Zalán
6 °C
19 °C

Haladás-Győri ETO 2-0

2003.07.27. 02:14
Az első tíz perc a győrieké volt, utána azonban átvette a kezdeményezést a hazai csapat, és helyzetei alapján a vezetést is megszerezhette volna. A szünet után a Győr kezdett aktívabban, egy kontratámadásból mégis a Haladás jutott előnyhöz. A vendégek az egyenlítés reményében kitámadtak, a szombathelyiek pedig egy újabb ellentámadás végén eldöntötték a meccset.
9. perc: Lőrincz passzolt röviden Farkas felé, Bajevski lecsapott a labdára, egyedül vezette azt a kapura, és - bár az utolsó pillanatban Farkas beérte - lőni tudott, Balogh azonban bravúrral védett.

11. perc: Nagy S. lépett ki lesgyanús helyzetben, egyedül tört kapura, lövését Sebők hárította. A szögletből Nagy S. fejelt a felső lécre.

15. perc: Czeglédi ragyogó labdával ugratta ki Tóth Pétert, aki hét méterről a balösszekötő helyéről a vetődő Sebőkbe bombázott.

53. perc: A 100. NB I-es fellépését ünneplő Tóth Péter szerzett labdát a félpályánál, megiramodott vele a bal oldalon, majd 8 m-ről kilőtte a bal alsó sarkot (1-0).

67. perc: Kincses tette kézzel maga elé a labdát a győri térfél közepén, betört a tizenhatoson belülre, senki sem zavarta és tizenegy méterről a hálóba bombázott (2-0).

NB I., 1. forduló
Lombard FC Haladás-Győri ETO FC 2-0 (0-0) Szombathely, 7000 néző, Játékvezető: Kassai

Lombard FC Haladás: Balogh T. - Farkas V., Lőrincz, Farkas A. - Czeglédi (Horváth R. 60.), Dubecz (Kaj 35., Tüske 57.), Jagodics - Kincses, Somfalvi, Tóth P. - Nagy S.
Győri ETO: Sebők - Nyilas - Böjte, Ja:kl (Németh N. 76.), Kartelo, Geri (Priskin 67.) - Herczeg (Nagy T. a szünetben), Kalina, Miriuta, Varga Z. - Bajevski

gólszerzők: Tóth P. (53.), Kincses (67.)
sárga lap: Dubecz (27.), Somfalvi (65.), Farkas V. (69.), illetve Herczeg (30.), Geri (35.), Nagy T. (64.), Miriuta (79.)

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön! London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút.

Tervezi már nyaralását?

Segítünk! Válasszon célpontot nyárra útjaink közül! Tengerparti apartmanok előfoglalási kedvezménnyel!