Géza
0 °C
8 °C

Két esetben is a büntetők döntöttek a Magyar Kupában

2002.03.06. 21:07
Az Újpest keddi sikere (2-0 a Sopron ellen) után, szerdán a három további negyeddöntőt rendezték a Magyar Kupában. Az NB III-as Szekszárd gól nélküli 120 perc után büntetőpárbajban maradt alul a Lombard FC ellenében. A Dunaferr még mindig "albérletben" Akasztón verte a Videotont, míg a Haladás hazai környezetben tizenegyesekkel jutott tovább a Győr ellenében.
Szekszárdon megmozdult a város, így nem volt meglepő, hogy a Lombard elleni Magyar Kupa találkozón, több mint négyezren voltak kíváncsiak az aranylábúakra. A találkozó elején rögtön a hazaiak vették kezükbe az irányítást, és több helyzetet is kidolgoztak a több rutinos játékossal felálló tatabányaiak ellen. Ezek azonban sorra kimaradtak, és a vendégek is lassan magukra találtak, így a hazai kapu is többször került veszélybe.

Gólt azonban egyik együttes sem tudott szerezni, így jöhetett a hosszabbítás. A kapuba ekkor sem sikerült egyik gárdának betalálni, így a döntés a tizenegyesekre maradt. Ebben aztán ismét a rutin győzött - a Lombard büntetőit több élvonalban is megfordult játékos Véber, Szűcs Mihály, Nagy Norbert, Süveges is értékesítette - így a Lombard várhatja a pénteki sorsolást. A szekszárdiak a kiesés ellenére is vastapssal jutalmazták csapatukat.

A Dunaferr még mindig semleges pályán - Akasztón- kénytelen fogadni vetélytársait, ám ez nem különösebben zavarta meg Tököliéket. Hiába támadott a Videoton többet már a találkozó elején, a "hazai" védelem állta a rohamokat. A félidő vége felé pedig Tököli, egy gyors ellenakció végén előnyhöz juttatta a Dunaferrt.

A második játékrész elején ismét Tököli volt a főszereplő, aki Kiss Györgynek adott remek labdát, és a védő ki is használta a lehetőséget. Ezután a fehérváriak mindent egy lapra tettek fel, ám ahogy az első félidőben, így most sem tudtak a hálóba találni, így Egervári Sándor együttese jutott a négy közé.

Szombathelyen a Haladás az egykori győri kedvenccel, Szentes Lázárral a kispadon verte ki a Győr együttesét. A rendes játékidőben egyik csapat sem tudta megadásra kényszeríteni az ellenfél kapusát, és ez a kétszer tizenöt perces ráadásban sem sikerült. A büntetőpárbajban is a kapusoké volt a főszerep, és a hazaiak hálóőre, Takács teljesített jobban, aki André és Szanyó tizenegyesét is hárítani tudta, így csapata bejutott a Magyar Kupa legjobb négy együttese közé.

Magyar Kupa, negyeddöntők:
Keddi eredmény:
Újpest - Sopron 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Túlio (38.) Tokody (80.)

Szerdán játszották:
Szekszárd - Lombard FC 0-0 - tizenegyesekkel 2-4

Dunaferr - Videoton 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Tököli (37.), Kiss Gy. (51.)

Haladás - Győr 0-0 - tizenegyesekkel 3-2

UTAZÁS kiállítás

Március 2-5. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban (x)

Belföldi ajánlatok

Rengeteg gyönyörű helyet talál belföldi ajánlataink között.