Judit
3 °C
6 °C

Elégedett az UEFA-delegáció

2002.09.27. 17:07
Utolsó Magyarországon töltendő napján is sűrű program várt a 2008-as labdarúgó-Európa-bajnokság előkészületeit vizsgáló UEFA-szemlebizottság tagjaira. Délelőtt a Margitszigetre és a sajtóközpontként elképzelt BNV területére látogattak, majd Mádl Ferenc köztársasági elnök fogadta a delegációt, hogy kora délután egy sajtótájékoztatón foglalják össze magyarországi tapasztalataikat.
Pénteken délelőtt Mádl Ferenc köztársasági elnök hivatalában fogadta az Európai Labdarúgó-szövetség küldöttségét és dr. Bozóky Imrét, az MLSZ-elnökét. Az államfő több mint félórás megbeszélést folytatott a külföldi szakemberekkel, amit az MLSZ elnöke így értékelt: "Az elnök úr elmondta, hogy Magyarország, amely gyors ütemben fejlődő európai állam, felkészült a kontinensviadal megrendezésére."

Mádl Ferenc hangsúlyozta, hogy az előző és a jelenlegi kormány is kiállt a pályázat mellet, hiszen politikai érdekek fölött álló kérdésről van szó. A társadalom támogatja a 2008-as Európa-bajnokság magyar rendezésének gondolatát.

A záró sajtótájékoztatón Bozóky összefoglalójában így értékelte az elmúlt öt napot: "Meg tudjuk valósítani a pályázatban foglaltakat, és ezt bizonyítottuk is az UEFA szakembereinek. Nekik is be kell látniuk, hogy nincs jobb hely a 2008-as labdarúgó Eb számára, mint Magyarország".

Mike Lee, a 2008-as labdarúgó Európa-bajnoksági előkészületeket vizsgáló UEFA-bizottság tagja, az európai szövetség kommunikációért és sajtóügyekért felelős igazgatója értékelésében azt mondta, hogy nagyon hasznos és fontos munkahetet zártak. Személy szerint neki különösen tetszett a nemzetközi közvetítési központ tervezett színhelye (BNV).

Alapvetően meg vannak elégedve a magyar pályázattal, és komoly előrelépéseket tapasztaltak a 2004-es kandidáláshoz képest. A magyar szövetség munkatársai profi hozzáállással profi munkát végeztek, és azt érezték, hogy az országban mindenki elkötelezett híve a rendezésnek. Roppant fontos üzenet volt a számukra, hogy az állam a legmagasabb szinten támogatja a pályázatot.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!