Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Elkészítették a jövő évi labdarúgó vb csoportbeosztását

2001.12.01. 13:37
A dél-koreai Puszanban elkészítették a jövő évi labdarúgó világbajnokság csoportbeosztását. A látványos show műsorral kísért ceremónia után leginkább a brazilok lehetnek elégedettek, hiszen a legkönnyebb csoportba kerültek. A másik dél-amerikai futball nagyhatalom Argentína viszont a "halálcsoportba" nyert besorolást, Anglia, Nigéria és Svédország társaságában.
A jövő év legnagyobb sporteseményének, a labdarúgó világbajnokságnak a sorsolását készítették el szombaton, magyar idő szerint 11 órakor a dél-koreai Puszanban. A harminckét résztvevőt, nyolc négyes csoportba osztották be a ceremónián. Első lépésként a nyolc kiemelt került a helyére. A sorsolást közel félszáz országban láthatták élőben, míg a helyszínen 3500 néző láthatta, és hallhatta először a világbajnokság hivatalos dalát, a Boom-t.

A sorsolást megelőző show műsorban bemutatták többek között a világbajnokság hivatalos főcímét, majd Vangelis ez alkalomra írt remekművének dallamára behozták a résztvevő országok zászlajait. Sepp Blatter, a FIFA elnöke, valamint a két ország szervező bizottságának elnöke is beszédet mondott, majd zárásként Michel Zen-Ruffinen, a FIFA főtitkára elmagyarázta a sorsolás menetét.

A-csoport:
Franciaország
Dánia
Uruguay
Szenegál

B-csoport:
Spanyolország
Szlovénia
Paraguay
Dél-Afrika

C-csoport:
Brazília
Törökország
Kína
Costa Rica

D-csoport:
Dél-Korea
Portugália
Lengyelország
Egyesült Államok
E-csoport:
Németország
Írország
Szaúd-Arábia
Kamerun

F-csoport:
Argentína
Svédország
Anglia
Nigéria

G-csoport:
Olaszország
Horvátország
Ecuador
Mexikó

H-csoport:
Japán
Oroszország
Belgium
Tunézia

A sorsolás után a helyszínen megjelent szakemberek egyöntetű véleménye volt, hogy az F-csoport kimagaslóan a legerősebb négyes, hiszen a négyes leggyengébbnek taksált tagja Svédország, bármelyik más csoportból továbbjutási eséllyel indulna. A csoport rangadóján Anglia visszavághat Argentínának, hiszen négy évvel ezelőtt a dél-amerikaiak búcsúztatták Bechkaméket a nyolcaddöntőben.

A kínkeservesen kijutó brazilok, viszonylag könnyűnek mondható kvartettbe kerültek, számukra nem okozhat különösebb gondot a legjobb tizenhat közé kerülés. Ugyanakkor nem lesz könnyű dolga a címvédő franciáknak sem, akik Dániával, Uruguayjal és Szenegállal kerültek össze. A vb nyitótalálkozóján Szenegállal találkoznak Henry-ék. A két házigazda képviselői azonban elégedetten nyugtázták, hogy esélyeik nem szálltak el már a sorsoláskor.

Több mint 20 000 önkéntes a vb-n
A világbajnokság hatvannégy összecsapása közül harminckettőnek Japán ad otthont, harminckettőnek Dél-Korea. A találkozókat húsz stadionban játsszák, Dél-Koreában e célból tíz vadonatúj arénát húztak fel, míg Japánban ez a szám hét. A legkisebb stadion a 41 024 drukkernek helyt adó tedzsoni, a legnagyobb a jokohamai, melyben a döntőt is rendezik majd, a maga hetvenezres befogadóképességével. Az önkéntesek száma sem éppen kevés, a vb- n tudniillik huszonkétezer-ötszáz ember segédkezik.