Ambrus
-7 °C
3 °C

Kettős vereséggel búcsúzott az MTK a BL-től

2003.08.27. 22:54
Az itthoni megalázó 0-4-es vereség után, a skót Celtic otthonában csak egy góllal kapott ki a magyar bajnok a Bajnokok Ligája főtáblára kerüléséért vívott visszavágón.
Az első találkozón aratott fölényes győzelem ellenére is 55 ezren voltak kíváncsiak az idei UEFA kupa döntős BL-selejtezőjére Glasgowban. A fantasztikus hangulatot teremtő skótok nem csalódtak csapatukban, hiszen a Celtic az első perctől támadólag lépett fel és folyamatos nyomás alatt tartotta a magyar bajnok kapuját.

A kék-fehérek egészen az első negyedóra végéig bírták a hazaiak rohamait, ekkor azonban Agathe pontos beadását Sutton senkitől sem zavartatva fejelte Végh kapujába. A gól után sem változott a játék képe, hiszen a hazaiak mindent megtettek, hogy kiszolgálják közönségüket, míg az MTK örült, hogy megússza minél kisebb veréssel.

A magyar együttes az első félidő közepén próbált meg először támadást vezetni a hazaiak kapujára, ám az akció már az ellenfél térfelének közepén elhalt. Az első félóra végén Sutton és Larsson csinált komplett hülyét Komlósiból és Juhászból, de a góltól az utolsó pillanatban közbelépő Halmai megmentette a csapatot.

A folytatásban is sorra vezették támadásaikat a hazaiak, de Végh többször is bravúrral hárítani tudott. Az első komolyabb magyar helyzetre a 48. percig kellett várni, de az egyedül kilépő Torghelle centikkel gurított a skót kapu mellé.

A számtalan hazai helyzet közül a legnagyobbat a második játékrész közepén Johnsson hagyta ki, miután egyedül léphetett ki, elgurította a labdát Végh és egyben a kapu mellett is. A folytatásban az eredmény már nem változott, de ez legkevésbé a magyar csapat dicsérete, inkább a skótok helyzetkihasználásának kritikája.

Az MTK így egy győzelemmel és három vereséggel zárta a BL-selejtező második és harmadik körét. Folytatás az UEFA kupában.

BL-selejtező visszavágó: Celtic-MTK 1-0 (1-0)
Glasgow, 55.000 néző, v.: Stark (német)

Celtic: Hedman - Balde (Kennedy, 46.), Varga, Crainey - Agathe, Miller, Lambert, Petrov (Petta, 46.), Thompson - Sutton, Larsson (Hartson, 60.)

MTK: Végh - Molnár, Komlósi, Halmai, Juhász - Zavadszky, Jezdimirovic, Pisont (Czvitkovics, 46.), dr. Füzi - Illés (Zabos, 69.), Torghelle (Silva, 78.)

Gólszerző: Sutton (14.)

További eredmények:
Kedden játszották:

Sparta Praha (cseh)-Vardar Szkopje (macedón) 2-2
továbjutott: a Sparta Praha, 5-4-es összesítéssel.
Chelsea (angol)-Zilina (szlovák) 3-0
továbbjutott: a Chelsea 5-0-ás összesítéssel.
Wisla Kraków (lengyel)-Anderlecht (belga) 0-1
továbbjutott: az Anderlecht 4-1-es összesítéssel.
Deportivo (spanyol)-Rosenborg (norvég) 1-0
továbbjutott: a Deportivo 1-0-ás összesítéssel.

Szerdán játszották:

Lokomotiv Moszkva (orosz)-Sahtyor Donyeck (ukrán) 3-1
továbbjutott: a Lokomotiv Moszkva 3-2-es összesítéssel.
CSZKA Szófia (bolgár)-Galatasaray (török) 0-3
továbbjutott: a Galatasaray 6-0-ás összesítéssel
FC Köbenhavn (dán)-Glasgow Rangers (skót) 1-2
továbbjutott: a Glasgow Rangers 3-2-es összesítéssel
Borussia Dortmund (német)-FC Bruges (belga) 2-1
továbbjutott: az FC Bruges 3-3-mal, 11-esekkel
AEK Athén (görög)-Grasshoppers (svájci) 3-1
továbbjutott: az AEK Athén 3-2-es összesítéssel
Ajax Amsterdam (holland)-Grazer AK (osztrák) 2-1
továbbjutott: az Ajax Amsterdam 3-2-es összesítéssel
Slavia Prague (cseh)-Celta Vigo (spanyol) 2-0
továbbjutott: a Celta Vigo 3-2-es összesítéssel
Newcastle United (angol)-Partizan Beograd (szerb-montenegrói) 0-1
továbbjutott: a Partizan Beograd 1-1-gyel, 11-esekkel
Dinamo Zagreb (horvát)-Dinamo Kijev (ukrán) 0-2
továbbjutott: a Dinamo Kijev 5-1-es összesítéssell
Olympique Marseille (francia)-Austria Wien (osztrák) 0-0
továbbjutott: az Olympique Marseille 1-0-s összesítéssel
Benfica (portugál) - Lazio (olasz) 0-1
továbbjutott: a Lazio 4-1-es összesítéssel