Miklós
-7 °C
2 °C

A Milan legyőzte a Realt

2002.11.26. 20:43
A Bajnokok Ligája második csoportkörének első napján a Dortmund mellett a Manchester is idegenben nyert, és mindkét együttes fordítani tudott. Az angolok tíz perc alatt lőttek hármat. A nap csúcsmeccsén, a Milan jobb volt a címvédő Realnál, akár több góllal is legyőzhették volna a spanyolokat. A Juventus kétgólos hátrányt dolgozott le a La Coruna ellen.
C csoport: Sevcsenko döntötte el a rangadó sorsát

Kétségkívül a legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzést ebben a csoportban játszották, hiszen Berlusconi csapata imponáló magabiztossággal vette az első akadályt, noha egy igen erős kvartettbe került. Ráadásképpen a Milan megnyerte a házi rangadót a hétvégén az Interrel szemben. Gondot okozott azonban, hogy Nesta nem lehetett ott a védelem tengelyében. (A BL-ben nyolcgólos Inzaghi helyett pedig a rotációs elvnek köszönhetően Sevcsenko volt ott a kezdőben.)

A Real a Barcelona ellen hangolt a mostani ütközetre, és az eredménnyel igen, a mutatott játékkal viszont cseppet sem lehet elégedett a del Bosque vezette társulat. Ronaldo és Hierro nem játszhatott, Zidane viszont igen. A két csapat eddig tizennégyszer szerezte meg a végső győzelmet a BL-ben illetve jogelődjében.

Raúl gólja lesről született

A Milan kezdett aktívabban, Sevcsenko - két védő között fordult kapura - tíz méteres lövése azonban néhány centivel célt tévesztett. Figo messziről válaszolt, de egy méterrel ment mellé a labda. A félidő hajrájában aztán, amikor feljött a Real - Morientes nagy ziccert hagyott ki -, vezetést szerzett a Milan. Rui Costa pompásan indította még a saját térfeléről Sevcsenkót, aki Helguerát lefutotta, és Casillas mellett a jobb sarokba gurított.

A térfélcsere előtt hatalmas eső zúdult a pályára, ám a játék színvonala jottányit sem esett a folytatásban. Rui Costa lőtt kapura, majd Roberto Carlos következett, Seedorf emelését pedig a gólvonalról vágta ki Cambiasso. Kaladze lövését ezek után nagy bravúrral ütötte ki Casillas, Zidane tizenhatról leadott bombáját ugyanakkor Dida biztosan fogta.

Nyolc perccel a vége előtt aztán Raúl egyenlített, de Meier játékvezető úgy ítélte meg, hogy miközben Zidane fejesét a kapuba gyötörte, lesen állt. (A lassított felvétel igazat adott a bírónak.) A hajrában parázs jelenetek játszódtak le, de újabb gól már nem esett.

A Dortmund tíz perc alatt fordított Moszkvában

A Dortmund tartott a moszkvai vendégjátéktól, jobban szerették volna, ha nem mindjárt az elején kénytelenek a fagyos orosz fővárosba látogatni. Aztán a meccs bebizonyította, hogy a félelem nem volt igazán jogos. Ignasevics révén ugyan a hazaiak egy szép támadás után vezetéshez jutottak, de a szünetre, már a vendégek mehettek előnnyel pihenőre.

Az igen aktív Rosicky passzát Frings értékesítette, majd egy szabadrúgás utáni kavarodásban először Koller eszmélt, és nem hibázott. A Dortmund a második félidőben sem vonult vissza, támadott, helyzetei azonban kimaradtak, az eredmény ellenben már nem változott, így nagyszerű rajtot vettek a sárga-feketék.

Jegyzőkönyv:
Milan-Real Madrid 1-0
G: Sevcsenko (40.)
Lokomotiv Moszkva-Dortmund 1-2
G: Ignasevics (31.) ill. Frings (33.) és Koller (43.)

D csoport: van Nistelrooy egy perc alatt kettőt lőtt

Ez a csoport is egy olasz-spanyol párharccal kezdődött, és a hétvégén a Bologna ellen "pihenő" - csak döntetlent játszottak otthonukban - Juventus előtt a Milan példája lehetett az etalon, Inzaghi vezérletével ugyanis az előző körben négyet lőttek. A Depor most úgy tűnik jobban felkészült ellenfeléből, mert Capdevila beadása után a spanyol center hét méterről Buffon kapujába bólintott.

Fel sem ocsúdtak a Zebrák, amikor megint Capdevila ment el a szélen, beadására ezúttal Makaay érekezett, és megduplázta a hazai együttes előnyét. Ezek után sikerült stabilizálni az olaszoknak a védelmüket, a féldiő hajrájában pedig már a szépítés is. Birindelli gondolta úgy harminc méterre a kaputól, hogy rátűzi, és igaza lett. A labda Juanmi felett a léc alá vágódott.

A fordulás után Nedved egyenlített. Di Vaio adott remek passzt a cseh játékosnak, aki kilőtte a hosszú sarkot. A folytatásban némiképp visszaesett az iram, megelégedtek az egy ponttal.

Pedig már az első percben hátrányba került a Manchester

A Basel a Liverpool után a Manchester ellen is bravúrra készült. Ehhez az első percben közel is került, hiszen Rossi labdájából Gimenez belőtte a vezető gólt. A Manchester ezután nem tudott felpörögni, a Basel lendületét ellenben nem tudták megtörni, ám a svájciak a kapu előtt többször hibáztak.

Ami nem ment a Unitednek az első negyvenöt percben, varázsütésre, pillanatok alatt, összejött a fordulás után. Van Nistelrooy egy perc alatt kettőt is berámolt. Előbb fejjel, majd lábbal volt eredményes. Aztán adott egy gólpasszt a norvég Solksjaernek, aki miután rávezethette a labdát Zuberbühlerre, higgadtan be is fejezte az akciót.

Jegyzőkönyv:
Basel-Manchester 1-3
G: Gimenez (1.) ill. van Nistelrooy (62. és 63.), Solksjaer (68.)
Deportivo-Juventus 2-2
G: Tristan (9.), Makaay (11.) ill. Birindelli (38.), Nedved (57.)