Judit
-2 °C
8 °C

A Bayern az UEFA-kupában sem folytathatja

2002.10.29. 20:25
A Bajnokok Ligája ötödik fordulójában megtörtént az, amire senki sem számított a sorozatot megelőzően. A nyáron jól erősítő Bayern München mindössze egy pontot szerzett, és az utolsó forduló eredményeitől függetlenül kiesett. Még az UEFA-kupa is elérhetetlen bizonyult Elberéknek. Nagy verést kapott a Manchester, szűket a Milan. A Barca továbbra is hibátlan, továbbjutott a Juventus. A Newcastle versenyben maradt, feltámadt a Lokomotiv Moszkva.
E-csoport: Továbbjutott a Juventus, fordított a Newcastle

Egyszerű volt a tétel: a Juventus amennyiben legyőzi az UEFA-Kupa győztes holland Feyenoordot, akkor kivívja a továbbjutást. A Zebrák esélyeit növelte, hogy a van Hoijdonkot nélkülöző gárda nincs jó formában.

A Juve villámrajtot vett, hiszen az egy hónapja a pályán újraélesztett di Vaio gyorsan vezetést szerzett. Camoranesi iramodott meg a jobb oldalon, beadása után a csatár a kapuba fejelt. A második félidőben a páros megismételte alakítását, és a csatár ezúttal három méterről volt sikeres, ezzel el is döntött mindent. A Feyenoord az első féldiőben jól játszott, helyzeteinél azonban Buffon a helyén volt.

Nagy volt a tét a másik meccsen is, hiszen a bajnokságot és a kupasorozatot is pokoli rosszul kezdő angolok egyre jobb formába kerültek, és ha az idegenben nem brillírozó Kijevet is verik - Bodnár László a cserepadon kapott helyet -, akkor nyílttá tehetik a továbbjutást.

A Szarkák azonban a második félidő elején hátrányba kerültek, mert egy kontra után Sackih kilépett a védők közül és a kapuba emelt. Nem örülhettek azonban sokáig a vendégek, mert Speed berobbant Solano szögletére, és kilenc méterről a kapuba fejelt. Tíz perc sem telt el, és a felpörgő Newcastle átvette a vezetést. Husin akadályozta Shearert a tizenhatoson belül, a büntetőt a sértett lőtte a kapuba.

Jegyzőkönyv

Juventus-Feyenoord 2-0
G: di Vaio (4. és 69.)
Newcastle-Dinamo Kijev 2-1
G: Speed (59.), Shearer (69.) ill Sackih (48.)
Az állás: 1. Juventus 10 pont, 2. Dinamo Kijev 7, 3. Newcastle 6, 4. Feyenoord 5.

F-csoport: Életben maradtak a Haifa reményei

A Manchesternek már teljesen mindegy volt, hogy mit játszik a hátralévő két fordulóban, hiszen majdnem biztosan első helyen jutnak tovább. A Haifa viszont még nem adta fel továbbjutási reményeit, és Katan révén a szünet előtt vezetéshez jutottak a tartalékos - Beckham, Giggs, van Nistelrooy sem volt ott a pályán - angolok ellenében. A MU aktívabb volt ugyan, de Forlan előtt kimaradtak a helyzetek.

A fordulás után a lendületben maradó izraeliektől a litván Zutautas gondolt egyet, harminc méterről rászúrta, és a forduló legnagyobb gólját lőtte. A MU nem fogta vissza magát, de a Haifa sem, és megint szerencsével jártak. Ricardo Lopez kapus szabálytalansága után a nigériai Ayegbeni tizenegyesből lőtt a kapuba.

A gyengélkedő Leverkusen számára is egyszerű volt a képlet, ha verik az Olympiakoszt - Athénban hatot kaptak tőlük -, akkor nagy baj már nem történhet velük, és ott lehetnek a második körben. Ennek megfelelően kezdték a találkozót, és a múlt héten is eredményes, és győztes gólt szerző brazil húsz méteres lövése utat talált a hálóig. A hajrában Schneider büntetőjével biztosították be a győzelmet. Mivel azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény számít, a Bayer továbbment, mert oda-vissza verte a Maccabit.

Jegyzőkönyv

Maccabi-Manchester 3-0
G: Katan (41.), Zutautas (56.), Ayegbeni (77.)
Leverkusen-Olympiakosz 2-0
G: Juan (14.), Schneider (90.)
Az állás: 1. Manchester 12 pont, 2. Leverkusen 9, 3. Haifa 6, 4. Olympiakosz 3.

G-csoport: A Bayern az UEFA-kupában sem folytahatja

Ebből a kvartettből a Milan páholyból szemlélhette a történéseket, hiszen Berlusconi csapata már-már a régi fényében tündökölve nyerte a meccseit. A Lens viszont, ha begyűjti a pontokat, akár még tovább is juthat. Ettől azonban meglehetősen messze kerültek félóra elteltével, hiszen egy belőtt labda után előnybe került a Milan. Pirlo labdáját, Tomasson megcsúsztatta, Sevcsenko pedig a kapuba stukkolt. A sérüléséből a hétvégén visszatért ukrán támadó nemcsak a bajnokságban, a BL-ben is gólt szerzett. (A félidőben aztán lecserélték, nem kizárt, hogy ismét sérülés miatt.)

Még a félidő előtt egyenlített a Lens, Utaka pompás beadását Moreira - ez volt a engyedik gólja - fejelte Abbiati mellett a kapuba. A térfélcsere után Utaka bebizonyította: a befejezésben is elsőrangú. Miután lerázta magáról Helveget - hatalmas hibát vétett a dán -, a kapuba lőtt. A hajrában már nem változott az állás, noha helyzetek akadtak szép számmal.

A két évvel ezelőtti győztes Bayern München hazai pályán kikapott a La Corunától, és tudvalévő volt, hogy a döntetlen a bajorokon már nem segíthet. A németek Kahn nélkül álltak fel, és ez a tény kétségkívül csökkentette esélyeiket.

A Bayern aktívan kezdett, Scholl azonban rosszul találta el a labdát a harmadik percben, majd Elber lövése akadt el a védőkben. Aztán már túl a félidő felén Fran hatalmas kapufát lőtt, és miután nem tudtak felszabadítani a védők, Victor előtt volt lehetőség, ezt azonban Wessels hárította.

Tetézte a bajt a Bayernnél, hogy Ballackot a fordulás után le kellett cserélni. Három perccel ezek után Victor szabadrúgása a kapu jobb sarkában landolt - a védők elfordultak a labdától -, ez pedig a Bayern halálos ítéletét jelentette.

A csereként bejött Santa Cruz azonban visszahozta a reményeket, Scholl beadása után a védők között a kapuba bólintott. Ennyi kellett csupán a németeknek, lendületbe jöttek, a paraguayi csatár még egyet lőtt, ezt azonban Frisk játékvezető érvénytelenítette.

Három perccel a vége előtt aztán minden eldőlt. Capdevila beadása után a Münchenben is sziporkázó Makaay - mesterhármast ért el - a szakadó esőben az ötös sakráról - kapásból - bevágta.

Jegyzőkönyv

Lens-Milan 2-1
G: Moreira (41.), Utaka (49.) ill. Sevcsenko (32.)
Deportivo-Bayern 2-1
G: Victor (54.), Makaay (87.) ill. Santa Cruz (77.)
Az állás: 1. Milan 12 pont, 2. Deportivo 9, 3. Lens 7, Bayern 1.

H-csoport: Feltámadt a Lokomotiv Moszkva

Az eddig ugyancsak hibátlan Barcelona már mindenképpen csoportelső, így várható volt, hogy az ászokat pihenteti Louis van Gaal. A várakozás felett szereplő Bruges-nek ez volt az esélye. Az első félidőben el is jutottak helyzetekig a belgák, ám a másodikban Riquelme 25-ről bevágta a labdát Verlinden kapujába.

A Galatasaray az utóbbi időben rendre túlélte az első kanyart, most azonban megeshet Fatih Terim csapatával, hogy kiesik. Egy viszonylag unalmas első félidő után úgy tűnt, hogy Loskov adja meg a kegyelemdöfést a törököknek, de három perccel az orosz gól után Hasan Sas lecsapott - tíz méterről a rövid felsőbe bombázott -, és egyenlített.

Az eddig egy gólt szerző Lokomotiv azonban továbbhaladt, és két perc múlva Jevszejev fejelt szögletet követően gólt. Így aztán az oroszok még tovább is juthatnak, ha megverik a belgákat. Mi tagadás, esélyük van rá.

Jegyzőkönyv

Bruges-Barcelona 0-1
G: Riquelme (65.)
Galatasaray-Lokomotiv 1-1
G: Hasan Sas (73.) ill. Loskov (70.), Jevszejev (75.)
Az állás: 1. Barcelona 15 pont, 2. Bruges 5, 3. Galatasaray 4, 4. Lokomotiv 4.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!