Árpád
-1 °C
9 °C

Negyedóra alatt megnyert meccs

2001.11.07. 19:42
A magyar olimpiai válogatott az Alpok-Adria kupa keretén belül találkozott Zalaegerszegen a szlovének hasonló korú együttesével. A találkozó egyben Gellei Imre szövetségi kapitány búcsútalálkozójának is tekinthető, hiszen a ezentúl csak a felnőtt csapat irányítását látja el az elmúlt héten véglegesített kapitány. A magyar fiatalok méltón búcsúztatták kapitányukat, hiszen egy óra alatt tetemes előnyre tettek szert. Ezt az előnyt azonban az utolsó percekben majdnem sikerült elherdálniuk.
A magyar fiatalok méltóképpen szerették volna elbúcsúztatni kapitányukat, és már az első percekben a kapujukhoz szegezték a vendégeket. Az első tíz percben már három szép támadásnak is tapsolhatott a publikum. Gól azonban egyik végén sem született. Bajzát, Szabics, majd Hajnal lövése is csak centikkel kerülte el a kaput.

A vendégek első próbálkozására közel negyedórát kellett várni, ám ez nem jelentett komoly erőpróbát a magyar védőknek, és könnyedén hárítottak. A félidő közepén továbbra is a mieink játszottak fölényben, ám ez csak a mezőnyben mutatkozott meg, az eredmény nem változott.

Ami azonban nem sikerült negyvenöt perc alatt, az sikerült a 45. percben. Szabics indította a lesre játszó védők között, a jobb oldalon kilépő Buzsákyt, aki jól lépett ki a lesre játszó védők közül, kicselezte a kapust is, majd önzetlenül a középen érkező Hajnal elé passzolt, aki a kapu közepébe lőtte a magyar csapat vezető gólját. 1-0.

A második negyvenöt percet már jóval hatékonyabban kezdték a magyar fiatalok, és Szabics két góljának köszönhetően negyedóra alatt háromra növelték találataik számát. Az 55. percben Szélesi indította Bajzátot, aki egyből Szabics elé sarkalt. A Graz csatára pedig hat méterről lőtt a kapuba. 2-0.

Hat perc elteltével pedig már három gól állt a magyar csapat neve mellett. Ismét Bajzát-Szabics volt a labda útja, és az egykori ferencvárosi csatár az ötösön becsapta Strebacot és Botonjicet, majd két méterről, az üresen tátongó kapu közepébe helyezett.3-0.

A 73. percben szépítettek a vendégek. Sukano szabadrúgása a lécen csattant, a mieink csak nézték, a kipattanóból ismételhetett Sukano és a bal alsó sarokba bombázott. Nyolc perccel később pedig csak Erdélyi bravúrja mentette meg a csapatot az újabb szlovén góltól, amikor Lavric lábáról lopta le a labdát. Három perccel a találkozó vége előtt azonban már ő sem segíthetett, ezt a párharcot már Lavric nyerte, amikor Hojnic beadása után fejelt a magyar kapuba.

Magyarország - Szlovénia 3-2 (1-0)
Zalaegerszeg, 2500 néző, játékvezető: Katusa (horvát)

Magyarország: Erdélyi - Szélesi (Tejnóra, 85.), Nagy G., Horváth L., Bodor - Buzsáky, Hajnal (Torghelle, 46.), Tóth B.,(Fehér Z., 82.), Kanta Sz.(Rajczy, 88.)- Bajzát (Németh, 74.), Szabics

Szlovénia: Botonjic - Matjac, Radavec, Rusnin, Bostjan - Zavrl (Hojnik, 60.), Platsovski, Bersnjak (Robnik, 58.), Plesnik (Strebac, 58.)- Sukano, Lavric

Gólszerzők: Hajnal (45.), Szabics (55., 61.), Sukano (73.), Lavric (87.)
Sárga lap: Szélesi (33.), Zavrl (52.), Sukano (65.), Buzsáky (91.)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!