Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Elsőként jutott tovább a Real Madrid a Bajnokok Ligájában

2002.02.27. 23:20
Portóban győzött 2-1-re a Real Madrid labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája második körének negyedik fordulójában, és a további eredményektől függetlenül már továbbjutott csoportjából. Hazai pályán nyert az Arsenal és Panathinaikosz, míg a Deportivo a Davids kiállítása miatt tíz főre fogyatkozott Juventust verte magabiztosan.
Gyakorlatilag tartalékcsapatával utazott el a három forduló után még száz százalékos teljesítménnyel csoportelső Real Madrid Portóba. A "Királyi Gárdából" hiányzott Figo, Zidane, Savio, Raul, és Roberto Carlos is, így sokan hazai győzelemre tippeltek a találkozó előtt. A spanyolok azonban alaposan rácáfoltak a várakozásokra és igazolták a tételt, mely szerint a Realban még a kispadon is kiváló képességű játékosok ülnek.

Idegenben nyert a Real Madrid

A hetedik percben jutottak el a vendég támadók először Vítor Baia kapuja elé, és mindjárt megszerezték a vezetést: Solari egy beívelt szöglet után bólintott a kapuba. Még ki sem heverték a portugálok a bekapott gólt, ismét a kapujukba került a labda. A 18. percben Guti lövését elsőre még blokkolták, ám Ivan Helguera duplázása már utat talált a hazaiak hálójába. A katasztrofális kezdés okozta sokkot Capuscho enyhítette tíz perc elteltével, góljával ismét megcsillant a portóiak számára a pontszerzés reménye.

A második játékrészben hiába támadt többet a hazai gárda, nem sikerült feltörniük a jól záró Real Madrid védelmet. A spanyolok 2-1-es győzelmükkel továbbra is hibátlanok, és elsőként a tizenhat fős mezőnyből, biztosították helyüket a negyeddöntőkben.

Biztosan nyert a Panatahinaikosz

Az "életben maradásért" küzdött Athénban a Bajnok Ligája meglepetéscsapata a Sparta Praha. A cseheknek nem megy valami fényesen az utóbbi időben, utolsó három hazai BL mérkőzésükön például egyetlen pontot sem tudtak begyűjteni. A forduló előtt négypontos Panathinaikosz azonban nem sok esélyt adott azonban a Spartának, hiszen az első negyedóra végén Konsztantinu góljával megszerezték a vezetést.

A csatár nevét vélhetően jól emlékezetükbe vésik a cseh futballbarátok, mivel a második félidő harmadik percében lőtt góljával vélhetőleg pontot tett a Sparta idein BL-menetelésének. A Klein szépítése után kialakult 2-1-es végeredménnyel a görögök számára viszont megnyílt az út a továbbjutás felé: két fordulóval a csoportmérkőzések vége előtt négy pont előnnyel vezetnek az imént legyőzött Sparta előtt.

C-csoport eredményei
Panathinaikosz (görög)-Sparta Praha (cseh) 2-1 (1-0)
gólszerzők: Konsztantinu (16., 47.), illetve Klein (89.)
FC Porto (portugál)-Real Madrid (spanyol) 1-2 (1-2)
g: Capucho (28.), illetve Solari (7.), Helguera (18.) Az állás: 1. Real Madrid 12 pont (már negyeddöntős), 2. Panathinaikosz 7, 3. Sparta Praha 3, 4. FC Porto 1

Kiütéses Arsenal-diadal

Története során első ízben szerepelt európai kupamérkőzésen Angliában a Bayer Levekusen, de vélhetően nem szívesen emlékeznek majd a szigetországi fellépésre. Már az előzmények sem növelték a németek esélyeit, hiszen az "odavágón" csak az utolsó pillanatokban begyötört góllal mentettek pontot Kirstenék az Arsenal ellen. Az angolok nem is bíztak semmit a véletlenre, és hét perc alatt eldöntötték a mérkőzést. A harmadik percben Pires kapott jó labdát a félpályánál, majd egy jó csel után húszról a jobb alsó sarkba bombázott.

Négy perccel később újabb gólt szerezte a teljesem megzavarodott csapat benyomását keltő Leverkusen ellen a hazai gárda. Ezúttal Henryt indították, aki közelről, a tehetetlen Butt mellett megszerezte csapata második gólját, amely egyben az 50. Highburyben lőtt találata volt a francia támadónak.

Hiába szánta el magát a kettős cserére a szünetben a Leverkusen edzője, a játék képe nem változott, az "Ágyúsok" a második játékrészben is uralták a pályát. A 49. percben tovább növelték előnyüket az angolok, Viera egy szabadrúgást fejelt előrevetődve a hálóba. A hajrában még két szép góllal tették emlékezetessé ezt a szerda estét a csapatok: először Bergkamp emelt szenzációs mozdulattal a hálóba, majd Sebescen szépített egy ritkán látható bombagóllal (4-1).

Davids ismét elvesztette a fejét

A D csoport másik mérkőzésén a spanyol Depotivo a Juventust fogadata. A hazaiak kiváló startot vetek, hiszen már a hatodik percben bevették Buffon kapuját. Victor jobboldal beadását a gólzsák Diego Tristán előrevetődve fejelte a kapuba. A gól után sem lankadt a spanyolok támadókedve, de Victor és Valerón lövését is védte a Juventus hálóőre. A vendégek csupán félóra elteltével veszélyeztették először a Depor kapuját, de Nedved távoli bombáját könnyedén hárította Molina.

A második játékrészben a Juventus edzője, Marcello Lippi pályára küldte a holland légióst, Edgar Davidsot. Ez, mint utólag kiderült, sorsdöntő hibának bizonyult. A felesége megverése miatt bírósági eljárás előtt álló középpályás a 74. percben egy szabálytalanság után sárga lapot kapott, mely után hevesen reklamált a játékvezetőnél, aki kiállította a meglehetősen tépett idegzetű labdarúgót. A hazaiak az emberelőnyben már sokkal nyugodtabban futballoztak, és a 77. percben Djalminha találatával be is biztosították győzelmüket.

D-csoport eredményei
Arsenal (angol)-Bayer Leverkusen (német) 4-1 (2-0)
gólszerzők: Pires (5.), Henry (7.), Vieira (48.), Bergkamp (83.), illetve Sebescen (86.)
Deportivo La Coruna (spanyol)-Juventus (olasz) 2-0 (1-0)
g: Tristán (7.), Djalminha (78.)
piros lap: Davids (74., Juventus)
Az állás: 1. Arsenal 7 pont (8-5), 2. Deportivo La Coruna 7 (4-3), 3. Juventus 4 (5-5), 4. Leverkusen 4 (5-9)