Ambrus
-7 °C
3 °C

Furulyás szerint Várszegi kiszáll a Fradiból

2003.07.09. 17:38
A Ferencváros elnökségének szerdai rendkívüli ülésén a tagság arról döntött, hogy levelet írnak a Fotex első emberének, Várszegi Gábornak, melyben arra kérik, hogy konkrétan írja le, miként tervezi a szakítást. Arra is választ várnak, hogy a szerződés szerinti újabb 600 milliót kifizeti-e.
Bő két héttel a botrányos utolsó bajnoki fordulót követően jelentette be Várszegi Gábor, hogy az érvényben lévő - két évvel ezelőtt kötött - szerződés ellenére nem kívánja kifizetni a Ferencváros vételárának felét. A 2.4 milliárd forintos árból a harmadik, újabb 600 milliós részlet átutalása július 21-ig esedékes. Akkor a klub elnöke, Furulyás János úgy nyilatkozott, hogy együttesen keresik a megoldást.

Hol van a pozitív hangvétel?

Furulyás úgy vélte: van esély arra, hogy Várszegi kisebbségi tulajdonosként a klubnál maradjon. A múlt kedden a Fotex-székházban találkozott egymással a két érdekelt fél, és Furulyás annyit mondott, hogy pozitív hangvételű megbeszélést zártak. Több konkrétumot nem árult el, kifejtette azonban, hogy tart a népharagtól, mert ha befektető nélkül maradna a Fradi, a sikerességnek is búcsút inthetnének.

Ezek után szerda délután ült össze az egyesület elnöksége egy rendkívüli tanácskozásra, és a szakosztályok delegáltjai egyhangúan azt a határozatot hozták, hogy levelet írnak Várszeginek. Ebben arra kérik, hogy részletesen fejtse ki, miként képzeli el a szakítást.

Mi lesz a következő hatszázmillióval?

Furulyás az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy vele Várszegi már szóban közölte, hogy nem kíván továbbra is a Ferencváros tulajdonosa lenni, írásban azonban még nem juttatta el hozzá ezt az álláspontját, és konkrétumokat sem árult el. Így azt sem tudni, hogy a szerződés szerinti következő 600 milliót, július 21-ig kifizeti-e a Fotex Rt. Erre a pénzre feltehetően nagy szükség lenne a klubnak a túléléshez.

Az elnöki tisztségében a küldöttek éltal megerősített Furulyás nem tartotta valószínűnek, hogy bírósági úton hajtják be a vételár harmadik részletét.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.