Lukács
9 °C
22 °C

Ismét Leeds az élen, a Manchester megint kikapott

2001.10.21. 21:03
Kapcsolódó cikkek (1)
Rossz napok járnak mostanában a Manchesterre, hiszen a La Coruna ellen elveszített szerdai BL-meccs után a bajnokságban sem tudták kihasználni a hazai pálya előnyét. Az újonc Bolton mindhárom bajnoki ponttal a tarsolyában hagyta el az Anfield Roadot. A Leeds és Arsenal kihasználta a kínálkozó esélyt, és átvették a vezetést a tabellán, jóllehet nekik is csak egy döntetlenre futotta erejükből. Emellett fölényesen nyert a Liverpool, a West Ham kilábalni látszik a gödörből, az Aston Villa pedig a kapus Schmeichel találata ellenére vereséget szenvedett.
Manchester United csapata a Deportivo La Corunától szerdán, Bajnokok Ligája-mérkőzésen elszenvedett 3-2-es vereséget követően szombaton, Premier League-találkozón is saját pályáján kapott ki. Alex Ferguson együttesét ezúttal a Bolton Wanderers győzte le 2-1-re. A találkozó amúgy hasonlított a szerdai csatára, hiszen ezúttal is vezetést szereztek - Veron révén - a vörösök, de a Bolton még az első negyvenöt percben egyenlített, a hajrában pedig fordítani is képes volt.

A Leeds ennek köszönhetően ismét a tabella élére ugrott, noha pályaválasztóként csak egy keserves gól nélküli döntetlent ért el e Chelsea-vel szemben. Mindez csak azért történhetett, mert az Arsenal sem tudott nyerni. Az ágyúsok a Blackburnt fogadták, és az első félidő lefújása előtt hátrányba kerültek. Ezek után a másodikban már náluk volt az előny, de a vendégek nem hagyták magukat és egyenlítettek, 3-3 lett a meccs vége.

Eredmények:
FC Arsenal-Blackburn Rovers 3-3
Manchester United-Bolton Wanderers 1-2
Leicester City-FC Liverpool 1-4
Derby County-Charlton Athletic 1-1
Everton-Aston Villa 3-2
West Ham United-Southampton 2-0
Fulham-Ipswich 1-1
Newcastle-Tottenham 0-2
Leeds-Chelsea 0-0

Az Owent és Gerard Houllier mestert nélkülöző Liverpool jóllehet pillanatnyilag nincs dobogón, nagy lépést tett afelé, hiszen egy meccsel kevesebbet játszott, mint említett ellenfelei. Fowler remeklésének és három góljának köszönhetően 4-1-re nyertek a Leicester otthonában, akik ezúttal is csak statisztáltak, ez a szezon eddig nem az övék.

Az Aston Villa győzelme esetén ugyancsak a dobogóra léphetett volna, ám az Evertonnal ellen nem bírtak idegenben. Pedig mindent megpróbáltak a birminghamiek, hiszen a kapus Schmeichel révén szépítettek az utolsó percben, de ez is kevés volt az üdvösséghez.

A Fulham és a Derby otthonában ikszelt, a Tottenham idegenben múlta felül a Newcastle-t. A West Ham Kanouté duplájával verte a Southamptont.

Az élcsoport:
1. Leeds United 19
2. Arsenal FC 18
3. Manchester United 17
4. Liverpool FC 16
5. Aston Villa 15
6. Bolton Wanderers 15