Judit
-2 °C
8 °C

Az utolsó utáni percben nyert a Hertha

2003.02.20. 20:32
Az UEFA kupa nyolcaddöntőinek első találkozóin a hosszabbításban nyert a Hertha Királlyal és Dárdaival a soraiban, a másik magyar érdekeltségű csapat, a Denizli, Kabát Péterrel súlyos vereséget szenvedett. A Kraków ikszelt a Lazio ellen, a Liverpool az Auxerre otthonában szerzett előnyt, a Slavia a Besiktast gyűrte le.
A labdarúgó UEFA Kupa nyolcaddöntőjében a német Hertha Király Gáborral és Dárdai Pállal a kezdő csapatában fogadta a portugál Boavista csapatát. Dárdaiba rögtön a találkozó elején sárga lapot érően rúgott bele Éder.

Királynak nem volt védenivalója, majd gólt kapott

A német csapat játékosai ezt annyira zokon vették, hogy az első tíz percben ők is (Alex Alves és Marx révén) kétszer is lapot érően léptek közbe. Alves öt perccel később nemes bosszút is vett, hiszen Preetz passzából talált a luzitánok kapujába.

A folytatásban is a hazaiak voltak aktívabbak, a tavaly még a BL-ben vitézkedő portugálok részéről csak Pedrosa jelentett némi veszélyt. Így meglepetésként hatott, hogy a vendégek egyenlíteni tudtak. Ez főleg annak tükrében volt meglepő, mert Királynak a gólig szinte nem akadt komoly védeni valója.

Van Burik döntötte el a meccs sorsát

Azonban nem tarthatott sokáig a portugál öröm, mert hat perccel később ismét a Herthánál volt az előny. A gólt ismét Alex Alves szerezte, csak ezúttal Marcelinho passzából.

A második negyvenöt percben a hazaiak a jelentősebb előny megszerzéséért, a vendégek pedig az egyenlítésért támadtak egyre vehemensebben, ám sokáig eredménytelenül.

Az utolsó negyedórára a vendégek több cserével is próbálkoztak, és az egyenlítő gólt, a 81. percben az alig nyolc perce pályán lévő Goulart szerezte. A döntetlen azt jelentette volna, hogy a két magyar együttesének a továbbjutás kivívásához a visszavágón mindenképpen gólt kell szereznie.

Azonban ebbe van Burik ebbe nem nyugodott bele, és a 93. percben megszerezte a győzelmet - és talán a továbbjutás szempontjából létfontosságú - jelentő találatot.

A Stuttgartnak nem sok esélye volt a Celtic ellen

A másik magyar érdekeltségű magyar együttes nagy verést kapott a Portótól. Kabát végig a pályán volt a Denizli színeiben, de semmit sem tehetett csapatának összeomlása ellen, hiszen úgy kaptak hatot, hogy a félidőben még gól nélküli állás mutatott az eredményjelző.

A Fradit búcsúztató Stuttgart Skóciában úgy maradt alul, hogy tíz emberrel még megszerezte a vezetést, aztán mivel a védelem tengelyéből vált ki a brazil Bordon - Collina volt a meccs bírója -, igencsak sebezhető váltak a svábok, helyzetük ennek ellenére nem reménytelen.

Gellei is végignézte a lengyelek római bravúrját

Gellei Imre szövetségi kapitány a március végi Eb-selejtezőnkre való tekintettel megnézte a Wisla Kraków római vendégjátékát, ám sok jót magyar szempontból nem tapasztalhatott, mert a lengyelek döntetlent értek el. Jóllehet a félidőben még hátrányban voltak, Zurawski negyedóra alatt fordított. A Kraków az előző körben a Parmát leckéztette meg.

A Liverpool úgy tűnik magához tért, a Panathinaikosz már páholyban érezheti magát.

Jegyzőkönyv:
Hertha BSC-Boavista 3-2
Gólszerzők: Alex Alves (15., 43.), van Burik (93.), illetve Oscar (37.), Goulart (80.)
Porto-Denizli 6-1
G: Capucho (48.), Derlei Silva (53.), Ricardo Costa (64.), Jankauskas (69.), Deco (74.), Alenyicsev (82.), illetve Kratochvil (78.)
Celtic-Stuttgart (német) 3-1
G: Lambert (36.), Maloney (45.), Petrov (68.), illetve Kuranyi (27.)
kiállítva: Bordon (Stuttgart, 17.)
Malaga-AEK Athén 0-0
Lazio-Wisla Kraków 3-3
G: Lazetic (22.), Jop (44., öngól), Chiesa (71.), illetve Uche (39.), M. Zurawski (49., 63., mindkettőt 11-esből)
Auxerre-Liverpool 0-1
G: Hyypia: (73.)
Panathinaikosz-Anderlecht 3-0
G: Olisadebe (12., 73.), Liberopulosz (62.)
Slavia Praha-Besiktas 1-0
G: Dosek (62.)
kiállítva: Zago (Besiktas, 84.)