Ambrus
-7 °C
3 °C

Beckham James Bond nyomdokain

2002.11.10. 16:00
Mit csináljon az ember, ha multimilliomos futballista és a családjával együtt állandó veszélynek van kitéve? David Beckham például a 007-es filmekből ismert, szuperbiztos Range Rover-t vásárolt, de tervei között szerepel, hogy mikrochipet ültet gyermekei bőre alá.
A felesége elrablására irányuló, de a rendőrség által a múlt hétvégén még időben lefülelt akció után szuperbiztos, James Bond-filmekben látható autót rendel magának és családjának David Beckham, a Manchester United labdarúgócsapatának sztárja.

A Sunday Express című lap úgy tudja: a Range Rover típusú jármű legkevesebb 250 ezer euróba (körülbelül 60 millió forint) kerül a 27 éves futballistának, s nem csak golyóálló ajtókkal és üvegekkel, hanem gránátbiztos alvázzal szerelik fel.

Az "extrákhoz" tartozik majd az is, hogy gáztámadás esetén egy gombnyomással ki lehet tisztítani a belső légteret, s két kilőtt abronccsal még akár 50 kilométert is megtehet a kocsi.

Az újság információi szerint a házaspár azt is tervbe vette, hogy mikrochipet ültettet két fia, Brooklyn és Romeo bőre alá, hogy esetleges elrablásukkor a rendőrség könnyebben rájuk találjon.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!