Judit
3 °C
6 °C

A sorsolásban még bízhatnak a magyar csapatok

2003.06.17. 13:45
Pénteken sorsolják a labdarúgó BL és UEFA-Kupa selejtezőinek párosítását. A magyar csapatok (MTK - BL, Ferencváros, Debrecen - UEFA-Kupa) a második körben kapcsolódnak be a sorozatba, ahol elvileg könnyebb ellenfelekre számíthatnak. A folytatásról pedig majd ráérünk a továbbjutás után beszélni.
Pénteken Genfben elkezdődik a 2003-2004-es labdarúgó szezon. Labdába valószínűleg senki nem rúg, de ekkor készítik el a Bajnokok Ligája és az UEFA Kupa következő idényének sorsolását. Ilyenkor még a magyar csapatok is érdekeltek: ezúttal a bajnok MTK, a kupagyőztes Ferencváros, és az NB I-ben harmadik helyezett Debrecen indulhat.

A legrangosabb európai kupasorozatban érdekelt MTK Hungária a selejtező 2. fordulójában kapcsolódik be a küzdelmekbe. Az UEFA pontszámításának köszönhetően azonban itt is a "gyengébb kalapból", azaz az első körből továbbjutók közül kap ellenfelet.

Az első körben 22 csapat lép pályára, a 11 továbbjutó csatlakozik a második forduló 17 együtteséhez (köztük az MTK-hoz). Ebből a szakaszból 14 klub jut tovább a már a főtáblás szereplésről döntő 3. körbe, ahol további 18 gárda található. Az itt továbbjutó 16 csapat pedig csatlakozik a már biztos főtáblás 16 kiemelthez.

Az MTK lehetséges ellenfelei:
1. körben indul:
Maribor (szlovén), Omonia Nicosia (ciprusi), HJK Helsinki (finn), Skonto Riga (lett), Dinamo Tbiliszi (grúz), Sheriff Tirospol (moldovai), KR Rejkjavik (izlandi), BATE Boriszov (fehérorosz), Kaunas (litván), Bohemians (ír), Vardar Skopje (macedón), Sliema Wanderers (máltai), Barry Town (walesi), Flora Tallinn (észt), Leotar Trebinje (bosnyák), Pjunyik Jereván (örmény), Glentoran (észak-ír), SK Tirana (albán), HB Torshavn (feröer-szigeteki), Grevenmacher (luxemburgi), Irtis Pavlodar (kazah) és az azeri bajnok

2. körben indul:
MTK Hungária (magyar) CSZKA Moszkva (orosz), Slavia Praha (cseh), Celtic (skót), Anderlecht (belga), Grazer AK (osztrák), Rosenborg Trondheim (norvég), Dinamo Zagreb (horvát), Wisla Kraków (lengyel), Djurgarden (svéd), Partizan Beograd (szerb és montenegrói), CSZKA Szófia (bolgár), Rapid Bucuresti (román), Maccabi Tel-Aviv (izraeli), Zilina (szlovák), az ukrán és a dán bajnok.

Amennyiben az első akadályt sikerrel veszik Illésék, a következő (tehát a harmadik selejtező-) körben már jóval nehezebb vetélytárssal kell számolniuk. Itt már több BEK, illetve BL-győztes is a "horogra akadhat", de a viszonylag gyengébb ellenfelekkel szemben is hatalmas bravúrra lenne szükség továbbjutáshoz. (Hogy aztán a főtáblán a Hungária körútra hozzák a Real Madridot, a Milant, vagy akár a Szabics Imrével felálló Stuttgartot).

A "nagyok"
3. körben indul:
Deportivo La Coruna, Celta Vigo, Lazio, Newcastle United, Chelsea, Borussia Dortmund, Olympique Marseille, AEK Athen, Ajax, Galatasaray, Benfica, Lokomotiv Moszkva, Sparta Praha, Glasgow Rangers, Dinamo Kijev, FC Bruges, Austria Wien, Grashoppers.

Főtábla:
Milan, Juventus, Internazionale, Real Madrid, Real Sociedad, Manchester United, Arsenal, Bayern München, VfB Stuttgart, Lyon, AS Monaco, Olympiakos Pireus, Panathinaikos, PSV Eindhoven, Besiktas, FC Porto.

Ugyancsak pénteken sorsolják ki az UEFA Kupa selejtezők párosításait is. Az Európai Labdarúgó Szövetség a mezőnyt három részre osztotta - régiók szerint. A két magyar érdekelt, a Ferencváros és a Debrecen a közép- és kelet-európai együtteseket tömörítő mezőnybe került. A pontszámítások szerint mindkét magyar csapat (akárcsak a Fradi tavaly), a kiemeltek között van. Garami József és Szentes Lázár együttesének ellenfele előre láthatólag a következő csapatok közül kerül ki:

Metalurgs (lett), Zimbru Chisinau (moldáv), Ventspils (lett), Nistru Otaci (moldáv), Torpedo Kutaisi (grúz), Sioni Bolsini (grúz), Ekranas (fehérorosz), Atlantas Klaipeda (litván), Dinamo Misnk (fehérorosz), Grodno (fehérorosz),Gyumri (örmény), Banats Yerevan (örmény), FC Vaduz (liechtensteini), Tallina VMK (észt), Levadia (észt), Astana (kazah), Atyrau (kazah).

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!