Árpád
-1 °C
9 °C

Zidane lett az UEFA történetének legjobb futballistája

2004.04.22. 19:05
Az idén ötvenéves európai futballszövetség honlapján a szurkolók szavazhatták meg az 1954 óta eltelt időszak legjobbját. Minimális előnnyel, de a Real Madrid világklasszisa, Zinedine Zidane végzett az élen, Franz Beckenbauer és Johan Cruyff előtt. A legjobb magyar, Puskás Ferenc éppen kiszorult az első tízből.
Az idén ötvenéves Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) még tavaly kérte hivatalos oldalának látogatóit, szavazzák meg az 1954 óta eltelt időszak legjobb futballistáit a kontinensen. A kétszázötven játékos nevét tartalmazó listát a korábbi csehszlovák szövetségi kapitány, az UEFA jelenlegi technikai igazgatója, Jozef Venglos állította össze, a drukkerek pedig októbertől decemberig voksolhattak kedvenceikre. Évtizedenként is megválasztották a legjobbakat - kiküszöbölendő a fiatalok túlsúlya miatt eltolódást a ma sztárjai felé -, de megnevezték a legjobbat is.

Puskás Beckham és Gullit előtt

#alt#
"Már az első ötvenbe bekerülni is nagyon nagy dolog"
Az UEFA honlapja hetek óta folyamatosan hozta nyilvánosságra az első ötven nevét. A teljes mezőnyben szerepelt a magyar játékosok közül Bozsik József, Czibor Zoltán, Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor és Kubala László, valamint a legjobbak közé beválasztott Puskás Ferenc is. Az Aranycsapat, a Budapesti Honvéd és a Real Madrid egykori csatára maga mögé utasította a jelenleg szintén a királyi gárdát erősítő David Beckhamet és Raúlt, de a vert mezőnyben van a '82-es világbajnokság olasz hőse, Paolo Rossi, a van Basten-féle holland trió két másik tagja, Ruud Gullit és Frank Rijkaard, az angol Gary Lineker, valamint a jelenlegi magyar szövetségi kapitány, a 150-szeres német válogatott Lothar Matthäus is.

Minimális különbség

Összesen hétmillió szavazat érkezett a voksoláson résztvevő százötvenezer internetezőtől. A győztes, minimális előnnyel végül a francia világ- és Európa-bajnok Zinedine Zidane lett; a Real Madrid 123 ezer szavazatot begyűjtő világklasszisa csupán ezer vokssal előzte meg a Bayern München és a német válogatott egykori kiválóságát, Franz Beckenbauert. A harmadik helyen éppen "Kaiser Franz" legnagyobb ellenfele, Johan Cruyff végzett, négyezer szavazattal lemaradva az elsőtől. Mindhárman nyertek BEK-et (Bajnokok Ligáját), de a válogatottal csak az első két helyezett jutott a csúcsra: Cruyff sem világ-, sem Európa-bajnokságon nem volt győztes csapat tagja.

Zidane: Kissé meglepett

A mindig szerényen nyilatkozó Zidane az uefa.com-nak "kissé meglepőnek" mondta, hogy az elmúlt ötven év legjobbjának választották. "Már az első ötvenbe bekerülni is nagyon nagy dolog. A futball számomra minden", tette hozzá. A tavalyi év aranylabdása a legnagyobb játékosnak Pelét és Maradonát tartja, az európaiak közül pedig az éppen mögötte végzőket emelte ki.

"Ez ízlés kérdése és szerencse dolga is, mivel sok generáció megfordult a pályákon az elmúlt ötven évben" - mondta az ezüstérmes. Beckenbauer a legjobbak közé sorolta Puskást és Di Stefanót is vagy honfitársát, Gerd Müllert is.

A végső nyertes nem kap külön díjat az elismerés mellé, de az UEFA ötvenéves jubileumának ünneplése kapcsán kitüntetik az utánpótlás-nevelés fejlesztéséért tett erőfeszítéseiért.

A végeredmény
1. Zinedine Zidane (francia) 123.582 szavazat 2. Franz Beckenbauer (nyugatnémet) 122.569 3. Johan Cruyff (holland) 119.332 4. Marco van Basten (holland) 5. Dino Zoff (olasz) 6. Alfredo Di Stefano (spanyol) 7. Eusebio (portugál) 8. Lev Jasin (szovjet) 9. Michel Platini (francia)
10. Paolo Maldini (olasz) 11. PUSKÁS FERENC 94.361 12. Paolo Rossi (olasz) 13. Ruud Gullit (holland) 14. Bobby Charlton (angol) 15. Lothar Mattha:us (nyugatnémet) 16. Karl-Heinz Rummenigge (nyugatnémet) 17. Franco Baresi (olasz) 18. Gerd Müller (nyugatnémet) 19. George Best (északír)
20. Kevin Keegan (angol) 21. Frank Rijkaard (holland) 22. David Beckham (angol) 23. Bobby Moore (angol) 24. Roberto Baggio (olasz) 25. Michael Laudrup (dán) 26. Ronald Koeman (holland) 27. Peter Schmeichel (dán) 28. Gheorghe Hagi (román) 29. Sepp Maier (nyugatnémet)
30. Oliver Kahn (német) 31. Luis Figo (portugál) 32. Raúl (spanyol) 33. Berti Vogts (nyugatnémet) 34. Johan Neeskens (holland) 35. Gianni Rivera (olasz) 36. Jose Camacho (spanyol) 37. Marco Tardelli (olasz) 38. Just Fontaine (francia) 39. Peter Shilton (angol)
40. Bernd Schuster (nyugatnémet) 41. Raymond Kopa (francia) 42. Eric Cantona (francia) 43. Stanley Matthews (angol) 44. Ruud van Nistelrooy (holland) 45. Valentyin Ivanov (szovjet) 46. Gary Lineker (angol) 47. Alessandro Nesta (olasz) 48. Jose Santamaria (spanyol) 49. Alessandro Del Piero (olasz) 50. Alessandro Costacurta (olasz)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.