Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Kahn kimaradt a Bayern bajnoki ünnepléséből

2003.04.28. 10:56
A világ egyik legjobb kapusa fejhallgatóval hallgatott zenét, amikor a csapat vezetői bejelentették, hol lesz a buli. Így ő mit sem sejtve egy barátjával vacsorázott, egy másik étteremben.
Általános meglepetésre nem vett részt a Bayern München labdarúgócsapatának partiján Oliver Kahn. A világbajnoki ezüstérmes kapus ugyanis nem tudott arról, hogy a Wolfsburgban elért 2-0-ás győzelem után megünnepli a bajnoki címet az együttes.

A vezetők a szombati bajnokiról hazatérőben a buszon jelentették be, hogy egy müncheni étteremben lesz az összejövetel. Kahn azonban fejhallgatót viselt, zenét hallgatott, így nem hallotta az információt. Később hiába hívták mobiltelefonján, az ki volt kapcsolva. Kiderült, hogy barátjával egy másik étteremben vacsorázott.

Kahn a közelmúltban azzal került a bulvárlapok címoldalára, hogy egy 21 éves pincérnővel megcsalta akkor még állapotos feleségét, Simonét. Az asszony egy hónapja egészséges fiúgyermeknek adott életet, ennek ellenére úgy hírlett, hogy elválnak. A múlt héten azonban a Bayern csapatkapitánya visszatért családjához.

A müncheniek négy fordulóval a bajnokság vége előtt 13 pont előnnyel vezetik a tabellát. A Bundesliga történetében eddig csak egyszer volt arra példa, hogy egy csapat ilyen hamar megszerezze a bajnoki címet: 1973-ban szintén a bajoroknak sikerült ez a bravúr.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!