Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Szabics gólja is kevés volt a Stuttgart győzelméhez

2004.10.30. 18:50
A Schalke az első két percben lőtt két gólt a Stuttgartnak és később hiába talált be Szabics Imre is a VfB-ben, 3-2-re nyerte a Bundesliga 11. fordulójának egyik slágermeccsét a Fradi UEFA-kupa ellenfele.
Egy félidő alatt öt gólt láthatott az Arena AufSchalke közönsége a Stuttgart szombati vendégszereplésén a német futballbajnokság tizenegyedik fordulójában. A sváboknál nem volt kezdő Kevin Kuranyi, helyette éppen Szabics Imre rohamozhatta a Ferencváros UEFA-kupa ellenfelének kapuját. A magyar válogatott csatára. Szabics csapata második gólját lőtte, de csak miután a Schalke fantasztikusan kezdett: a kezdéskor két perc alatt lőtt két gólt és a huszonötödikben már 3-0-ra vezetett. A 33. percben Szabics a tizenhatosról volt eredményes, de hiába talált be, a félidőben a kispados Kuranyi "visszakapta" helyét a csapatban. A második félidőben már nem változott az eredmény, így az idényt rosszul kezdő Schalke már a második a táblázaton.

A forduló meglepetését a Bayern szolgáltatta: a bajorok 2-0-ra kaptak ki a hét közben edzőt váltó Mönchengladbach otthonában. A 'Gladbach a második félidő elején szerezte meg a vezetést, majd öt perc múlva, Lúcio szabálytalansága és az azt követő kiállítás után emberelőnybe is került.

A Bódog Tamást nélkülöző Mainz ugyancsak elhúzott 2-0-ra Wolfsburgban a szezon két meglepetéscsapatának összecsapásán, de a hazaiak a bolgár Marin Petrov négy góljával fordítottak és nyertek. Az autógyáriak újabb győzelmükkel továbbra is első helyen állnak a Bundesligában, három ponttal megelőzve a Schalkét.

A Hertha BSC - Dárdai Pál nélkül - Freiburgban diadalmaskodott, 3-1-re, így a berliniek a középmezőnybe tudtak menekülni.

Bundesliga, 11. forduló
SC Freiburg-Hertha BSC 1-3 (1-1)
gól: Cairo (25.), illetve Rafael (36.), Gilberto (50.), Friedrich (63.)
Borussia Dortmund-Bayer Leverkusen 1-0 (1-0)
gól: Ewerthon (41.)
piros lap: Nowotny (Leverkusen, 90.)
Hannover 96-VfL Bochum 3-0 (1-0)
gól: Christiansen (16.), Stendel (64.), Leandro (88.)
Mönchengladbach-Bayern München 2-0 (0-0)
gól: Pletsch (49.), van Hout (84.)
piros lap: Lúcio (Bayern, 55.)
VfL Wolfsburg-FSV Mainz 05 4-3 (2-2)
gól: Petrov (45. és 57. mindkettő 11-esből, 45.+3., 62.), illetve Abel (15.), Casey (17.), Babatz (75.)
piros lap: Kramny (Mainz, 56.)
FC Schalke 04-VfB Stuttgart 3-2 (3-2)
gól: Ailton (1.), Kobiasvili (2.) Lincoln (25.), illetve Soldo (30.), Szabics (33.)
Werder Bremen-Hamburger SV 1-1 (0-1)
gól: Schulz (74.), illetve Jarolim (22.)
Vasárnap: Hansa Rostock-1. FC Nürnberg 17:30 ó, 1. FC Kaiserslautern-Arminia Bielefeld 17:30

A bajnokság állása
1. VfL Wolfsburg 11 20-14 24 pont
2. FC Schalke 04 11 16-15 21
3. VfB Stuttgart 11 20-12 20
4. Hannover 96 11 19-11 20
5. Bayern München 11 16-12 20
6. Werder Bremen 11 23-13 19
7. FSV Mainz 05 11 20-17 18
8. Bayer Leverkusen 11 17-17 15
9. Hertha BSC 11 13-10 14
10. Arminia Bielefeld 10 10-10 14
11. Borussia Dortmund 11 14-16 14
12. Hamburger SV 11 15-18 13
13. Borussia Mönchengladbach 11 15-17 12
14. 1. FC Nürnberg 10 16-18 10
15. VfL Bochum 11 15-22 10
16. SC Freiburg 11 10-19 10
17. Hansa Rostock 10 10-19 8
18. 1. FC Kaiserslautern 10 11-20 7