Ambrus
-7 °C
3 °C

Szerencsés gólokkal jutott tovább a Real Madrid

2002.04.10. 22:34
A Bajnokok Ligája szerdai játéknapján a papírforma érvényesült, hiszen mind a Manchester Unit, mind a Real Madrid továbbjutott. Az angolok 3-2-re verték a La Corunát, míg a spanyolok némiképp kínlódva, 2-0-ra a címvédő Bayern Münchent.
A címvédő Bayern München remek hajrával fordította a múlt héten a maga javára a Real Madrid elleni meccset. A Realnak első látásra nem volt nehéz dolga, ledolgozni egygólos hátrányát, ám a németek nagyon bíztak magukban, illetőleg fegyelmezettségükben. Számukra azért is különösen fontos volt az összecsapás, mert a bajnokságban leszorultak a BL-t érő harmadik helyről.

Morientes hibái

Esélyeiket az is növelhette, hogy a tavalyi kiírásban hazai pályán is legyőzték a királyi gárdát. A Real-hívek minderre csupán annyit feletek, hogy nekik van a legjobb csapatuk, és kétség sem férhet a továbbjutásukhoz. Ennek megfelelően kezdte a meccset a hazai csapat, ám Morientes öt percen belül két nagy ziccert is elhibázott. Solari sem járt jobban, ezek után azonban magához tért a német társulat, és Elber valamint Szalihamidzsics vezetésével két helyzetet is kidolgoztak.

Mindkettő kimaradt azonban, így pihenőre a németek térhettek nyugodtabban. A második játékrészben sem változott jelentősen a játék képe, megmaradt az őrületes iram, a Real fölényben volt - a szögletek, a szélről belőtt labdák valamint a sorozatos lövések hűen jelezték ezt -, a Bayern kivárásra rendezkedett be. Zidane kapufájánál azonban dermedten várták merrefelé pattan a labda. Kifelé.

Effenberget fejbe dobták, majd a tizenötödik szöglet gólt hozott

Kisebb botrány után - Effenberget öngyújtóval fejbe dobták - aztán a tizenötödik Real gól után megszületett a Real vezető gólja. Röviden szabadítottak fel a bajorok, Roberto Carlos belőtt labdáját a menteni igyekvő Kovac Helguera előtt a kapuba tolta. Az indulatok ezek után elszabadultak, Figo sárgát kapott, így nem játszhat a Barca ellen.

A Bayern értelemszerűen rákapcsolt, ám Elber bombáját - villámgyorsan fordult le a brazil védőjéről - Sanchez gyors vetődéssel szögletre ütötte. Öt perccel a vége előtt Carlos előrevágott labdáját Raúl vette le kiválóan, igaz miközben fedezte, könyökkel behúzott Linkének. Raúl ezek után középre passzolt, és a Morintest váltó Guti négy méterről a léc alá perdített.

A hajrában már nem változott az állás - Figo feltehetően vállsérülést szenvedett, Szalihamidzsics pedig iső előtt mehetett zuhanyozni -, a Real Madrid így a Barcelonával találkozik az elődöntőben.

Beckham újra megsérült

A Manchester United már a múlt héten jelentős lépést tett a Deportivo La Coruna elleni idegenbeli 2-0-s győzelmével afelé, hogy a négy közé jusson. Hazai pályán pedig meg sem fordulhatott a drukkerek fejében, hogy kiesnek, és nem lesz egyetlen angol csapat sem az elődöntőben.

A United az első félidő közepén szerezte meg a vezetést, a Beckham helyére - ismét megsérült a legjobban kereső angol futballista - két perccel korábban beállt Solksjaer azonnal letette a névjegyét. Még a félidő előtt visszahozták legalább a szép búcsú reményét a spanyolok, Blanc ugyanis öngólt vétett.

A második félidőben esélyt sem hagyott a Manchester

A második félidőben ismét a norvég sztár köszönt be, három perccel a gól után végképp megpecsételődött a vendégek sorsa. Scaloni ugyanis - szövegért - megkapta második sárga lapját. Giggs gólja már csak hab volt a tortán, ezt pedig már Duscher sem bírta idegekkel, őt is kiállították. Első sárgáját akkor szedte össze, amikor Scalonit a másodikat.

A hosszabbításban aztán Freitosa szépített, de a lényegen ez már mit sem változtatott: a MU a tavalyi kudarc után ezúttal a négy közé jutott. Ellenfele a Leverkusen lesz. Alighanem jobban örülnek ennek, mint ha a Liverpollal szemben kellett volna kivívniuk a döntőbe jutást.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.