Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Henry Párizsban tartotta a kupát

2003.06.29. 23:01
Franciaország aranygóllal nyerte meg a hatodik alkalommal kiírt Konföderációs Kupát. A győztes gólt Henry szerezte, a két csapat közösen gyászolta az elődöntőben elhunyt Marc-Vivien Foet.
A kameruni labdarúgó-válogatott tagjai valamennyien a csütörtöki elődöntő során összeesett, majd a mérkőzés után elhunyt társuk, Marc-Vivien Foe 17-es számával díszített fekete mezben melegítettek be a Konföderációs Kupa fináléja előtt. A Saint-Denis stadionba érkező szurkolók is lerótták kegyeletüket a tragikus körülmények között elhunyt középpályás emléke előtt. Sokan a "Foe, szeretünk téged, ég veled" feliratú pólót viselték, mások a fele-fele arányban francia, illetve kameruni színekkel díszített sálakkal érkeztek. Volt olyan francia drukker is, aki erre az alkalomra nem hazája, hanem a kameruni válogatott mezét vette fel. A mérkőzésen mindkét csapat játékosai fekete karszalaggal léptek pályára.

A Konföderációs Kupa eddigi döntői
1992. Argentína - Szaúd-Arábia 3-1 (2-0)
1995. Dánia-Argentína 2-0 (1-0)
1997. Brazília-Ausztrália 6-0 (3-0)
1999. Mexikó-Brazília 4-3 (2-1)
2001. Franciaország-Japán 1-0 (1-0)
2003. Franciaország-Kamerun 1-0 (0-0, 0-0)

Meddő francia fölény

Az egyperces gyászszünet után - amelyen a két csapat játékosai egymást átölelve, lehajtott fejjel emlékeztek Foera - a mérkőzés első félideje nem hozott nagy iramú játékot. Az első, nem különösebben veszélyes kapura lövés Idrissou nevéhez fűződött, de Barthez könnyen hárított. A franciák válaszára több mint tíz percet kellett várni. Ekkor Henry lőtt Kameni karjaiba.

A 22. perc hozta az addigi legnagyobb helyzetet: Henry látványos labdaátvétele után Cissé fejelt kicsivel fölé. Az első félidőben nagyrészt a franciák irányították a játékot, bár fölényük jórészt meddő volt, sőt a kameruniak erejéből veszélyes ellenakciókra is futotta. Cissé megmozdulása után például alig egy perccel például Djemba-Djemba lőtt fölé.

És jött Eto'o

A második játékrészben több mint tíz percet kellett várni a Stade de France hatvanötezer nézőjének az első igazán nagy helyzetre. Ekkor Cissé passzolt Henryhoz, az Arsenal csatára azonban ha kicsivel is, de mellélőtt. A mérkőzés képe nem változott az első félidőben látottakhoz képest. A tornán eddig gólt sem kapó Kamerun a kontrákban bízott, a franciák fölénye nem eredményezett átütő támadásokat.

Némi élénkséget a 68. percben Eto'o beállása hozott, aki egy nappal korábban a spanyol kupadöntő legjobb játékosa volt. A mallorcai csatár első labdaérintéséből vezetést szerezhetett volna az afrikaiaknak, ám sután találta el a labdát.

Nem Kamenin múlott

Kamerun egyre nagyobb kedvvel játszott, sorozatban alakította ki a helyzeteket, az összpontosítás hiánya miatt azonban mégse kellett komolyan idegeskedniük a franciáknak. A nézőtérről itt-ott fütty hangzott fel, különösen Geremi szabadrúgása után, amelyet amúgy Barthez könnyedén hárított.

Egy perccel később Henry húszméteres szabadrúgását hárította a kameruni kapus. A játék megélénkült a második félidő végére, a csapatok el akarták kerülni, hogy aranygól döntsön. Az alacsony termetű Giuly kapáslövése a 79. percben alig kerülte el a jobb felső sarkot. Nem Kamenin múlott. A rendes játékidő végéig azonban alig volt már helyzet, jöhetett a hosszabbítás.

A 95. percben Henry harcolt ki szabadrúgást a kameruni kaputól 20 méterre; Pires kapu közepébe tartó lövését Kameni könnyedén hárította. Egy perccel később a mezőny legobbja, Henry eldöntötte a mérkőzést: egy előrelőtt labdába a kaputól tíz méterre combbal ért bele, a kameruni kapus tehetetlen volt. Kamerun az első gólját kapta az egész tornán, és ez a Konföderációs Kupa elvesztésébe került. A díjkiosztáson Foe nagy alakú fényképének szélére is akasztottak egy ezüstérmet.

Konföderációs Kupa-döntő
Franciaország-Kamerun

Párizs, 65 000 néző. Vezette: Ivanov (orosz)
Franciaország: Barthez - Sagnol (Thuram), Gallas, Desailly, Lizarazu - Dacourt (Kapo), Giuly, Pedretti, Wiltord (Pires) - Cissé, Henry.
Kamerun: Kameni - Atouba, Mettomo, Geremi, Song - Perrier-Doumbe, Mbami, Mezague, Djemba-Djemba - Idrissou, Ndiefi (Eto'o).
Gólszerző: Henry (96.)
Sárga lap: Dacourt (43.), Mbami (88.)