Mária
-6 °C
-2 °C

Továbbjutott a Manchester és a Bayern

2002.03.13. 22:45
Sorsdöntő fordulóra került sor a Bajnokok Ligája ötödik játéknapján. Akár már mindkét csoportban eldőlhetett volna a továbbjutás, de csak a Manchester és a Bayern biztosította a helyét a nyolc között. Gól nélküli meccset játszott a két sztárcsapat. Miután a Barcelona csoportjában is mindkét találkozó döntetlenre végződött, még az utolsó helyen tanyázó Liverpool is továbbjuthat.
A-csoport: Már csak a sorrend kérdéses a két nagycsapat között

A Manchester United tavaly a negyeddöntőben mérte össze erejét a későbbi győztes Bayern Münchennel, de mindkétszer alulmaradt a bajorokkal szemben. Ily módon természetszerűleg fűtötte a visszavágás vágya a hazaiakat, annál is inkább, mert ha nyernek, akkor alighanem vitathatatlanul csoportelsőként jutnak a nyolc közé, vagyis egy második helyezettel találkoznak az elődöntőbe jutásért.

A Bayern úgy tűnik kilábalt a válságból, és nem tartották esélytelennek őket sem. Az első félidő nagy küzdelmet hozott, de szinte komoly helyzetig sem jutott el egyik fél sem. Giggs volt a hazaiak közül a legveszélyesebb, de ziccerig ő sem jutott. A második negyvenöt percben aztán újra a walesi veszélyeztetett, szép szóló után Kahn védte a lövését.

Az állás:
1. Manchester 9 pont
2. Bayern München 9
3. Boavista 5
4. Nantes 2

A Bayern is rákapcsolt, előbb Pizarro fejesét kellett nagy bravúrral védenie Bartheznek, majd Jeremies lövését kellett kiütnie a francia kapusnak. Van Nistelrooy is kihagyott két helyzetet, érezhetően fölényben volt a MU. Ezt azonban nem tudták kihasználni, így maradt a gól nélküli állás. Mindez egyébként az angoloknak kedvező, mert az egymás elleni összevetésben - azonos pontszám esetén - idegenben lőtt góljukkal előnyben vannak.

A csoport másik találkozóján a mindkét gárdának, a Nantes-nek és a Boavistának is a javítás volt a célja, no meg egy kis pénzkereset, hiszen ők már aligha szólhattak bele a továbbjutásért folytatott harcba. A Nantes kezdett jobban, de gólt kevéssel a félidő előtt értek el csupán, ekkor a román Moldovan talált a kapuba.

A portugálok viszont a második félidőben megújultak, egyre másra vezették támadásaikat, és a 78. percben siker koronázta elszántságukat, Martelinho gólt lőtt. Ezzel együtt mindkét csapat kiesett a hatodik forduló eredményeitől függetlenül.

B-csoport: Továbbra sincs döntés

A külföldi szaklapok úgy tartották, hogy eljött az igazság napja, mert most már színt kellett vallani az együtteseknek, hiszen ha a Liverpool most sem képes nyerni, akkor búcsút mondhatott a továbbjutásnak. Ellenben, ha a Barca és a Roma nyer, akkor a továbbjutás már lefutott.

Csakhogy az olasz bajnoknak azt a török Galatasarayt kellett felülmúlnia, amelyik eddig Liverpoolból és Rómából is "pontosan" távozott. A törökök abban bízhattak, hogy a Roma a hétvégén a Lazio ellen ellőtte a puskaporát. Ez a reményük nem is volt alaptalan, mert az első félidőben igazán érdemlegeset nem produkáltak a hazaiak.

A Galata kontrái veszélyesek voltak, és az egyik ilyen akció végén Ümit Karan betalált. Ráadásképpen mindez a félidő hajrájában történt, vagyis lélektanilag fontos pillanatban.

Az állás:
1. Roma 7 pont
2. Barcelona 6
3. Galatasaray 5
4. Liverpool 4

A Roma nagy erővel kezdte a második játékrészt, és próbálkozásaikat siker koronázta. A brazil Cafu egyenlített. Az olaszok mindent megpróbáltak, de a szervezetten küzdő törökök egy pontot az Örök Városból is elvittek. Ha a jövő héten legyőzik a Barcát - továbbjuthatnak.

A másik találkozón a Liverpool bátran kezdett a Barcelona ellen, Gerrard jól irányított, Heskey pedig többször helyzetbe került, de eredménytelenül. A másik oldalon Kluivert hagyta ki a legnagyobb lehetőséget, miután kilépett a védők közül, de a labdaátvétele nem sikerült.

A Barca nem fogott ki jó napot, noha Saviola és Rivaldo révén a második félidőben veszélyesebbek voltak az angoloknál, ám mindez kevés volt ahhoz, hogy begyűjtsék a három pontot. Ha a Liverpool nyer a jövő héten a Roma ellen, akkor megnyílik az esélye a továbblépésre.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!