Mária
-7 °C
3 °C

Mindenhonnan kitették a rasszista szakkommentátort

Ron Atkinson állítja, nem tudta, mit beszél

2004.04.22. 19:51
A Manchester United korábbi vezetőedzője, Ron Atkinson a keddi Monaco-Chelsea Bajnokok Ligája elődöntő szakkommentátoraként azt hitte, már ki van kapcsolva mikrofonja. A brit közvetítés valóban véget ért már, így "csak" több tízezer arab szurkoló hallhatta, hogy rasszista megjegyzéseket tett a londoniak játékosára, Marcel Desailly-ra. "Nem is tudtam, mit mondtam", védekezett később, miután elvesztette állását és rovatát az egyik napilapban.

A keddi Monaco-Chelsea (3-1) Bajnokok Ligája-elődöntő után a brit ITV közvetítését követő közel-keleti nézők azt hihették, a távolról érkező jelekkel van gond. A szakkommentátor a kocsmák hangnemét idéző szidalmakba kezdett a londoniak világ- és Európa-bajnok francia játékosa, Marcel Desailly láttán. "Fucking lazy big nigger" - hangzottak Ron Atkinson félreérthetetlen szavai angolul, amelyekkel a futballista bőrszínét illette, de "ledigózta" a tréner Caludio Ranierit, valamint Juan Verónnak is kijutott a "dicsérő" szavakból.

Az ITV közvetítése Nagy-Britanniában ekkor már véget ért, Atkinson azért gondolhatta, hogy nem hallja senki dörgedelmeit - de Ázsiában még tartott az adás.

A Manchester United korábbi vezetőedzője - az 1986 óta az Old Traffordon dolgozó Alex Ferguson elődje - később már szánta-bánta tettét. "Hibát követtem el, nem is értem, hogy tehettem ilyet. Sosem voltam fajgyűlölő, most egy pillanatra elvesztettem a fejem. Elnézést kérek Desailly-tól" - mondta a hatvanöt éves tréner.

"Nem is tudtam, mit mondtam - szabadkozott, és hozzátette - több színes bőrű játékossal dolgoztam együtt, és egyikük sem hallott sohasem hasonlót tőlem". Atkinson védekezését némileg árnyékolja, hogy alig két éve német tévénézők hallották úgy, hogy útszéli stílusban beszélt az olasz Francesco Tottiról.