Ambrus
-7 °C
3 °C

A Fradi ismét a BL kapujában

2004.08.24. 23:42
Amennyiben a Ferencváros labdarúgói bejutnak a cseh Sparta ellen a BL főtáblájára, évekre rendbe hozhatják a klub kasszáját.
Két héttel ezelőtt a Ferencváros labdarúgó csapata egy szerencsés góllal, de megérdemelten verte Bajnokok Ligája-selejtezőn 1-0-ra a cseh Sparta Praha együttesét.

Mindenki az Anderlechtre gondol

Így - akárcsak kilenc évvel ezelőtt - előnyből várhatja a visszavágót. Akkor a belga Anderlecht elleni hazai döntetlen azt jelentette, a csapat bejutott a tizenhatos elit mezőnybe. Most ugyan idegenben rendezik a visszavágót, de az 1-1-es döntetlen most is a zöld-fehérek továbbjutását jelentené. Ehhez azonban a meccs végéig tartó száz százalékos koncentrációra és figyelemre lesz szüksége László Csaba együttesének.

A csehek támadni fognak

A csehek minden bizonnyal az első perctől kezdve támadni fognak, mint ahogy azt Frantisek Straka, a Sparta edzője nyilatkozta a találkozó előtti sajtótájékoztatón. A tréner szerint még az is beleférne, ha esetleg gólt kapnak, mert csapata képes három gólt lőni a Fradinak. Mint elmondta: Jó csapatnak tartja a magyar bajnokot, de továbbra is együttesét tartja a párharc esélyesének. A csehek bizakodását növeli, hogy a hétvégi bajnokin kiütéses 5-1-es győzelmet arattak.

Vagner a honfitársait küldheti padlóra

László Csaba dolgát nehezíti, hogy nem számíthat az első találkozón remekül játszó Lipcseire, őt minden bizonnyal Botis fogja pótolni a védelemben. Ez azonban nem azt jelenti, hogy védekező csapatot küldene pályára a bajnokságban eddig száz százalékos teljesítménnyel álló Fradi mestere. Bízik játékosaiban, és ígéri, nem fognak elbújni az ellenfél elől. A csehek elsősorban honfitársuktól, az első találkozón gólt szerző - cseh - Vagnertől és az elmúlt héten Skóciában két gólig jutó Husztitól tartanak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.