Judit
3 °C
6 °C

A Real Madridé a Szuperkupa

2002.08.30. 23:27
A Bajnokok Ligája győztes Real Madrid elég könnyed játékkal verte az UEFA-Kupa védő Feyenoordot a monacói Szuperkupa-döntőben. A két csapat nem volt egy súlycsoportban, de igazából egyik oldalon sem vették túl komolyan az egészet. A Real viszont megint lőtt egy olyan gólt, amit az ufóknak fognak mutogatni, amikor megpróbálják megértetni velük a foci lényegét.
A meccs első negyedórájában ugyan enyhe fölényben játszott a Real, de komolyabb helyzetet egyik oldalon se hoztak össze. A tizenötödik percben aztán Cambiasso szuper labdával ugratta ki Roberto Carlost a bal szélen, aki laposan középre adott és a menteni próbáló Paauwe saját kapujába vágta a labdát.

Pár perc múlva Roby Carlos egy az égbe fellőtt keresztlabdát vett le, és lazán dekázott párat a Feyenoord térfél közepén. Faragó Richárd már ekkor mondta, hogy Carlos készül valamire, de nem ez a hihetetlen fordulat, hanem, hogy bejött neki. Ugyanennek a támadásnak a végén ugyanis Carlos Cambiassoval és Guttival játszott csiki-csukit a Feyenoord tizenhatosán belül, majd bevágta a Real második gólját.

A félidő második felében leült a meccs. A madridiak nem nagyon erőltették a dolgot, a hollandok meg egyszerűen gyengék voltak. A játékosok kímélő üzemmódban játszottak, de minimum vigyáztak, nehogy közvetlen a szezon elején lesérüljenek.

De hol van Raul?

A félidő végén kicsit összeszedte magát a Feyenoord. Előbb Lurling ugrott ki ügyesen a baloldalon, egy egyszerű ütemváltással egyszerre rázta le Makelelelét és Salgadot, és csak néhány centivel lőtt mellé. Három, legfeljebb négy perc múlva, Bosvelt lendületből érkezett egy kényszerítő végén visszapöckölt labdára, és tizenkilencről majdnem bavágta.

A második félidő tizenkettedik percében Hooijdonk huszonkettőről csavart a hosszú felsőbe egy szabadot. Valószínűleg védhetetlen volt, de Iker Casillas külön megszívta, hogy a labda elrúgásakor először az ellenkező irányba mozdult. (Hooijdonk tavaly a holland bajnokságban is állandóan szabadrúgás-gólokat lőtt, és később ezen a meccsen is hibátlanul vart rá még egyet huszonhat méterről, de azt védte Iker Casillas)

Lendületbe jött a Feyendoord. A hollandok szaladtak, ahogy csak bírtak, szurkolói tomboltak. Négy perccel a szépítő találat után azonban Zidane remek passzt tett ki a jobb szélre Figonak, aki keresztbe ívelt. Zoetebier kicsit alászaladt, a védők pedig nem figyeltek a hosszúnál érkező Gutira, aki két méterről már könnyedén fejelhetett az üres kapuba.

Rögtön utána a japán válogatott Ono tizenhatról lőtt a léc alá, de Iker Casillas kiöklözte. A Real harmadik gólja után megint lefáradt a meccs. Zidane, Raul, Makelele és Roberto Carlos gyakran látványos rövidpasszos játékkal szórakoztatta saját magát, de semmilyen ellenállásba nem ütköztek.

Végül, az utolsó percben meglett Raul is. Hierro vágta hosszan előre a labdát, úgy tűnt Raul lesről indult, de nem biztos. A bíró mindenesetre tovább engedte, a válogatott csatár rávezette a labdát Zoetebierre, aztán belelőtte a kapusba.

A meccs legjobbjának Roberto Carlost választották.

Szuperkupa-döntő
Real Madrid (spanyol)-Feyenoord (holland) 3-1 (2-0)

Monte-Carlo, 11 ezer néző, V: Dallas (skót)

Real Madrid: Iker Casillas - Salgado, Hierro, Helguera, Roberto Carlos - Makelele, Cambiasso (Pavon, 88.) - Figo, Zidane (Solari, 86.) - Raúl, Guti (Portillo, 71.)

Feyenoord:
Zoetebier - Gyan (Buffel, 72.), Van Wonderen, Paauwe, Rzasa - Emerton, Bosvelt, Ono, Lurling - Van Hooijdonk, Kalou

gólszerzők: Paauwe (14., öngól), Roberto Carlos (21.), Guti (60.), illetve Van Hooijdonk (56.)

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!