Ambrus
-7 °C
3 °C

A bírók vetettek véget az Arsenal veretlenségének

2004.10.24. 20:23
Az angol labdarúgó bajnokság 10. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén, az MU-Arsenal rangadón Wayne Rooney műesését Riley játékvezető és a vonalban álló partjelző is 'megette', így büntetőből vezetéshez jutott, majd nyert is a hazai csapat, 2-0-ra. Az ágyúsoknak ezzel 49 bajnoki meccs óta tartó veretlenségi sorozata szakadt meg.
A Manchester United nyerte az angol labdarúgó-bajnokság vasárnapi rangadóját, miután hazai pályán 2-0-ra legyőzte az Arsenal gárdáját. A vendégcsapat 49 meccs óta tartó bajnoki veretlenségi sorozatát viszont valójában Mike Riley játékvezető szakította meg, aki botrányosan vezette a mérkőzést.

Hibát hibára halmozott Riley

A bíró már a gólnélküli első félidőben is hibát hibára halmozott, rengeteget tévedett mindkét csapat kárára, de két legnagyobb hibáját akkor követte el, amikor nem állította ki Rio Ferdinandot, de méginkább az alattomosan játszó Van Nistelrooyt. A középhátvédet Ljungberg fellökése után lehetett volna leküldeni, a hollandot pedig Ashley Cole letalpalása miatt. Emellett volt még féltucatnyi eset, amikor indokolt lett volna, ám sem az Arsenal, sem MU játékosainak nem adott sárgalapot.

A meccs tiszta ikszes összecsapás volt, sokáig a szünet után sem esett gól, ám a 73. percben Riley játékvezető Sol Campbell és Wayne Rooney találkozása után 11-est ítélt. A visszajátszásokból kitűnően látszott - a partjelzőnek szintén látnia kellett -, hogy a védő hozzá sem ért a csatárhoz, aki feldobta magát.

A büntetőt Ruud van Nistelrooy biztosan lőtte a balalsó saroka.

Nyolcadik meccs, nyolcadik büntető az MU-nak

A bíró hozzá nem értését mutatja, hogy percekkel később Cristiano Ronaldót tényleg faltolták a vendégtizenhatoson belül, ám akkor semmit nem ítélt. Persze az is lehet, hogy nem akart újabb büntetőt a hazaiak javára, hiszen a korábbi hét Old Taffordban - az MU stadionja - vezetett meccsén éppen hét büntetőt ítélt meg a vörösmezesek javára.

A vezetés megszerzése után a Manchester jól védekezett, állták az Arsenal nyomását, sőt, a 92. percben egy gyors kontratámadásból bebiztosították a győzelmet is, épp Rooney góljával. A 19. születésnapját ünneplő csatár könnyedén helyezett a szinte üres kapuba.

Az Arsenalnak így megszakadt a 49 angol bajnoki mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata. Két éve, amikor az Arsenal harmic meccses szériát produkált, szintén Rooney vetett véget a sikersorozatnak, amikor - még az Everton színeiben - az utolsó percben szerezte csapata győztes gólját.

'Még Rooney is elismerte, hogy nem bántották'
Sir Alex Ferguson, az MU trénere: "Fontos győzelem volt, szerencsére sikerült elviselnünk a média ránk erőltetett nagy nyomását is. A büntető esetét még nem tudtam visszanézni, amíg nem láttam a videót, addig nem mondok semmit. Remélem, most már jönnek a győzelmek, mert szeretnénk még közelebb kerülni az arsenalhoz. Azt hiszem az elmúlt években megmutattuk, hogy nincs különbség a két csapat között".
Arséne Wenger, az Arsenal edzője: "Csalódottak vagyunk, mert úgy érzem, mi voltunk a jobbak. Sok lehetőségünk volt a tizenegyes előtt, főleg a második félidőben. Aztán hirtelen Riley úgy döntötte el a meccset a manutd javára ahogy szokta, pedig még volt fizikai érintkezés sem volt Campbell és Rooney között. Tisztán látszik, hogy hozzá sem ért, még maga Rooney is elismerte hogy nem bántották. A bíró döntése jelentette a különbséget, Nehéz elviselni, hogy a bíró egyetlen sípszóval billenti el a mérleg nyelvét".

Premier League, 10. forduló

Manchester United-Arsenal 2-0 (0-0)
g: Van Nistelrooy (73., 11-esből), Rooney (92.)
korábban: Newcastle United-Manchester City 4-3 (0-0)
gólszerzők: Robert (49.), Shearer (58., 11-esből), Elliott (69.), Bellamy (89.), illetve Wright-Phillips (64., 77.), Fowler (67., 11-esből)
Southampton-Birmingham City 0-0
Middlesbrough-Portsmouth 1-1 (0-1)
g.: Downing (74.), illetve Kamara (5.)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!