Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Az Inter zárta első helyen az évet

2001.12.23. 18:04
Az olasz bajnokság tizenhatodik játéknapján, szombaton került sor a nagy rangadóra, ekkor ugyanis az újonc Chievo a bajnoki címvédő Romát fogadta. A fővárosiak, ha nehezen is, de végül nyertek, és ezzel az első helyre kerültek. Örömük azonban nem tartott sokáig, az Internazionale ugyanis Vieri remeklésével elhozta a pontokat Piacenzából. A Juventus leiskolázta a Bresciát, a sereghajtó Venezia Torinóban nyert, a Parma a Fiorentinát verte. A Milan a hosszabbításban kerekedett a Verona fölé.
A Chievo számára az év vége lesz a vízválasztó, hangoztatta valamennyi szakember, hiszen akkor játszik az igazán nagy csapatokkal. Az újonccsapat azonban a múlt héten az Inter ellen megmutatta remek képességeit, a Meazza stadionból is elhozták mindhárom bajnoki pontot. A hétközi, Lazio elleni összecsapásuk azonban elmaradt, így némiképp pihentebben várhatták a bajnoki címvédőt, amelyik szerdán nagy meglepetésre - otthonában - gól nélküli döntetlent ért el a Bresciával szemben.

Eredmények:
Chievo-AS Roma 0-3
Piacenza-Internazionale 2-3
Lazio-Bologna 2-2
Brescia-Juventus 0-4
Udinese-Lecce 0-1
Milan-Verona 2-1
Torino-Venezia 1-2
Perugia-Atalanta 2-0
Parma-Fiorentina 2-0
A Chievo lendületesen kezdett, az első negyedórában többször is megszerezhették volna a vezetést, de nem sikerült előnyhöz jutniuk. A Roma a folytatásban feljött, és Emerson révén - szögletből - az első félidő derekán 1-0-ra vezettek. A második negyvenöt percben mindent megpróbált a lelkes kiscsapat, a vendégek kapusát, Antoniolit ki is állították, de újabb találatot ismét a tapasztaltabb Roma ért el.

Samuel után pedig Tommasi is betalált, így végül lényegében fölényesen nyert a címvédő. Ezzel a sikerrel az élre is ugrottak, de miután az Inter elképesztő csatában 3-2-re felülmúlta a kilenc emberrel harcoló Piacenzát, egy napig tartott az örömük, így jelenleg a másodikok. A Chievo annak ellenére őrzi harmadik helyezését, hogy egy meccsel kevesebbet játszott a negyedik Juvénél, amelyik "tehetetlen dühében" négyet vágott a Baggiót - jóllehet már egészséges - még mindig nélkülöző Bresciának.

Az állás:
1. Internazionale 34 pont
2. Roma 33
3. Chievo 29
4. Juventus 29
5. Milan 28
6. Lazio 24
A Milan Contra 94. percben lőtt góljával mentette meg a három pontot a Verona ellen, a Lazio 2-2-t ért el a Bolognával szemben, jóllehet Lopez - végre betalált - góljaival már simán vezettek. A forduló legnagyobb meglepetése kétségkívül Torinóban született, ahol a hazai csapat az eddig hétpontos Veneziával szemben alulmaradt, a gólokat ahogyan már szokás Maniero szerezte.

A két korábbi nagycsapat - még idén is az UEFA kupában voltak érdekeltek -, a Parma és a Fiorentina találkozóján a Parma került ki győztesen, ettől függetlenül mindkét együttes továbbra is a kieső helyeken tanyázik, előbbi a tizenhatodik, a firenzeiek utolsó előttiek. Nem tudott elmozdulni a Lecce sem a kiesőzónából, hiába nyertek Udinében, az uruguayi Giacomazzi már az első percben belőtte a győztes gólt. A Perugia az Atalantát verte két Bazzini góllal, ezzel felzárkózott a középmezőnyhöz.