Natália
-3 °C
8 °C

Harmincmillió forintot ítélt a bíróság a futballedzőnek

2004.03.09. 17:54
Pert nyert egykori klubja, a Kispest-Honvéd ellen Tornyi Barnabás. A korábbi vezetőedzőt a fővárosi ítélőtábla jogerős ítélete szerint 29 millió 400 ezer forint illeti meg.
Sokan talán már nem is emlékeznek, hogy Tornyi Barnabás 2001-ben az akkori Kispest-Honvéd kispadján ült. A figyelmet az eredmények helyett inkább viharos távozásaival magára vonó futballedző legutóbbi öt csapatánál nem töltötte ki a szerződését, míg eddigi legjobb eredménye magyar klubcsapattal egy bajnoki hatodik helyezés.

Zűr zűr hátán

A szakember 1999-ben a Diósgyőrnél a tavaszi felkészülés előtt, egy évre rá a ZTE-nél négy meccs után, 2001-ben a Kispestnél a tavaszi szezon közepén, a Vasasnál tavaly idény közben szerződtették, de nem tudta benntartani a csapatot. A Dunaferrnél pedig 2002 őszén dolgozott, de meglehetősen furcsa körülmények között váltak meg tőle a nehéz anyagi helyzetbe jutott egyletnél.

Tornyi egykor a Diósgyőr vezetőit is perelte, jogi lépéseket fontolgatott az azóta szintén átalakult dunaújvárosi klubbal szemben is, most pedig jogerősen pert nyert 2001-es kispesti menesztése ügyében. A trénert az azóta tulajdonos- és névváltozáson átesett csapatot akkor működtető kft. vezetése 2001. április 11-én menesztette. Az indok szerint Tornyit szerződésszegés miatt állították fel a kispadról. A szakember bíróságra vitte az ügyet, majd a pert elsőfokon elvesztette, ám másodfokon bebizonyosodott, hogy az edző nem követett el szerződésszegést, így 29 millió 400 ezer forint elmaradt illetmény jár neki.

A bíróság 15 nap haladékot adott az összeg kifizetésére, melyre valószínűleg még nem kerülhet sor, hiszen a klubnál azóta tulajdonosváltás történt.

Dr. Krasznai András, az edző jogi képviselője úgy nyilatkozott, a következő lépés az lesz, hogy utánajárjanak: valójában ki is tartozik Tornyinak. Ha a jelenlegi Budapest Honvéd jogutódjának tekinthető a Kispest-Honvédnak, akkor a tartozás rá száll át.

Kispesten nem tudnak, és nem is akarnak fizetni

A másodosztályú egyesületnél nem fogadták örömmel a hírt: "Egyelőre nem kaptuk meg a határozatot, de az ítéletet igazságtalannak tartjuk. Az biztos, hogy majd felülvizsgálati kérelmet nyújtunk be" - mondta Kiss Zsolt, a Budapest Honvéd társtulajdonosa.

A közel harmincmillió forintot Kispesten valószínűleg nem tudják kifizetni, mert az roppant nehéz helyzetbe hozná a gazdasági társaságot.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.