Vilmos
18 °C
28 °C

Csalódott ZTE-szurkolók

2002.08.12. 13:08
Kisebb botrány kísérte a szerdai Zalaegerszeg-Manchester United Bajnokok Ligája-mérkőzés előtti jegyárusítást a zalai megyeszékhelyen. A bajnokcsapat szurkolói közül ugyanis több százan nem kaptak jegyet a felfokozott várakozással kísért összecsapásra. A klubház előtt kisebb tömeg verődött össze, de nagyobb botrány nem kerekedett.
Szerda este, amikor Urbán Flórián belőtte a tizenegyest Zágrábban még minden rendben volt. A szurkolók örültek, éltették a csapatukat, és már a Manchester elleni ütközetre készültek. Hétfőre azonban nagyot fordult a világ. Már csütörtökön kiderült ugyanis, hogy a soron következő ellenfél, a három évvel ezelőtti győztes angol sztárcsapat főszponzora, a Vodafone 12 ezret lefoglalt.

Félóra alatt elfogytak a jegyek

Mindez azonban még nem háborította volna fel a drukkereket, hiszen a jegyek árusítását hétfőn reggel kezdték el két helyszínen, Zalagereszegen és Budapesten, a Puskás stadionnál. Eredetileg úgy szólt az egyezség, hogy 8000 ezer jegyet kapnak a zalaiak, a többit Pesten adják el.

Az Index azonban úgy tudja, hogy Egerszegre ennek csupán töredéke, egyes források szerint a fele, más források szerint még kevesebb érkezett meg. Többen azt is tudni vélik, hogy nem kilenctől, hanem már korábban is árulták a tiketteket, így nem csoda, hogy fél tízre már nem kaphatott senki. Pesten némiképp jobb volt a helyzet, itt egy óra alatt fogytak el a kártyák.

A rendőrség: nem kellett feloszlatni a tömeget

Az első hírek szerint az összegyűlt és feldühödött tömeget, amelyik nem mozdult sem az Ady mozi, sem a klubház elől rendőrségnek kellett feloszlatnia. A kapitányságon - érdeklődésünkre - cáfolták ezt az információt.

Mindeközben az interneten már az is megjelent - más fenyegetések mellett -, hogy az elnök, Lang József autójának kerekeit kiszúrták, és bosszút fogadtak ellene, mert javarészt őt tekintik felelősnek a kialakult helyzetért.

A felső karéj megnyitása lenne a megoldás?

Az Index azt is kiderítette, hogy jelenleg a Gyermek- Ifjúsági és Sportminisztériummal állnak tárgyalásban a klub vezetői, és azt kívánják elérni, hogy - a nagy érdeklődésre való tekintettel - nyissák meg a stadionban a felső karéjt, mégha az UEFA előírások szerint ezt nem is tehetik meg. Az eset egyébként nem egyedi, hiszen a két évvel ezelőtti magyar-olasz vb-selejtezőn ugyanez történt meg, és akkor büntetést kellett fizetnie az európai szövetségnek.

Hivatalos állásfoglalást eddig nem tudtunk kérni a klubvezetőktől, mert telefonjuk ki van kapcsolva, a ZTE vonalas száma pedig idestova három óta foglaltat jelez, vagyis gyanítható, hogy félrerakták.