Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Lemondott az Újpest vezetőedzője

2003.04.27. 16:37
Szabó András vasárnap délelőtt bejelentette, hogy a rájátszásbeli sorozatos sikertelenségek miatt távozik az Újpest futballcsapatának éléről. Utóda még nem ismert.
Noha a Debrecen ellen hazai pályán 3-0-ra elveszített mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Szabó András vezetőedző még úgy vélekedett, hogy nem mond le, vasárnap reggel bejelentette: távozik posztjáról.

A tulajdonos: nem tevrezünk hosszú távra

Hogy egy éjszaka mi történhetett azt egyelőre nem tudni, mint ahogy azt sem, hogy ki lesz az augusztus harmincadikán beiktatott tréner utóda.

"Jelenleg nincs értelme hosszú távra tervezni, a nyárig átmeneti megoldásként a klub alkalmazásában álló trénerek közül nevezzük ki Szabó András utódját" - nyilatkozott az MTI-nek Lukács Ferenc tulajdonos.

Szabó György vagy Sarlós lehet a befutó

"Szabó György pályaedző és a másodosztályú fiókcsapatunkat, a Fótot irányító Sarlós András neve merült fel. Remélem, vasárnap estig eldől, hogy az utolsó fordulókban ki ül majd a kispadon. Mindkét jelölt rendelkezik a szükséges A-licenccel" - magyarázta az elnök. (A pletykák szerint a nyártól Csank, Bicskei vagy Bozsik lehet az Újpest szakvezetője.)

Az Újpestnél egyébként a szezont a szlovák Molnár László kezdte, akivel miután az együttes megnyerte a Szuperkupát, a bajnokságban nem találta meg a ritmust, ezért leváltották. Az Újpest azzal a határozott szándékkal kezdte a bajnokságot, hogy versenyben lesz a bajnoki címért zajló küzdelemben, illetve ismét kilép a nemzetközi porondra.

Egy gólt lőttek négy meccsen

Jelen állás szerint egyik sem sikerül, hiszen a rájátszásban két döntetlen mellett két vereség a gárda mérlege, és visszaesett a negyedik helyre. Különösen figyelemre méltó, hogy mindössze egy gólt lőttek a lila támadók, öt kapott mellett.