Árpád
-2 °C
9 °C

A Fradi semmisnek tekinti a Liga határozatát

2003.07.28. 16:35
A zöld-fehérek szerint az MLL jogtalanul járt el, ezért a szövetséghez fordulnak jogorvoslatért. Véleményük szerint a határozat ütközik mind a jogszabályokkal, mind a sporttörvénnyel.
Mint ismert, a Magyar Labdarúgó Liga az elmúlt héten kirívóan súlyos büntetést rótt a Ferencvárosra, a május 30-án, a bajnokság zárófordulójában kitört botrány miatt. A zöld-fehérek hivatalos közleményben reagáltak a határozatra.

A teljes szöveg:

Az FTC Labdarúgó és Sport Részvénytársaság igazgatósága megállapította, hogy a Magyar Labdarúgó Liga elnökségének azon határozata, amelyben megsemmisítette az MLL Fellebbviteli Bizottságának május 30-i FTC - DVSC mérkőzésen történtek kapcsán hozott másodfokú határozatot, a Sporttörvénybe ütközik és ezért semmis. A Sporttörvény, illetve az azt végrehajtó, a sportfegyelmi felelősségről szóló 34/2001 (III. 5.) Korm. rendelet 11. §-a szerint a másodfokú fegyelmi határozat felülvizsgálatára kizárólag a szakszövetség elnöksége jogosult, tehát a Liga elnöksége nem. Az MLSZ Fegyelmi Szabályzata a Sporttörvény alapján lényegében ugyanezt tartalmazza.

Az FTC Labdarúgó és Sport Részvénytársaság változatlanul a Fellebbviteli Bizottság 2003. július 17-én kihirdetett másodfokú fegyelmi határozatát tekinti érvényesnek, e határozatban foglalt büntetéseket elfogadja és teljesíti. Viszont nem írottnak tekinti a Liga elnöksége törvénysértő határozata nyomán a fegyelmi eljárás alapvető szabályainak megsértésével (így tárgyalás nélkül) hozott 2003. július 25-én hozott új elsőfokú határozatát.

Az FTC Labdarúgó és Sport Részvénytársaság az MLSZ elnökségéhez fordul azzal a kéréssel, hogy a Liga elnökségének törvénysértő határozatát - amellyel a Liga (mint az MLSZ hivatásos tagozata) felettes szervének, az MLSZ-nek hatáskörét elvonta - semmisítse meg és a hivatásos bajnokság törvényes rendjét állítsa vissza. Ellenkező esetben az FTC Rt. jogait ügyészségi törvényességi felügyeleti vizsgálat indítványozása, illetve bírósági kártérítési per útján érvényesíti a jogszerűtlenül eljáró Ligával szemben.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.