Árpád
-1 °C
9 °C

Jegyhisztéria Zalában és Budapesten

2002.08.12. 21:55
Hétfőn egész nap erősen gerjedt a szerdai ZTE-Manchester United jegyelosztása körüli helyzet. Budapesten már verekedtek, Zala megye az érzelmi összeroppanás közelébe sodródott.

Két nappal a ZTE-Manchester United-meccs előtt általános felháborodás tombol a jegyelosztás körül. A Puskás Ferenc (magyarul: Nép-) Stadionba, a balesetveszélyes felső karéj lezárása miatt csak 28 ezer néző - a jegyigénylők nagyjából egyharmada - juthat be. A többség tehát már eleve kint maradt volna, de a szurkolók esélyeit tovább rontja a protokolljegyek meglepően magas aránya. A csapatukat Zágrábba is elkísérő fanatikus ZTE-drukkerek elkeseredetten vonják felelőségre a klubvezetőket, miközben a sportsajtó is ki van bukva: ők sem tudják, hogy tudnának bejutni.

Eredetileg még ennyi se lenne

A Zalagerszeg zágrábi továbbjutását követően azonnal elkezdődött a Manchester-meccs jegyeinek országos hajszája. A ZTE vezetőségének azonban csak idővel jött le, hogy tényleg mekkora az érdeklődés, és ekkor váltottak az eredetileg tervezett 18 ezres Üllői útról a Puskás Stadionra. (A zalaegerszegi stadiont egyébként a bajnokság megnyerése után elkezdték átépíteni, de persze két hónap alatt nem készült még el. Amiben csak az a meglepő, hogy miért áltatták vele magukat).

Időközben megjelent viszont a Vodafone is, a Manchester United főszponzora. A Zalaegerszeget egy háromlépcsős szponzorációs ajánlattal keresték meg - első menetben a szerdai meccs jegyei közül 12 ezer belépő azonnali megvásárlásával. A telefon társaság ennek túlnyomó részét egy SMS-játék keretében, saját ügyfélkörében sorsolja ki. (A Vodafone egerszegi szerepvállalásának további elemei a ZTE hazai bajnoki mérkőzéseinek szponzorációja, valamint az egyelőre csak tervezett stadionnév-használat).

Szponzor vs. szurkolók

A jegyekből 2670 darabot a Manchester szurkolói, kétezret pedig a ZTE első számú szponzora, az E-on kapott. A maradék jegyek közül eredetileg Budapesten három, Zalaegerszegen pedig nyolcezret akartak értékesíteni 3500 és 4500 forintos árakon. Zalaegerszegi jelentések szerint azonban a városba legfeljebb négyezer jegy érkezett meg. A csalódott ZTE-szurkolók (sokan közülük Zágrábba is elutaztak csapatukat támogatni, mégse láthatják eddigi legfontosabb mérkőzésüket) most leginkább a klubvezetőséget és a Vodafone-t támadják.

A Puskás Ferenc Stadionnál verekedés tört ki, a zalai megyeszékhelyen pedig a klubház előtt tüntettek a "hoppon maradt" drukkerek - jelentette hétfő délután az MTI. Lang József, a ZTE elnöke még egy utolsót kezdeményezett a stadion felső karéjának - legalább részleges - megnyitására, de kérését visszautasították. Orbán Sándor, az intézmény főigazgatója indoklásában a balesetveszélyre hivatkozott.