Mária
-6 °C
-2 °C

Fehér Miklós góljával jutott tovább a Benfica

2003.10.16. 11:30
A magyar klubcsapatokhoz hasonlóan a magyar érdekeltségű európai együttesek számára is felemásra sikeredett a kupaszerda. Míg a Benfica Fehér Miklós góljával biztosította be továbbjutását a La Louviere ellen, a Babos Gáborral felálló Breda otthon is vereséget szenvedett a Newcastle-től, a magyar kapus pedig karját törte egy ütközésben. Váratlan eredmény a Királlyal, de Dárdai nélkül felálló Hertha, valamint a Hamburg, a Southampton és az Udinese kiesése.
A Hertha BSC szerdán 0-0-s első mérkőzés után lépett fel a lengyel Groclin Grodzisk ellen, és az összecsapás pikantériáját a németek magyar kapusának és az ellenfél csatárának találkozója jelentette. Király Gáborról és arról a Niedzielanról van szó, aki a hét végén kétszer is betalált válogatottunk hálójába. A bajnokságban is gyengélkedő Hertha nem bírt a Groclinnal és hat perccel a befejezés előtt egy Király által hárított lövés kipattanójára most nem Niedzielan, hanem a Budapesten szintén fellépő éktársa, Rasiak csapott le, eldöntve ezzel a párharc sorsát.

Rosszul járt keleti kirándulása során egy másik német csapat is, a szintén nem szárnyaló Hamburg egy hármasba futott bele az ukrán Dnipro ellen és búcsúzott már az első körben, a korábbi BL-győztes Borussia Dortmund viszont kettős győzelemmel lépett át az Austrián.

Balhés vendégszurkolók Hollandiában

A NAC Breda már csak a becsületéért küzdött a Newcastle ellen, Shearerék ugyanis éppen a magyar érdekeltségű holland gárda ellen támadtak fel és vágtak egy ötöst az odavágón. Fehér Csaba és Pető Tamás sérülés miatt csak a lelátóról nézhette végig az összecsapást, amin az utolsó percekben szerzett góllal újra az angolok győztek. A kiesés mellett azonban még nagyobb veszteség a Bredának, hogy az első félidőben egy vetődésnél az egyik angol csatár belerúgott Babos Gábor kezébe, akinek eltörött a karja és hat hétig gipszben lesz. A többi holland gárda közül az Utrecht simán lépett át a Zsolnán, idegenben is 4-0-ra győzött, míg az NEC a Bredához hasonlóan otthon kapott ki, az első meccshez hasonlóan 2-1-re a Wisla Krakówtól.

A két németalföldi összecsapás alkalmával azonban nem csak a futballistáknak, hanem a rendőröknek is akadt dolga: Bredában már a találkozó előtt csatatérré változott a belváros, s a randalírozó Newcastle United-szurkolók közül 87-en, a hazai hívek közül pedig heten kerültek előzetes letartóztatásba. Nijmegenben 41 Wisla-szimpatizáns jutott a stadion helyett az őrszobára, miután buszukban többek között fejszéket, bicskákat, konyhakéseket és fojtóvasakat találtak. A kihallgatások után valamennyiüket kitoloncolták az országból.

Ronaldinho három gólja

A nap külföldön játszó magyarja mindenképpen Fehér Miklós volt, aki a 69. percben szerzett találatával bebiztosította a Benfica továbbjutását a belga La Louviere ellen. A portugál szárcsapat a Boavista stadionjában játszotta le a visszavágót, és noha végig uralta a mérkőzést, sokáig nem tudta gólra váltani fölényét.

A válogatott csatár mellett továbbjutó csapat tagja volt a nemzeti tizenegyben korábban szintén fellépő Sáfár Szabolcs, aki a Szpartak Moszkva kapusaként Dániában, az Esbjerg ellen ért el 1-1-es döntetlennel és lépett a második fordulóba 3-1-es összesítéssel. Tóth Norbert görög csapata szintén dán ellenfél ellen jutott tovább: a Nordsjealland ellen kettős győzelmet aratott a Panioiniosz. A finn MyPa, kapujában az ex-Videotonos Mitring Istvánnal, nem bírt a Sochaux-val és a hazai vereség után Franciaországban is kikapott.

A nagyszombati 1-1 után a Barcelona a Nou Campban kivégezte a Púchovot: Ronaldinho három, Saviola és Luis Enrique két-két és Motta egy góljával.

UEFA Kupa, 1. forduló, visszavágó mérkőzések:

Torpedo Moszkva (orosz) - CSZKA Szófia (bolgár) 1-1 (1-0, 1-1, 1-1), tizenegyesekkel: 3-2
továbbjutott: Torpedo Moszkva, (2-2, tizenegyesekkel).

Hapoel Tel-Aviv (izraeli) - Gaziantep (török) 0-0
továbbjutott: Gaziantep (1-0)

Groclin Grodzisk Wielkopolski (lengyel) - Hertha BSC (német) 1-0 (0-0)
továbbjutott: a Groclin (1-0)

Hajduk Split (horvát) - Grasshoppers (svájci) 0-0
továbbjutott: a Split, (1-1, idegenben lőtt gól).

Levszki Szófia (bolgár) - Hapoel Ramat-Gan (izraeli) 4-0 (1-0)
továbbjutott: a Szófia (5-0)

Nordsjaelland (dán) - Panioniosz (görög) 0-1 (0-0)
továbbjutott: a Panioniosz (3-1)

Slavia Praha (cseh) - Sartid Smederevo (szerb-montenegrói) 2-1 (2-0)
továbbjutott: a Slavia Praha (4-2)

Zilina (szlovák) - Utrecht (holland) 0-4 (0-1)
tj: az Utrecht, (6-0)

Grazer AK (osztrák) - Valerenga (norvég) 1-1 (1-0)
továbbjutott: a Valerenga, (1-1, idegenben lőtt gól)

Esbjerg (dán) - Szpartak Moszkva (orosz) 1-1 (0-1)
továbbjutott: a Szpartak Moszkva (3-1)

Vardar Szkopje (macedón) - AS Roma (olasz) 1-1 (1-0)
továbbjutott: a Roma (5-1)

Dnipro (ukrán) - Hamburg SV (német) 3-0 (1-0)
továbbjutott: a Dnipro (4-2)

Sahtyor Donyeck (ukrán) - Dinamo Bucuresti (román) 2-3 (2-1)
továbbjutott: a Dinamo Bucuresti (5-2)

Rosenborg (norvég) - Ventspils (lett) 6-0 (3-0)
továbbjutott: a Rosenborg (10-1)

Artmedia Petrzalka (szlovák) - Girondins Bordeaux (francia) 1-1 (0-0)
továbbjutott: a Bordeaux (3-2)

Steaua Bucuresti (román) - Southampton (angol) 1-0 (0-0)
továbbjutott: a Steaua Bucuresti (2-1)

Publikum Celje (szlovén) - Maccabi Haifa (izraeli) 2-2 (1-0)
továbbjutott: a Maccabi Haifa (4-3)

Molde (norvég) - Leiria (portugál) 3-1 (1-0)
továbbjutott: a Molde (3-2)

Lyn (norvég) - PAOK (görög) 0-3 (0-0)
továbbjutott: a PAOK (3-1)

Trabzonspor (török) - Villarreal (spanyol) 2-3 (0-0)
továbbjutott: a Villarreal (3-2)

Sochaux (francia) - MyPa 47 (finn) 2-0 (0-0)
továbbjutott: a Sochaux (3-0)

Basel (svájci) - Malatya (török) 1-2 (0-0, 0-2, 1-2), hosszabbítás után
továbbjutott: a Basel (3-2).

Malmö FF (svéd) - Sporting Lisboa (portugál) 0-1 (0-0)
továbbjutott: a Sporting Lisboa, (3-0)

Crvena zvezda (szerb-montenegrói) - Odense BK (dán) 4-3 (3-2)
továbbjutott: a Crvena Zvezda (6-5).

Neuchatel Xamax (svájci) - AJ Auxerre (francia) 0-1 (0-0)
továbbjutott: az Auxerre (2-0)

NAC Breda (holland) - Newcastle United (angol) 0-1 (0-0)
továbbjutott: a Newscastle United (6-0)

Zeljeznicar (bosnyák) - Heart of Midlothian (skót) 0-0
továbbjutott: a Heart of Midlothian (2-0)

Arisz Szaloniki (görög) - Zimbru Chisinau (moldovai) 2-1 (1-1)
továbbjutott: az Arisz Szaloniki (3-2)

Lokeren (belga) - Manchester City (angol) 0-1 (0-1)
továbbjutott: a Manchester City (4-2)

NEC Nijmegen (holland) - Wisla Kraków (lengyel) 1-2 (1-1)
továbbjutott: a Wisla Kraków (4-2)

Perugia (olasz) - Dundee (skót) 1-0 (0-0)
továbbjutott: a Perugia (3-1)

Borussia Dortmund (német) - Austria Memphis (osztrák) 1-0 (1-0)
továbbjutott: a Borussia Dortmund (3-1)

RC Lens (francia) - Cementarnica 55 Szkopje (macedón) 5-0 (2-0)
továbbjutott: (6-0)

Udinese (olasz) - Wünstenrot Salzburg (osztrák) 1-2 (1-0)
továbbjutott: a Salzburg, (2-2, idegenben lőtt több gól)

AC Parma (olasz) - Metalurg Donyeck (ukrán) 3-0 (1-0)
továbbjutott: a Parma (4-1)

FC Liverpool (angol) - Olimpija Ljubljana (szlovén) 3-0 (2-0)
továbbjutott: a Liverpool (4-1)

Real Mallorca (spanyol) - APOEL Nicosia (ciprusi) 4-2 (1-1)
továbbjutott: a Real Mallorca (6-3)

Blackburn Rovers (angol)-Genclerbirligi (török) 1-1 (0-0)
továbbjutott: a Genclerbirligi (4-2)

FC Barcelona (spanyol) - Puchov (szlovák) 8-0 (3-0)
továbbjutott: aBarcelona (9-1)

Benfica (portugál) - La Louviere (belga) 1-0 (0-0)
továbbjutott: a Benfica (2-1)l.

Valencia (spanyol) - AIK Solna (svéd) 1-0 (0-0)
továbbjutott: a Valencia (2-0).

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.