Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Na végre, magyar foci

2004.08.06. 17:35
Ismét tizenhat csapattal rajtol szombaton a labdarúgó Arany Ászok Liga. A nyár a klubvándorlás, a brutális edzőcserék jegyében telt, pozitívumként annyi említhető, hogy jövőre öt magyar futballista is az angol első osztályban léphet pályára. A bajnoki cím mellett a nagy kérdés az, hogy hány csapattal fejeződnek be jövőre a küzdelmek.
Szombaton indul útjára a 2004-2005-ös első osztályú futball-bajnokság, de az Arany Ászok Liga beharangozását ismét nem lehet az előző pontvadászat végén történtek megemlítése nélkül megejteni. Az emlékezetes utolsó fordulóban - amikor még három csapatnak, a DVSC-nek, a Fradinak és az Újpestnek is volt esélye az aranyra - a Ferencváros hódította el az elsőséget.

Utójáték

A Debrecen azonban meg akarta óvni a bajnokság végeredményét, arra hivatkozva, hogy a zöld-fehérek játékosa, Tököli Attila jogosulatlanul játszott. A debreceniek mégsem óvtak, ami a klub vezetőinek nyilatkozatai szerint azért történt, mert a labdarúgóliga "kárpótolta" őket az elveszett aranyért. (A csatárt Siófokon történt kiállítása után végül eltiltották három meccsre, vagyis valóban nem játszhatott volna az utolsó fordulóban.)

Előcsatározások

A 2004-2005-ös bajnokság mezőnye legalább olyan nehezen állt össze, mint ahogy a Tökölivel kapcsolatos döntést meghozták. A klubok idéntől csak az UEFA által bevezetett licenc megszerzésével indulhatnak a bajnokságban, és az első nagy gondok itt jelentkeztek. A Magyar Labdarúgóliga (MLL) első fokon hat csapatnak nem adott engedélyt, a Ferencváros nevezését is visszadobta különböző hiányosságokra hivatkozva, és kiderült, a Diósgyőr a licencet sem szerezte meg (ezt a szövetség (MLSZ) adta ki), így nem is nevezhet a küzdelmekre. Ekkor úgy tűnt, a futballfellegvárnak most sem lesz élvonalbeli csapata. A határozatok kapcsán Szieben László ligaelnök úgy nyilatkozott, annyi csapat indul, amennyinek elfogadták a nevezését, utólag nem fognak behívni csapatot a mezőnybe.

Jöttek, mentek, mint a búcsúsok

A nagy meglepetések akkor következtek, amikor összeállt a végeleges mezőny: a Balaton FC, noha Pápán edzett a kerete, egy gyors döntéssel Diósgyőrbe tette át a székhelyét, míg a Lombard tulajdonosa, megelégelve a szombathelyi viszonyokat, inkább Pápára költözött. Szieben szavaival ellentétben mégis lett egy beugró: az NB I/B-s Nyíregyházát maga az MLL kérte fel az indulásra, majd soron kívül licencet kapott és az NB I-ben futballozhat.

Foci helyett cirkusz Diósgyőrött

A diósgyőri történet egyébként a leggyengébb ponyvaregények fordulatait idézte: a siófokiak "érkezése" előtt az NB I/B-ből feljutó, de száznegyvenmilliós adósságot felhalmozó DVTK 1910 agonizálásával teltek a hetek. A sokáig fantomtulajdonos Ott Erzsébet a csapatot már nem tudta fenntartani - például arra sem volt pénze már, hogy a nevezési díjat befizesse -, ezért mindenki arra várt, hogy eladja a céget. Előbb Varga Zsolt vállalkozó jelentkezett be, majd a tíz éve a Ferencvárosnál is szerencsét próbáló Magyar Ernő ígért segítséget. Egyik üzletből sem lett semmi, így került a Bükk szélére a Balaton, de a céget Kuti István rögtön eladásra kínálta (a médiavállalkozó azt sugallta, nem tehetett mást) az előbb említett Varga Zsoltnak, illetve a mögötte álló titokzatos befektetőnek. Időközben két csapat edzett Diósgyőrben: a "régi" Détári Lajos vezetésével (a játékosok nem kapták meg jussukat a DVTK 1910-től, de bíztak a folytatásban), az új Kiprich József irányításával. Végül kiderült, Varga Zsolt zsebében egy fillér sincs - az állítólagos befektető, a Belgiumban élő, gyémántkereskedő Csebi Pogány Alajos hallani sem akart a magyar fociról - így maradt a futballcég Kuti Istvánnál, aki az utolsó pillanatokban rángatott össze keretet a szombati rajtra.

Pintér Attila megalázása

A klubkeringő mellett a hideg nyár másik slágere a brutális edzőváltás volt a magyar futballban. A bajnok és kupagyőztes Ferencváros játékosai június végére gondolták úgy, elegük lett a velük néha korántsem irodalmi stílusban beszélő Pintér Attilából, így levelet írtak panaszaikkal a klubvezetésnek. Az elnökség ultimátumot intézett a trénerhez: vagy szebben beszél a játékosokkal, vagy mehet. Pintér nem kért a zsarolásból, így a befektetőt ígérő Pellady Péter (Lothar Matthäus szövetségi kapitány menedzsere) segítségével László Csaba, a nemzeti csapat pályaedzője lett az Üllői útiak irányítója.

Csankkal is elbántak

A másik érdekes menesztés Székesfehérváron zajlott: az új tulajdonossal érkezett Gál László ügyvezető igazgató gyorsan világossá tette, nem Csank Jánossal képzeli el a folytatást. Előbb jelezte, felére csökkentik a volt szövetségi kapitány fizetését, majd amikor belement ebbe a szakember, mégis ajtót mutatott neki: állítólag nem szerepelt a futballcéget birtokló önkormányzat pecsétje a vezetőedző szerződésén, így Gál szerint nem is volt érvényes a megállapodás. (A névadó Videoton nem sokkal ezután jelezte, nem adja a nevét többé a fehérvári labdarúgáshoz az elmúlt hetek negatív eseményei miatt.)

Az elbocsátott trénerek mindkét esetben jelezték, a bíróságon folytatódnak a történtek.

Gyengült a Fradi

Az átigazolási szezon nagy szenzációk nélkül zajlott, már ami a honi egyletek új játékosait illeti. A Szombathelyet elhagyó Lombardból Illés Béla távozott, és úgy döntött, félév kihagyás után visszatér korábbi sikerei színhelyére, az MTK-ba. A meggyengült kék-fehérektől két játékos is Angliában folytatja: a válogatottban tavasszal emlékezeteset alakító Torghelle Sándor a Crystal Palace-ban, a klubelnök-tulajdonos, Fülöp Ferenc fia, az eddig Bodajkon védő Márton a Tottenhambe igazolt.

A Ferencváros edzőjén kívül elvesztette három legértékesebb játékosát: Dragóner Attila előbb a belga Molenbeekhez kötelezte el magát, de már a portugál Guimaraesnél edz (ügye az UEFA-nál van), Tököli Attila a Bundesliga kettőben szereplő 1. FC Köln csatára lesz, míg Gera Zoltán ugyancsak Angliában, a West Bromwich alakulatában szerepel majd. Az utánpótláskorú Kemenes Szabolcs pedig a Charlton Athletic kapusa lesz. Az Üllői útra érkezett az ex-Újpesti Vagner (Cottbus), az utánpótlás-válogatott Tőzsér Dániel a Galatasaray-ból, a visszatérő Zavadszky Gábor az MTK-ból, a Balaton FC-ből a macedón válogatott Bajevszki.

Az ötödik magyar a szigetországban a német Herthából távozó Király Gábor lehet, aki szintén a Crystal Palace-t választotta.

Esélyes Debrecen

Az esélyekről keveset lehet mondani: a tizenhat csapatos mezőnyben biztosan nagyon sok unalmas, gyenge színvonalú mérkőzést láthatunk majd. Nagyon erős a játékoskerete a Debrecennek, így a cívisvárosban igencsak csalódottak lennének, ha idén sem jönne össze az arany. Az ezüstérmes, UEFA-kupa-induló Újpest nem gyengült (igaz nem is erősödött), a teljesen átalakult MTK a fiatalokra és Illésre épít, a ZTE Gellei Imre irányításával meglepetéseket okozhat és a Sopron is folytathatja meggyőző szereplését.

A Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjében nyújtott teljesítményével a bajnokságban nem érhetne messzire, az Üllői úton csak reménykedhetnek, hogy Lipcseiék nem a Tirana elleni meccseken mutatott produkcióval rukkolnak elő.

Izgalom, az lesz

A Diósgyőr esetében azért kell drukkolnunk, hogy befejezze az idényt, az UEFA-kupás Bp. Honvéd szétesőben, a Videotonnál történtek sok jót nem ígérnek, a Nyíregyháza, a Békéscsaba és a Pápa sötét ló. A Vasas jól erősített, a feltámadó angyalföldi gárda a bajnokság üde színfoltja lehet.

A bajnokság izgalmas lesz, de arra mindenki számíthat, hogy az érdekfeszítő történések többsége most sem a pályán fog zajlani.