Vilma
-7 °C
4 °C

Ismét élen az Inter

2002.02.24. 22:35
A torinói házirangadón hiába vezetett a Juventus, a végén meg kellett küzdenie a Zebráknak az egy pontért is. Az Inter eközben biztosan verte az Udinesét, a Roma kínlódva a Perugiát. A Fiorentina szinte menthetetlen, feltámadóban a Milan és a Lazio, ám a negyedik - BL-t érő - helyen még mindig a Bologna áll.
A huszonnegyedik forduló első mérkőzésén a bajnoki címvédő Roma a hosszú sérülése után visszatérő Montella góljával keserves csatában verte a Perugiát. Ennek a sikernek azért volt döntő jelentősége, mert így megtört a Farkasok vészes gólszünete, illetve mert így tartják a lépést az újra első helyezett Interrel.

Az élmezőny:
1. Inter 49 pont
2. Roma 49
3. Juventus 48
4. Bologna 41
5. Chievo 38
6. Milan 38
Az Inter az idegenben jól szereplő Udinesét fogadta, de a kék-feketék győzelmét semmi veszélyeztette, hiszen az utolsó percekben érte el szépítő találatát a vendégcsapat. A Juventus a torinói házirangadón újfent nem tudta legyőzni nagy riválisát, így elveszítette vezető pozícióját. Trezeguet hiába szerzett vezetést a meccs elején, a Torino fordított, Maresca két perccel a vége előtt mentett meg egy pontot.

Botladozik a Chievo

Úgy tűnik a Milan megtalálta az elvesztett fonalat, és Velencében ezúttal úgy játszott, ahogyan tőlük azt elvárja a publikum. Maniero ugyan még válaszolt Kaladze találatára, Javi Moreno és Contra ellen már nem volt ellenszer a második félidőben. A Bajnokok Ligáját érő negyedik hely viszont még így is három pontnyira van a Milantól, mert a Bologna legyőzte a Veronát.

Eredmények:
Torino-Juventus 2-2
Roma-Perugia 1-0
Venezia-AC Milan 1-4
Atalanta-Lazio 0-1
Bologna-Verona 2-1
Chievo-Brescia 1-1
Fiorentina-Lecce 1-2
Internazionale-Udinese 3-2
Piacenza-Parma 2-3

A pillanatnyilag ötödik Chievo egyre inkább kezd elfáradni, erre utal, hogy a kiesés ellen jelentős erőket mozgósító Brescia elhozott egy pontot Veronából. Igaz tegyük hozzá, az utolsó félórát tíz emberrel harcolta végig az újonccsapat. A Lazio kezd magához térni, ezt igazolta bergamói sikerük, Poborsky lőtte a gólt. A Parma Piacenzában nyert, már három góllal is vezetett.

A nagymúltú Fiorentina sorsa megpecsételődni látszik, a lilákat egy hellyel megelőző Lecce ugyanis Firenzében bizonyult jobbnak Nuno Gomeséknél. A szurkolók nem is hagyták annyiban a vereséget, megrongálták a portugál klasszis autóját, és a Torricelliében is kárt okoztak. Eredmények:

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.