Mária
-7 °C
3 °C

Elfújta a szél a Dunaferr győzelmét

2002.03.23. 18:16
Az immár újfent Dunaújvárosban játszó Dunaferrnek nem sikerült győzelemmel visszatérnie. A Debrecen ugyanis szervezettségének köszönhetően egy pontot elvitt, igaz ebben az erős szélnek is kulcsszerepe volt.
A Debrecen az előző fordulóban figyelemre méltó győzelmet aratott az MTK ellen, ezzel Dajka Lászlóval megszerezte első diadalát a Loki. Nyilvánvalóan a sorozatot folytatni szerette volna a DVSC, de a feladat nem ígérkezett könnyűnek, hiszen a tavasszal eddig gyengélkedő Dunaferr otthonában korántsem egyszerű a pontszerzés.

Igaz a vendégek dolgát egyértelműen segítette az olykor orkánszerű szél, mert mindez a Dunaferr számos támadását keresztülhúzta. Ettől függetlenül az első félidőben három komoly alkalmuk volt a gólszerzésre, de Tököli valamint Balaskó is hibázott. Előbbi húsz méterről lőtt kapura kevéssel mellé, utóbbi Sowunmi lefejelt labdáját továbbította becsúszva a kapufára.

A második félidőben sem változott a játék képe, az újvárosiak megintcsak nagy helyzetekig jutottak, de Bagoly fejesét a gólvonalról mentették a hazai védők. Egy percre rá - a hatvankilencedikben - azonban Kiss Zoltán került helyzetbe, egyedül vezethette a labdát a Marcaliból igazolt Némethre, de a fiatal hálóőr nagyszerű vetődéssel tisztázott.

A hajrában is a Dunaferr uralta a meccset, de igazán nagy helyzetekig mér nem jutottak el. A Debrecen így teljesítette a várakozásokat, viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a Dunaferr éremálmai elveszni látszanak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!