Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Már Irak és Mali is előttünk

2003.10.22. 12:21
A FIFA legújabb világranglistáján az előző hónaphoz képest tizenöt helyet csúszott hátra az Európa-bajnoki selejtezőn elvérző magyar válogatott, és immár a 67. A válogatottak rangsorát továbbra is Brazília vezeti.
Amint az várható volt, a FIFA válogatott-ranglistáján megtette hatását a magyar nemzeti tizenegy gyászos szereplése az Európa-bajnoki selejtezők két utolsó fordulójában. Magyarország előbb Lettországtól szenvedett idegenben 3-1-es vereséget, majd Lengyelország nyert 2-1-re Budapesten, és a válogatott ismét negyedik helyen végzett egy világverseny selejtezőjén.

Augusztusban még a 48., szeptemberben pedig az 52. volt a FIFA rangsorában hazánk, októberre azonban tizenöt helyet zuhant vissza a még Gellei Imre által irányított együttes. Magyarország a 67., és válogatottunk előtt már olyan országok foglalnak helyet, mint Thaiföld, Zambia, Elefántcsontpart és Algéria, Irak, Irán, Honduras, valamint Trinidad és Tobago. A "szomszéd tehene" logikán elindulva legalább az vigasztalhat minket, hogy Ausztria csak öt hellyel áll előttünk.

Az ellenben elkeserítő, hogy Lettország selejtezőbeli eredményei ellenére is csak 69., mégis a baltiak vívják a pótselejtezőt (Törökországgal) a portugáliai indulás jogáért. A 4. csoport élén végző Svédország 18., a csoportharmadik Lengyelország pedig öt helyet előrelépve a 26. a FIFA-nál.

A rangsort továbbra is Brazília vezeti, és a dobogó másik két helyét is jó ideje ugyanaz a két válogatott, Franciaország és Spanyolország foglalja el. Az október egyébként az ázsiai országok előretörését hozták, Dél-Korea tizenhét helyet előrelépve már a 22., Szaúd-Arábia 19, Kuvait 28, Irak pedig 23 helyet lépett előre. A háború sújtotta ország újjáélesztett válogatottja éppen az 52. helyet foglalja el - amelyet egy hónappal ezelőtt még Magyarország birtokolt.

Az élcsoport:
1. (1.) Brazília 854 pont
2. (2.) Franciaország 827
3. (3.) Spanyolország 777
4. (4.) Argentína 747
5. (7.) Hollandia 746
6. (6.) Anglia 745
7. (9.) Németország 744
8. (8.) Törökország,
(5.) Mexikó és
(12.) Olaszország 742-742
...67. (52.) Magyarország 525