Előd
7 °C
16 °C

Kettős győzelemmel jutott tovább az Újpest az UEFA-kupában

2004.08.26. 23:24
Kapcsolódó cikkek (1)
A lila-fehérek magabiztosan mentek a főtáblára a svájci Servette ellenében, míg a Bp. Honvéd csak tizenegyesekkel maradt alul a lengyel bajnokság harmadikjával szemben.
Az első mérkőzéssel ellentétben ezúttal támadólag lépett fel az Újpest, és az első negyedórában többször is veszélyeztette a svájciak kapuját. Ezután kissé "leült" az összecsapás, és a Servette előtt is adódtak lehetőségek, de ezek jelentettek komolyabb veszélyt Vlaszák kapujára.

A második játékrészben továbbra is a mezőnyben folyt a játék, komolyabb helyzetek nélkül. A hazaiak egyre nagyobb nyomást gyakorolt a lila-fehérek kapujára, míg az Újpest gyors kontrákkal próbálkozott. A lefújás előtt nem sokkal az egyik ilyen végén Bükszegi védőjét és a kapust is kicselezve lőtt a hálóba.

Két perccel később Juhár teljesen feleslegesen kiállítatta magát, de újabb három perccel később Feczesin így is növelni tudta a magyar csapat előnyét. Mészöly Géza tanítványai megérdemelten jutottak tovább, és várhatják a pénteki sorsolást, amely az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni központjában lesz.

UEFA Kupa-selejtező, 2. forduló, visszavágó:
Servette (svájci)-Újpest 0-2 (0-0)
Genf, 6000 néző v.: Richards (walesi)

Servette: Roth - Londono (Galla 69.), Leonardo, Karembeu, Edu - Diogo, Furo, Ziani (Lombardo 86.), Beausejour (Merino 60.) - Kader, Hassli

Újpest: Vlaszák - Grósz, Tamási, Juhár, Vanczák (Nagy G. 77.)- Erős K., Farkas B. - Simek, Polonkai (Bükszegi 74.), Tóth N. - Rajczi (Feczesin 62.)

Gólszerző: Bükszegi (85.), Feczesin (90.)
Sárga lap: Juhár (38., 86.), Furo (88.)
Piros lap: Juhár (86.)

Az első öt perc a tapogatózás jegyében telt el, aztán a hazaiak játéka bátrabbá vált, de a pontatlan passzok miatt igazán komoly helyzetet nem sikerült kidolgozniuk. Egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni, de érezhető volt, hogy a lengyeleknek megfelel a gól nélküli döntetlen, így semmilyen veszélyt nem jelentettek Oraze kapujára.

A kispestiek csak távoli lövésekkel próbálkoztak, ám azok elkerülték a kaput, vagy a vendégek kapusa hárított. A félidő hajrájában ismét a Honvéd akarata érvényesült, a mezőnyfölényt azonban nem sikerült gólra váltani.

Álomszerűen kezdődött a második félidő: Takács találatával a magyar csapat ledolgozta idegenben összeszedett egygólos hátrányát. Ezt követően a vendégek ritmust váltottak, de a hazaiak állták a rohamokat, majd ismét kiegyenlítetté vált a játék. A hajrára fáradni látszott a kispesti gárda, s egyszer csak a kapufa mentette meg őket, a kiesést jelentő góltól. A rendes játékidő ráadásában azonban feltámadtak, de a mindent eldöntő találatot nem sikerült megszerezniük, így következhetett a hosszabbítás.

A ráadás harminc percében, egyik csapat sem mert kockáztatni, így nem alakultak ki helyzetek. A büntetőpárbajban az első kilenc kísérlet góllal zárult, (a Honvéd részéről Vén, Herczeg, Vadócz és Takács talált be) majd a tizedik végrehajtó Drobnjak lövését védte a lengyel kapus, így az Amica Wronkinak sorozat főtábláján folytathatja szereplését.

UEFA Kupa-selejtező, 2. forduló, visszavágó:
Budapest Honvéd-Amica Wronki (lengyel) 1-0 (0-0, 1-0, 1-0) 11-esekkel 4-5
Üllői út, 2000 néző, V: Tony Asumaa (finn)

Budapest Honvéd: Oraze - Vámosi (Dobos 68.), Budovinszky, Mészáros - Horky, Bábik (Drobnjak a szünetben), Vadócz, Vén, Takács - Herczeg, Csobánki (Dancs 62.)

Amica Wronki: Mielcarz - Dudka, Kucharski, Skrzypek, Stasiak - Dembinski, Kryszalowicz, Bartczak, Jacek (Burkhardt 50.) - Kikut (Grzybowski 108.), Kowalczik (Sobocinski 70.)

Gólszerző: Takács (47.)
Sárga lap: Horky (71.), illetve Stasiak (14.), Kikut (94.), Sobocinski (117.)