Miklós
-7 °C
2 °C

Magyarország-Brazília 1-4

2004.04.29. 00:28
A magyar labdarúgó-válogatott története során először kapott ki a braziloktól a Puskás-stadionban, negyvenötezer néző előtt. A világbajnoki címvédő az első félidő utolsó negyedórájában döntötte el a nem mindig egyoldalú mérkőzést. A magyar kapitány sietett, így az újságírói kérdések közül kettőre válaszolt.
A brazilok a mérkőzés előtt valamennyien 250-es számú trikóban futottak ki a gyepre, így tisztelegve a szakmai tanácsadó, Mario Zagallo előtt, akinek értelemszerűen ez volt a kétszázötvenedik meccse csapatával, és aki négy világbajnoki címnél aktív közreműködője volt az együttesnek.

Kenesei két veszélyes szabadrúgása

Élénk iramban kezdődött a meccs, és a magyar futball jelenlegi állapotát, tekintve már ez is biztatónak mondható. Ettől függetlenül már az első félórában megszerezhették volna vezetést a vendégek, de a kilencedik percben Luis Fabiano lövésénél a kapufa mentett, majd a kipattanóból Ronaldinho a közönségnek játszva hanyatt vetődve lőtt kapura, de kísérlete fölészállt.

A mieink részéről Kenesei veszélyeztetett - kétszer is -, de előbb könnyedén, majd bravúrral hárított Dida. A magyar csatár másodszor a tizenhatos jobboldali oldalvonaláról próbálkozott, csavarása, be is akadt volna a jobb felsőbe, de a világbajnok kapus résen volt, és kiütötte a labdát.

Kaká: gól és gólpassz

Tekintse meg képeinket!
A 33. percben született meg az első brazil gól. Ronaldinho álomszép háromszögelés után ugratta ki a védők közül kilépő Kakát - a magyar védők szemmel is alig bírták követni a labdát -, aki tíz méterről a léc alá bombázott.

Három perc sem telt el, amikor a gólszerző "bebőrözte" Molnárt a tizenhatos baloldali vonalánál, azonnal lőtt, Babos fogni szerette volna kapura tartó labdát, de kiejtette, balszerencséjére, épp az érkező Luis Fabiano elé, aki az ötösről könnyedén juttatta a labdát a kapuba.

Torghelle életet vitt a csapatba

Néhány másodperccel a félidő vége előtt oktatófilmekbe illő támadást hajtottak végre a vendégek. Ronaldinho negyven méteres passzal szöktette a szélvészgyors Roberto Carlost a baloldalon, a Real Madrid játékosa mértani pontossággal ívelt középre, Fabiano - Petőt megelőzve - pedig négy méterről nem hibázott.

A fordulás után Torghelle életet vitt a magyar csapat játékába. A csatár két védőn hámozta át magát, középre adását azonban nem találta el az üres kapuval szemben álló Gera. Az ötvenhetedik percben az MTK csatára Huszti lesgyanús indításával iramodhatott meg, rávezette a labdát Didára, először a kapusba lőtt, a lecsorgó labdát azonban a menteni igyekvő védők a lábára lőtték, ahonnan védhetetlenül vágódott a kapuba.

Ronaldinho cseréje előtt büntetett

A befejező negyedóra előtt a már lecserélni kívánt Ronaldinho is letette névjegyét. Három védő között vette át Dedé középre adását a kaputól nyolc méterre, tolt egyet a labdán, elfektette a kifutó Babost, és három méterről a kapu közepébe gurított.

Magyar oldalról Huszti fejelhetett, Szabics még lőhetett volna egyet, de utóbbi bombája jócskán célt tévesztett. Pedig tizenhat méterről - középről - adta le. Így maradt a mieink számára reálisnak mondható 1-4.

Matthäus sietett

A meccs utáni sajtótájékoztatót Lothar Matthäus rögtön azzal kezdte, hogy siet a buszhoz, így mindössze három magyar kérdésre válaszol. "Köszönjük, hogy láthattuk a brazilokat, és sajnos láthattuk azt is, hogy nekünk min kell dolgoznunk, illetve javítanunk, hogy elérjük a kitűzött célunkat. Hibáink a világbajnok ellen még inkább kiütköztek, ennek ellenére mondhatom: kedvező eredmény született. A vendégeink végig lelkesen játszottak, a játékosaimból ugyanakkor épp ez hiányzott. A fiatalokból sugárzott a túlzott tisztelet, túl sok egyéni hibát vétettünk, ezzel esélyt adtunk a gólszerzésre. Fontos, hogy a játékosok azt tegyék, amit kérek tőlük. Ezen az estén többen kihasználták a számukra kínálkozó esélyt" - mondta.

"A meccs előtt optimista voltam, láttam az esélyt, ezért is tettem volna meg a hazai győzelmet a totóban. A lelkesedésem azonban nem ragadt át úgy a játékosokra, ahogyan szerettem volna. A szurkolók legalább velünk szemben nyertek, mert láthatták a brazilokat" - tette hozzá elégedetten cinikus hangsúllyal, utalva arra, hogy ő maga elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a brazilok eljöttek Budapestre.

Parreira: megtört a verhetetlenségi mítosz

Carlos Alberto Parreira így értékelt: "Jól játszottunk, volt elég türelmünk, hogy a magyar védelem hiányosságait felfedezzük, és közben arra is vigyáztunk, hogy ne kontrázhassanak meg minket. A találkozó alatt, sokszor változtattam, épp ezért az első félidő volt a jobb és eredményesebb számunkra. Örülök, hogy a magyarok verhetetlen mítoszát elfeledtettük. Mindenhol kedvesen fogadnak bennünket, de ez a szeretet minden túltett."