Mária
-7 °C
3 °C

Ausztria és Svájc rendezheti a 2008-as Európa-bajnokságot

2002.12.12. 14:45
Az eredetileg tervezetnél sokkal hosszabbra nyúlt, több fordulós szavazásban az UEFA Végrehajtó Bizottsága úgy döntött, hogy a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokságot Ausztria és Svájc rendezheti meg. Gerhard Mayer-Vorfelder, a német szövetség elnöke az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a magyar pályázat végig versenyben volt a rendezésért, és gyakorlatilag második helyen végzett. Az osztrák állami hírügynökség és a BBC hivatalosan meg nem erősített információi szerint viszont már az első szavazási körben kiestünk.
Bár az MTI szerint az MLSZ képviselői cáfolták az osztrák állami hírügynökség információit, valamennyi külföldi forrás úgy tudja: a magyar pályázat nem jutott be a 2008-as Eb rendezésről szóló UEFA szavazás második fordulójába.

Az MLSZ vezetői ragaszkodnak az "ezüst éremhez", és ezt erősíti meg az MTI-nek nyilatkozó Gerhard Mayer-Vorfelder, a német szövetség elnöke (és az UEFA végrehajtó bizottságának tagja) is: "A végső döntés valószínűleg az alapján született, hogy a végrehajtó bizottság tagjainak többsége nagyobb szervezőerőt tulajdonított az osztrák-svájci párosnak. Magyarország nagyon messzire jutott, kitűnő pályázatot nyújtott be".

Helyszínek
Ausztria:
Bécs, Ernst Happel-stadion (50 ezer férőhely): csoportmérkőzések, negyeddöntő, elődöntő, döntő
Klagenfurt (2006-ra készül el, 40 ezer): csoportmérkőzések, negyeddöntő
Salzburg (tervezés alatt, 32 700): csoportmérkőzések
Innsbruck (2004-re kibővítik, 32 ezer): csoportmérkőzések
Svájc:
Zürich (2006-ra készül el, 30 ezer): csoportmérkőzések
Bázel (33 ezer): csoportmérkőzések, negyeddöntő
Bern (2004-re készül el, 40 ezer): nyitóünnepség, csoportmérkőzések, negyeddöntő, elődöntő
Genf (2003-ra készül el, 30 ezer): csoportmérkőzések
A külföldi hírügynökségek jelentései szerint a végül győztes osztrák-svájci pályázat mellett, a skót-ír, a skandináv négyes, és a török-görög pályázat jutott tovább az első körből. A borsodiliga.hu helyszíni tudosítója úgy tudja, hogy a szavazás végül az osztrák-svájci és meglepetesére a török-görög lobbik között dőlt el.

Három évvel ezelőtt az osztrákokkal, most egyedül szállt versenybe Magyarország a labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogáért. A magyar delegáció miután bemutatta a prezentációját, a hivatalos megfogalmazás szerint: "bizakodva várta a csütörtök déli döntést", és úgy vélték, hogy mindent megtettek a sikeres pályázatért.

Az osztrák ORF már a két órával a végső döntés kihirdetése előtt nyilvánosságra hozott információi szerint valamennyi Európai Unión kivüli pályázat (a magyaron kívül az orosz valamint a horvát-bosnyák) kiesett már az első szavazási körben. Ezt az információt később az MLSZ illetékesei cáfolták, a BBC viszont megerősítette.

Osztrák-svájci öröm, magyar gratuláció

Az MTI jelentése szerint a genfi Hotel Intercontinental báltermében hatalmas üdvrivalgás fogadta az osztrák és svájci küldöttség részéről a 2008-as futball Eb helyszínének bejelentését.

Lennart Johannson az UEFA elnöke bejelenti, hogy Ausztria és Svájc rendezheti a 2008-as Európa Bajnokságot
Fotó: Martial Trezzini
"Mélyen meghatódottak és hálásak vagyunk. Köszönjük a segítséget mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a csodálatos sikerhez" - reagált elsőként Ralph Zloczower, a svájci szövetség elnöke. Fridrich Stickler, az osztrák szövetség elsőszámú vezetője felejthetetlen napnak nevezte a mait, és megígérte, hogy 2008-ban egészen különleges Eb-t rendez majd a két ország.

A hat vesztes pályázat képviselői között Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára is szót kapott. "Gratulálok a szomszédoknak és a svájciaknak, biztos vagyok benne, hogy remek kontinenstornát rendeznek majd. Szeretném megköszönni az előző és a jelenlegi kormány segítségét a kandidálásunkhoz, tanulságos időszakot zártunk most le" - összegzett Berzi. Gerhard Mayer-Vorfelder, az UEFA végrehajtó bizottságának tagja, a német szövetség elnöke megerősítette, hogy a magyar pályázat a 2végsőkig harcban állt" a sikerért: