Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Prostituáltakkal fizetett a maffiavezér a játékvezetőknek

2002.02.26. 15:28
A török labdarúgás történetének legnagyobb vesztegetési botrányára derült fény az elmúlt napokban. Játékvezetők, klubvezetők és szövetségi alkalmazottak ellen indult vizsgálat az élvonalbeli mérkőzések eredményeinek manipulálása vádjával. A hírek szerint egy helyi maffiavezér pénzzel és prostituáltakkal fizetett a meccsek kedvező alakulásáért a bíróknak.
Az utóbbi idők legnagyobb futballvesztegetési botrányára derült fény Törökországban. A Milliyet című lap úgy tudja, hogy mérkőzések "adásvételének" hátterében a maffiavezér Ali Fevzi Bir áll, aki a találkozók kimenetelének befolyásolásával a fogadásokon 7,5 millió eurós nyereségre tett szert.

Pénzzel és prostituáltakkal fizetett a maffiavezér

A maffiavezér állítólag jelentős pénzzel és prostituáltak felajánlásával próbálta meg befolyásolni az eredményeket. Az ügy kirobbanása után megtartott rendőrségi kihallgatáson több prostituált is megerősítette, hogy a bírók a meccsek előtt igénybe vették szolgáltatásaikat. Eddig tizenhat személlyel szemben kezdeményeztek vizsgálatot, de csak egy gyanúsított, Sadik Ilhan játékvezető nevét hozták nyilvánosságra. Ilhan már visszavonult, csalás vádjával azonban ellene is eljárás indult.

A vádak valószínűleg megalapozottak, hiszen az újság birtokában van egy telefonbeszélgetés felvétele is, ezen Bir éppen megnyugtat valakit, hogy ne aggódjon a végeredmény miatt, mert Ilhan lesz a játékvezető, és ő pontosan tudja a feladatát.

Bir tagad

A maffiavezér azonban némiképp másként látja a történteket. Szerint felső utasításra került az első osztályba a kurdok lakta területen fekvő Diyarbakir csapata, a kormány ugyanis így szerette volna enyhíteni a politikai feszültséget és az itt lakók figyelmét saját sanyarú helyzetükről a sportra irányítani.

"Törökországban évek óta a háttérben dőlnek el a mérkőzések, a nagy klubok vezetői a fontos rangadók előtt mindig megpróbálják megvásárolni a bírókat, általában sikerrel. Az állami vezetők is sárosak, nekem azonban semmi közöm az egészhez"- mondta a megvádolt Ali Fevzi Bir.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.