Dezső
12 °C
25 °C

Növelte előnyét az Arsenal

2002.12.26. 18:25
A karácsonyi, huszadik forduló fordulatos meccseket és öt döntetlent hozott az angol bajnokságban. A listavezető Arsenal idegenben nyert, és megszilárdította vezető helyét, mivel a Chelsea és a Liverpool erejéből ismét csak döntetlent játszott, míg a Manchester egy héten belül már másodszor kapott ki.
Három londoni mérkőzés kezdődött egy órakor, és valamennyi döntetlenül végződött. A múlt héten a második helyre araszoló Chelsea nem bírt a Southamptonnal. Gordon Strachan csapata hétről-hétre igazolja nagyszerű formáját, és olyan erős középcsapattá nőtt, amelyik akár még az UEFA-kupás helyekért is harcban lehet.

Az élmezőny:
1. Arsenal 42 pont
2. Chelsea 38
3. Manchester 35
4. Everton 34
5. Liverpool 33
6. Newcastle 32/19
A Manchester City ellen hétfőn győztes Tottenham nem tudta folytatni jó sorozatát, mit több: az egy pontnak is örülnie kellett, mert a charltoni Euell kettőt is bevágott. Robbie Keane majd Iversen aztán gondoskodott arról, hogy karácsonyi ajándékként egy döntetlen emlékével térhessenek haza a szurkolóik. A sérüléshullám sújtotta Fulham a West Hamhez látogatott, és a sereghajtó Sinclair tizenegyesből esett találatával egyenlítette ki Sava gólját.

A két liverpooli együttes is csatlakozott az "ikszelőkhöz". A Vörösök Riise góljával vezetéshez jutottak a Blackburn ellen, de Andy Cole bő tíz perccel a vége előtt egyenlített. A Pool már több mint egy hónapja nyeretlen. Az Everton Birminghamba látogatott, és egy nem túl izgalmas meccsen ért el döntetlent. Csupán az első félidő utolsó percében pörögtek fel az események: akkor Kirovski és Radzinski is a hálóba lőtt.

Eredmények:
Chelsea-Southampton 0-0
Tottenham-Charlton 2-2
West Ham United-Fulham 1-1
West Bromwich Albion-Arsenal 1-2
Bolton-Newcastle 4-3
Birmingham City-Everton 1-1
Liverpool-Blackburn Rovers 1-1
Manchester City-Aston Villa 3-1
Sunderland-Leeds 1-2
Middlesborough-Manchester 3-1
Sokkal izgalmasabb mérkőzést hozott az Arsenal vendégjátéka, hiszen az Ágyúsok már a harmadik percben hátrányba kerültek a West Bromwich ellen. A fordulás után azonban Jeffers és Henry találatának köszönhetően fordítottak, így végül három pontot tehetnek a karácsonyfa alá. A kisebb sérüléssel bajlódó Seaman végül vállalta a játékot, miután a második számú kapus, Shaaban a lábát törte.

A manchester újabb kínos vereséget szenvedett, a vasárnapi blackburni zakó után ezúttal a Boro ellen nem tudtak pontot szerezni. Boksic és a szlovák Németh Szilárd gondoskodott a hazaiak vezetéséről, és ha Giggs még szépített is, a hajrában Job végképp megpecsételte a Ferguson csapatának a sorsát. Sorrendben nyolc siker után két kínos kudarc következett hát, egyszersmind nőtt a hátrányuk.

Gólzáporos meccsen kapott ki a Newcastle. A Bolton már a kilencedik percben 2-1-re vezetett - Okocha és Gardner illetve Shearer jegyezték a gólokat - a térfélcserét követően pedig már 4-1 is volt az állás Ricketts duplája után, a hajrá mégis izgalmas lett. Shearer és Ameobi ugyanis szépített, a pontszerzést jelentő találatot viszont már nem tudták belőni.

A Manchester City az Aston Villa ellen küzdelmes meccsen nyert, mert Foe találatára még válaszolni tudott Dublin, ám tíz perccel a vége előtt megint Foe, majd Benarbia következett. Úgy tűnik magára talál a Leeds, amelyik ezúttal a Sunderland otthonában volt képes fordítani. Proctor gólja után Milner és Fowler következett, utóbbi tizenegyesből.