Judit
-2 °C
8 °C

A Basel lehet az MTK példaképe

2003.08.12. 10:43
A magyar bajnok MTK még a hétvégi bajnokiját is "feláldozta" a szerdai BL-selejtező érdekében. Vajon ez elég lesz-e az idei UEFA kupa-döntős ellen? A Celtic nem becsüli le a magyar csapatot, de csalódottak lennének, ha nem jutnának tovább, mint tavaly a Basel ellen.
A Celticnek nincsenek kellemes emlékei a BL-selejtezőről, hiszen egy évvel korábban a kupasorozat ugyanezen szakaszában az FC Basel együttese kiverte a skótokat. (A svájci csapat sikerén felbuzdulva egészen a második csoportkörig jutott tehát a példa adott az MTK előtt.)

A főpróba mindenesetre egyik csapatnak sem sikerült túl fényesre. Az idei UEFA kupa-döntős együttes a Dunfermline ellen idegenben, számtalan helyzetet elpuskázva gól nélküli döntetlent ért el, míg Egervári Sándor, a bajnok MTK mestere a BL-selejtezőre készülve "feláldozta" csapata hétvégi bajnokiját. Több kulcsjátékosát is pihentette, minek kellemetlen vereség lett a vége az újonc Pécstől.

Bundavád
A skótok egyébként fokozott rendőri védelem mellett játszották le meccsüket, mivel a tavalyi bajnokság utolsó fordulójában Chris Sutton bundával vádolta meg a Dunfermline játékosait, mert szerinte azért hagyták 6-1-re nyerni a Rangerst, hogy ne a Celtic legyen a bajnok. A következmények: kölcsönös szitokáradat, halálos fenyegetőzések.

A kék-fehérek mestere nem kívánt semmit elárulni a várható taktikáról a szerdai mérkőzés előtt. "Az idei UEFA kupa-döntős együttestől gyors és kombinatív játékot várok. A megtekintett videokazetták alapján csak egy-két hibapontot találtam a csapatjátékukban, de erről és a taktikáról nem szeretnék beszélni, nehogy plusz információkat szerezzen rólunk az ellenfél" - mondta Egervári a távirati irodának.

A szakvezető annyit azért elárult, hogy Illés Béla már teljesen felépült sérüléséből, így rá kezdőként számít. A keretből egyedül Elek Norbert nem harcra kész, míg Pisont István a szombati, Pécs ellen 2-1-re elveszített bajnokin rúgást kapott a lábára, de a Puskás Ferenc-stadionban sorra kerülő találkozóra várhatóan ő is rendbe jön. Egervári az első mérkőzéssel kapcsolatban nem fogalmazott meg külön elvárást, s csak annyit közölt: a cél a továbbjutás kiharcolása.

A skótok nem becsülik le a magyar bajnokot, de hatalmas csalódásként élnék meg, ha idén sem sikerülne a főtáblára kerülés. Ennek érdekében a lehető legerősebb összeállításukkal érkeznek, mindössze a kisebb térdsérüléssel bajlódó Johan Mjallby szereplése kérdéses.

Martin O'Neill a skótok mestere tisztában van vele, ők a párharc esélyesei, de tudja jól, nem szabad már a főtáblán érezni magukat, hiszen tavaly is kellemetlen meglepetésben részesültek. "Ha véletlenül mégis kiesünk, majd vigasztalódunk az UEFA kupában, mint tavaly" - mondta.

Csoda: az MTV közvetít
A Magyar Televízió szerdán 20:10 órától közvetíti az MTK FC-Celtic Glasgow labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőt, amelynek a kezdése ezért 20 óráról 20:15-re módosult.

A mérkőzést az egyik legismertebb európai labdarúgó-játékvezető, Kim Milton Nielsen dirigálja majd A 43 éves dán sportember szerepelt többek között az 1996-os és a 2000-es Európa-bajnokságon, valamint a 2002-es világbajnokságon. Milton Nielsen számára nem ismeretlen a Puskás Ferenc-stadionban sem, az akkor még Népstadionnak nevezett létesítményben ő dirigálta a Magyarország-Románia (1-1) Eb-selejtezőt 1998-ban