Vilma
-7 °C
4 °C

Gellei: Hiányérzetem van

2003.03.30. 08:04
A születésnapját ünneplő magyar kapitány, Gellei Imre nem volt maradéktalanul elégedett a pontszerzéssel, ám szerinte, ha verjük a svédeket, akkor csoportelsőként juthatunk a portugáliai Eb-re.
A meccs utáni sajtótájékoztatón a lengyel szövetség elöljárói nem győztek sajnálkozni az elmaradt himnusz miatt, Michal Listkiewicz például már a félidőben elnézést kért a játékosoktól. A magyarul beszélő egykori játékvezető egyébként megtanított a szurkolókkal egy mondatot, mely így hangzott: "legyőzzük a magyarokat!" Nem jött be a jóslata.

Gellei és lengyel kollégája is kiemelte: férfias, kemény küzdelem volt, kiváló kapusteljesítményekkel. A magyar kapitány megjegyezte, értékes döntetlent értünk el, és a két idegenbeli pontszerzés jó alap lehet a folytatásra nézve, de a neheze még csak ezután jön, szerdán a svédek, majd júniusban a csoportot vezető lettek ellen.

Nem titkolta, hiányérzete van, mert néhány játékosa elmaradt a várakozástól, és mert ha Tököli jobban összpontosít, akkor most három ponttal gazdagodunk. Az esélyekről szólva kifejtette, ha a svédeket legyőzzük szerdán, akkor az első helyen juthatunk tovább. A cél a két meccsen amúgy négy pont megszerzése volt, és ez a terv teljesülhet is, amennyiben szerdán a svédek kikapnak a Népstadionban.

Pawel Janas méltatta a magyar válogatott produkcióját, és elmondta: meglátszik a csapaton, hogy másfél éve együtt játszik. Neki azonban most kell összerakni a csapatát, és a megfelelő embereket még nem találta meg, kivált, mert sérülések is hátráltatták. "Kár a kihagyott helyzeteinkért" - összegzett.

A meccs után az öltözőbe siető Fehér Csaba a "szép volt" gratulációra csak annyit felelt, hogy nem volt szép, de legalább van egy újabb idegenben szerzett pontunk. Majd Urbánnal az élen odafutottak a szurkolókhoz, megköszönték nekik a biztatást, akik keretbe foglalva a meccset ismét elénekelték a himnuszt.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!