Miklós
-7 °C
4 °C

Őrzi előnyét a Juventus

2004.12.05. 20:12
A Milan jó hajrájának köszönhetően nyert Parmában, de a Juventus is fordítani tudott a Lazio ellen, így a Juve megőrizte négypontos előnyét a táblázat élén.
A papírformának megfelelő eredmények születtek az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának vasárnapi játéknapján, így többek között a listavezető Juventus is legyőzte az SS Laziót, igaz, a vártnál kicsit nehezebben. A vendég fővárosiak, aki a hét közben elbúcsúztak az UEFA-Kupától noha ők rendelkeztek a legjobb kiemelési mutatóval, ugyan vezetést szereztek, de a torinóiak végül fordítani tudtak, így továbbra is négy pont az előnyük az AC Milannal szemben.

Az Inter a brazil Adriano vezérletével és három góljával tizenegy döntetlen után megszerezte harmadik győzelmét. Mancini csapatának értékét feltétlenül növeli, hogy a kapus, Toldo kiállítása után is eredményesek tudtak lenni.

Az idény egyik meglepetéscsapata, a Lecce "szokásához híven" gólzáporos mérkőzést játszott, ám az elmúlt hetekkel ellentétben ezúttal győztesként került ki a párharcból az újonc Livornóval szemben.

Az élmezőnyhöz tartozó Udinese, Cagliari és Palermo hazai pályán egyaránt sikert könyvelhetett el, így biztosították helyüket az élmezőnyben, és harcban maradtak a nemzetközi szereplést, akár még a Bajnokok Ligáját jelentő helyekért is. A Palermo egyébként a mezőnyben egyedüliként nyeretlen, sereghajtó Atalantát verte meg, a vendégek büntetőt is hibáztak.

Eredmények:
Cagliari-Chievo 4-2 (3-0)
gól: Zola (33., 39., utóbbit 11-esből), Langella (45.), Abeijon (59.), illetve Pellesier (58.), Amauri (88.)
Fiorentina-Bologna 1-0 (0-0)
g.: Maresca (63.)
Juventus-SS Lazio 2-1 (1-1)
g.: Oliveira (40.), Ibrahimovic (75.), illetve Pandev (10.)
Lecce-Livorno 3-2 (1-2)
g.: Rullo (39.), Dalla Bona (56., 11-esből), Giacomazzi (59.), illetve Vigiani (30.), Danilevicius (40.)
Palermo-Atalanta 1-0 (1-0)
g.: Brienza (44.)
Reggina-Brescia 1-3 (0-2)
g.: Zamboni (74.), illetve Stankevicius (19.), Martinez (39.), Caracciolo (80.)
Udinese-Siena 1-0 (1-0)
g.: Di Natale (16.)
piros lap: Pinzi (90., Udinese)
Internazionale-Messina 5-0 (3-0)
g.: Adriano (3., 14., 36.), Elefteropulosz (55., öngól), Vieri (84.)
piros lap: Toldo (49., Internazionale)
AC Parma-AC Milan 1-2 (0-0)
g.: Gilardino (67.), illetve Kaká (82.), Pirlo (89.)
Az állás: 1. Juventus 14 27- 7 35 pont, 2. AC Milan 14 21- 9 31, 3. Udinese 14 21-13 25, 4. Cagliari 14 22-22 22, 5. Palermo 14 12- 9 21, 6. Internazionale 14 30-22 20

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!