Dezső
12 °C
25 °C

A huhogásra rámehet a madridi olimpia

2004.11.23. 11:31
Könnyen lehet, hogy pár ezer magáról megfeledkezett spanyol szurkoló rasszista megnyilvánulása, a spanyol főváros 2012-es olimpiai pályázatát tette tönkre.
Sokba kerülhet Spanyolországnak az elémúlt heti Anglia elleni barátságos találkozón tanúsított szurkolói viselkedés. Mint ismert, a madridi Santiago Bernabeu stadionban rendezett meccsen az ötvenötezer szurkoló, a fekete bőrű Ashley Cole, majd a cserként beállt Shaun Wright-Phillips mindenegyes labdaérintésénél huhogott. Ez egyébként várható is volt, hiszen egy nappal korábban, a két gárda U21-es meccsén is hasonló megnyilvánulásoktól volt hangos a lelátó.

Az angol lapok tudósításai szerint a hajrában két részre szakadt a publikum: egyik fele huhogott, a másik hallgatta, egészen a lefújásig. (Érdekesség, hogy a rasszista viselkedés legjobban Wayne Rooneyt borította ki, aki mindenkibe belerúgott, aki felé ment, így nem volt meglepő, hogy már a 41. percben lecserélték.)

A politikusok félnek

A botrányos találkozó után az angolok jelentést tettek az európai és a nemzetközi szövetségnek (UEFA, FIFA), és a spanyolok megbüntetését kérik. Ezen kívül a spanyoloknak a 2012-es olimpiai pályázata is rámehet néhány drukker miatt. A madridi városi tanács szerint ugyanis a rasszista megnyilvánulások negatívan érinthetik a 2012-es olimpiai pályázatot.

Francisco Antonio Gonzalez külügyminiszter az El Mundo Deportivónak nyilatkozva elmondta, néhány, kisebbségben maradó drukker elítélendő viselkedése miatt jelentős hátrányba került a madridi pályázat riválisaival szemben.