Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Mennyi ér a japánok elleni győzelem?

2004.04.26. 17:12
A magyar válogatott élén Lothar Matthäus ötödik meccsén a harmadik győzelmét aratta a japánok ellen. A jó mérleget árnyalja, hogy a nemzeti tizenegyben eddig harminchét játékost vetett be, noha a hétvégi összecsapás előtt azt mondta, "már látom a csapatomat". A brazilok elleni keretből épp a vasárnapi meccs egyik gólszerzője marad ki.
A japánok elleni győzelem után a helyszínen azon kezdett tanakodni a szurkolók mellett néhány sportvezető is, hogy ennek a győzelemnek mekkora az értéke. "Az igaz, hogy egy volt vb-részvevőt vertünk meg, de közepes játékkal, nevetséges tizenegyessel" - hangzott az egyik vélekedés. Mások azt mondták, örüljünk annak, hogy legalább nem fordítottak a távol-keletiek, mert a védelem lassúsága az utolsó tíz percben meglehetősen kiütközött, és könnyen kikaphattunk volna a hajrában.

Zico velünk nem foglalkozott

A japánok brazil kapitánya, Zico nem hibáztatta a játékvezetőt az ajándéktizenegyes miatt - szóvá tette viszont a pálya rossz talaját -, kiemelte saját csapata küzdeni tudását, a magyarról ellenben alig beszélt. Matthäus sem túl sokat, noha már bő tíz percre várta a hazai média, ő az öltözőfolyosón beszélgetett a szerb menedzserrel, Vladan Filipoviccsal. (Utóbbi a Nemzeti Sportban tagadta, hogy köze lenne a gárda összeállításához, de meggyőzően cáfolni nem tudta.)

Az egykori aranylabdás elismerte, sokat variálta időközben a csapat összeállítását, ezért az eredmény alakulása másodlagos volt számára. Arra azonban nem adott magyarázatot, hogy ha három középhátvéd is a pályán volt - Stark, Juhász, Kuttor -, miért a középpályások között számon tartott Molnár Balázs és Lipcsei Péter játszott középső védőként. Szembetűnő volt mindkettejük lassúsága és körülményessége.

Mint ahogy Kuttoré is - aki igen szimpatikusan maga is elvállalta az első gól előtti hibáját - a gólja viszont felértékeli teljesítményét. Épp találatának fényében érthetetlen, hogy kimaradt a brazilok ellen készülődő csapatból. (Rajta kívül a keretszűkítés áldozata lett Vadócz, Kiss Zoltán és Sebők is.)

Feltűnő és eltűnő játékosok

Matthäus ötödik meccsén a harmadik győzelmét aratta, ami elfogadható eredmény, ám hogy eddig harminchét játékost vetett be, soknak mondható. Pontosabban, ha kialakult volna a gárda gerince, ha egy állandó mag, akkor nem lenne túlzó az adat. Megállapítható, hogy bátran nyúl a fiatalokhoz, ez mindenképpen szimpatikus, az viszont már kevésbé, hogy az alsó házból hat jelöltje van.

Az újoncként az általa is dicsért Norvégiában légióskodó Kovács Péter viszont nincs a keretben, Fehér Csabáról - nyilván nem szándékosan - azt állította a múlt csütörtökön, hogy sérült. Fehér viszont győztes gólt rúgott Bredában a hétvégi bajnokin. Az ő tudásuk feltehetően egyenértékű lenne bármelyik vidisével. (Dárdait, Tökölit vagy Dragónert szándékosan ne hozzuk szóba.)

Kivált, mert a brazilok ellen egy jelenlegi magyar futballistának dicsőség játszani. Akár még eddigi érdemeinek elismerését is jelentené. Ezt nem kapták meg néhányan, megkaphatja viszont Torghelle, csak nehogy ámokfutásban jeleskedjen megint.

Keretek a magyar-brazil előtt
A magyar keret; kapusok: Babos Gábor (NAC Breda), Szűcs Lajos (Ferencváros), Végh Zoltán (MTK), védők: Juhász Roland (MTK), Pető Zoltán (Matáv-Sopron), Stark Péter (Győri ETO FC), Bodor Boldizsár (Germinal Beerschot), középpályások: Bodnár László (Arszenal Kijev), Dvéri Zsolt (Videoton FCF), Farkas Balázs (Újpest), Gera Zoltán (Ferencváros), Huszti Szabolcs (Matáv-Sopron), Lipcsei Péter (Ferencváros), Lőw Zsolt (Energie Cottbus), Molnár Balázs (ZTE), Simek Péter (Újpest), Tóth Balázs (Videoton FCF), csatárok: Hercegfalvi Zoltán (Videoton FCF), Kenesei Krisztián (Kouan Peking), Szabics Imre (VfB Stuttgart), Torghelle Sándor (MTK), Tóth Mihály (Matáv-Sopron)
A brazilok kerete; kapusok: Dida (AC Milan AC), Marcos (Palmeiras), védők: Cafú (AC Milan), Roberto Carlos (Real Madrid), Dedé (Borussia Dortmund), Roque Junior (Siena), Edmilson (Olympique Lyon), Juan (Bayer Leverkusen), Lúcio (Bayer Leverkusen), Bordon (VfB Stuttgart), középpályások: Juninho (Olympique Lyon), Felipe (Flamengo), Renato (Santos), Alex (Cruzeiro), Kaká (AC Milan), Zé Roberto (Bayern München), Julio Batista (Sevilla), Edu (Arsenal), Mancini (AS Roma),csatárok: Ronaldinho (FC Barcelonea), Luís Fabiano (Sao Paulo), Adriano (Internazionale)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.