Ambrus
-7 °C
3 °C

Az oroszoknak mégsem kell a Roma

2004.02.29. 20:25
Az olasz labdarúgásban uralkodó kaotikus gazdasági állapotok miatt az orosz Nafta Moszkva olajipari mamutvállalat visszalépett az AS Roma megvételétől. A társaság egyötödét az angol Chelsea-t tavaly megvásárló Roman Abramovics birtokolja.
"A tárgyalások félbeszakadtak. Közel voltunk a megállapodáshoz, de az olasz rendőrség és pénzügyőrség csütörtöki akciója után az oroszok érthetően elbizonytalanodtak, hiszen több százmillió eurót kívántak a futballba fektetni" - mondta Salvatore Trifiro, a csődközeli helyzetbe jutott Romával hírbe hozott Nafta Moszkva egyik ügyvédje. Pedig pénteken már úgy tűnt, az oroszoké lesz a patinás fővárosi klub.

Az olasz hatóságok csütörtök reggeli összehangolt akciója keretében házkutatást tartottak a Serie A-ban és a Serie B-ben szereplő labdarúgókluboknál hivatali visszaélések és mérleghamisítás gyanúja miatt. A több mint ötven helyszínen egyszerre indított akciókban - a liga, a labdarúgó-szövetség (FIGC) és a nemzeti profi liga székházaiban is megjelentek a nyomozók - több mint kétszázan vettek részt. Az ügyészi felhatalmazás révén a nyomozók egyelőre csak dokumentumokat foglaltak le, de senki ellen nem emeltek név szerint vádat.

A római ügyészség ismeretlen tettesek ellen indított nyomozást a mérleghamisítások ügyében. A nyomozók elsősorban az utóbbi négy év játékos-szerződései után érdeklődnek.

A Nafta Moszkva - melynek egyötödét az a Roman Abramovics birtokolja, aki múlt nyáron a Chelsea-t szerezte meg - állítólag 400 millió euróért vásárolta volna meg az anyagi gondokkal küzdő, 250 millió eurós adósságot felhalmozó AS Romát, amely 2001-ban bajnok lett, jelenleg pedig második a Serie A-ban.