épületek terén.

Zárásként hangsúlyozta, hogy az apró sikereknek is örülni kell a jelenlegi helyzetben, hiszen arról naivitás álmodozni, hogy a közeljövőben világverő csapatunk lehet.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!