Miklós
-7 °C
2 °C

Huszonkilenc évesen abbahagyja a válogatott futballista

2004.01.15. 11:18
Három és fél éve bajnok volt és válogatott futballista. Salamon Miklós, a Dunaferr korábbi játékosa mára kiábrándult a magyar futballból, és harmincéves kora előtt úgy döntött, elég volt, visszavonul. A védőjátékos úgy érzi, utolsó klubjánál, Győrben kiölték belőle az ambíciót, és hiába voltak még ajánlatai, inkább vállalkozást indít. Interjú.
Kevés boldogabb ember volt 2000. június 3-án a Dunaferr középhátvédjénél, Salamon Miklósnál. Az Izrael elleni barátságos válogatott mérkőzésen a rendes játékidő hosszabbításában Hamar István helyére beállhatott az újvárosiak aranyérmes védője. Egy percet kapott, de boldog volt, mert teljesült az álma. Az álma, ami miatt még az esküvőjét is elhalasztotta.

2004 januárjában viszont kevés elkeseredettebb, megcsömörlöttebb ember van a jelenleg csapat nélküli Salamon Miklósnál. Más kiutat nem látván úgy döntött: visszavonul. Három és fél év alatt a csúcsról a mélybe taszították.

„Még tavaly ilyenkor is alig vártam, hogy elkezdjem az alapozást, hogy fussak a latyakban, hogy gyúrhassak a konditeremben – kezdi beszélgetésünket – Most viszont teljesen máshol járnak a gondolataim. Mégpedig az indítandó vállalkozásomnál. Rövid idő alatt annyira kiábrándultam a magyar futballból, hogy nem látok más kiutat, minthogy abbahagyjam, és edzés helyett építkezésekre járjak. De döntöttem: elég volt a kiszolgáltatottságból.”

Miből lett elege alig három évvel azután, hogy itthon szinte mindent elért, amit egy futballista kitűzhet maga elé?

Mindenből, ami a magyar futballt körbeveszi. A hitegetésből, az ígérgetésből, a lekezelésből, a tartozásokból, és nem utolsósorban, hogy rendszeresen a szemembe hazudjanak a futball alkalmatlan klubvezetői. Folytassam?

Inkább álljunk meg egy szóra, és nézzünk vissza a múltba. Kétezerben még bajnok volt a Dunaferr-rel, elbúcsúztatták a Hajduk Splitet a BL-selejtezőben, a főtáblára jutásért a Rosenborg ellen sem vallottak szégyent.

Életem legjobb formájában voltam, azt hiszem a csapat is. Aztán következett egy hullámvölgy, 2002 végére nyilvánvalóvá vált, hogy a Dunaferr vegetálásra van ítélve, mert a vállalat megcsonkította a támogatását. Tartoztak a fizetéseinkkel – fél évig egy vasat sem kaptam – mindenki ment, amerre látott. Lényegében ekkor indultam el én is a lejtőn. Győrbe szerződtem, ahová elsődlegesen Tamási Zsolt csábított. Voltak más lehetőségeim is, és nem is egyik napról a másikra döntöttem, mert a játékosok között azért van információáramlás, és többen óva intettek a Rába partjától. Én azonban belevágtam. Alighogy odaérkeztem, Tamási helyett Varga Zoltán lett az edző, és eleinte benne még garanciát láttam, ha netán baj lesz, ő küzd a játékosok pénzéért. Legalábbis Újvárosban ezt tette, Győrben viszont olykor már ő is feladta a harcot. Próbáltam beilleszkedni, de nem ment.

Miért, mi nem feküdt önnek a zöld-fehéreknél?

Nekem nem nagyon jön be az a stílus, amit ott néhányan előadtak. Sose voltam az a típus, aki hátrazselézi a haját, megvásárolja a legmárkásabb napszemüveget, az autójából meg bömböl a zene, bármerre járjon is. Én sokkal inkább otthon ülő típus vagyok, visszafogottabb. Megpróbáltam beilleszkedni, de ment. Mindvégig éreztették velem, hogy kirekesztenek, örüljek, hogy megtűrnek. Megbélyegeztek, Zoli emberének tartottak. Még egyetlen – kispesti – győzelmünk után sem tudtam igazán feloldódni, megtalálni a társakkal a közös hangot. Beszéltem persze velük, de nem olyan közvetlenül, mint más csapatoknál. Általában gond nélkül tudtam egy közösséghez alkalmazkodni, most nem ment. Ráadásul a játékommal sem lehettem maximálisan elégedett. Aztán véget ért a szezon, jött a szabadság – igaz nem kaptam meg teljesen a járandóságomat –, majd a felkészülés. Nem éreztem, hogy baj lehet, mégis az lett.

Mi történt?

Még az alapozás kezdetén megsérültem, nem tudtam teljes értékű munkát végezni. Az átigazolási határidő lejárta után egy nappal, július 22-én, egyoldalúan szerződést bontottak velem.

Mivel indokolták, hogy gyakorlatilag lehetetlenné teszik a pályára lépését legalább fél évre?

Hitelt érdemlően semmivel. Szakmai és emberi alkalmatlanságra hivatkoztak. De azt ne kérdezd, hogy ez mit jelent, mert arra már nem kaptam magyarázatot. A pillanatra viszont emlékszem, alig kaptam levegőt. Pedig érzésem szerint nem lógtam ki a csapatból. Hirtelen át sem futott az agyamon, hogy mekkora bajba kerültem, csak később tudatosult bennem. Alacsonyabb osztályba, külföldre, nem mehettem, mert már ott lezajlott az igazolás. Jobb híján ideiglenes játékengedélyhez folyamodtam, de nem adták meg. Mint később kiokosítottak, ilyen itthon nincs is, eddig csak két vidis légiós kaphatta meg, de ők is csak azért, mert nem rendeződött időben a játékengedélyük. Csak mellékesen jegyzem meg, szerintem ezzel az eljárással a munkához való jogomat vették semmibe. Így hát álltam tehetetlenül, sodródtam, elkezdődött a fegyelmi eljárások végeláthatatlan és néha komikus sorozata. Csak érdekességként mondom el, hogy egy fellebbezés 225 ezer forintba került a ligánál.

Gondolom, pénzzel is tartoztak a győriek.

Hát hogyne. Hárommilliót követeltem, de ennek nem akarták kifizetni, csak a töredékét. Ezt meg is kaptam, a munkaügyi bíróságon folytatódik az ügyem. A pénz megítélésével együtt a fegyelmi bizottság kimondta, hogy jogtalanul bántak el velem, így tehát szabadon igazolható vagyok.

Vagyis oda mehetett volna, ahová akar. Mégsem tette. Miért?

Ahogy mondtam: elegem lett. Ajánlatom volt, de ilyen előzmények után nem igazán bízom semmiben és senkiben, nem kapkodok kézzel-lábbal csapat után. Még egyszer nem akarok pórul járni.

Önre rá se lehet ismerni, jottányi ambíció sem érezhető önben.

Csodálja? Ha egyszer kiölnek valamit.

Kiölték?

Ki. Nyugodtan mondhatom.

A korosztályához tartozó Hrutka János után tehát ön is abbahagyja. Ez tendencia lett mostanában?

Nemcsak Rudinak, hanem Csiszár Ákosnak is elege lett. Pedig ő még három éve bajnokságot nyert a Fradival, aztán elszerződött, és Ausztriába, alacsonyabb osztályba vezetett az útja. Csakúgy, mint ahogy hallom, Tiber Krisztián is ezt választotta. Velem együtt négyen lettünk olyanok, akik koruk alapján még bőven játszhatnának, azért ez már egy olyan lista, amelyik elgondolkoztatja az embert, nem?

Mindenképpen.

És tudja mi az érdekes? Voltam én az MLSZ elnökénél is, de ő csak ennyit mondott, hogy vannak a magyar labdarúgásban sokkal komolyabb problémák is, mint az én esetem. Nem akarok vele vitába szállni, de ha már négyen csömörlünk meg, akkor a probléma túlmutat önmagán. Akkor már csak fel lehetne tenni a kérdést, hogy kinek jó az, ha válogatott védők kiszállnak? Én még áprilisban is válogatott voltam, júniusban a kerettel készültem a selejtezőkre.

Önmagát mennyire tartja hibásnak, hogy így alakult a sorsa?

Hibás vagyok én is, mert nem voltam eléggé körültekintő, és nem tettem meg a száz százaléknál többet. Ám az ellehetetlenítés miatt a ligát sokkal inkább okolom.

Akkor marad a vállalkozás?

Igen.

Mi is pontosan?

Szobafestés. Ez a tanult szakmám. Valószínűleg kijöttem a gyakorlatból, de remélem nem felejtettem el végzetesen. Biztosan csalódni fogok – hiszen fejest ugrok egy számomra ismeretlen világba –, de akkorát, mint a magyar futballban, nem hiszem. Lehet, hogy sokkal tisztességesebb emberek vesznek körül, mint eddig.